Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 4. szám - Molnár András: Zala megye követei az 1825–1827. évi országgyűlésen / 51–63. o.

esetenként egészen 1790-re visszanyúló rendi kívánságokat és követeléseket hangoztatott. A kiváltságok megőrzését szolgálták az utasítás alábbi pontjai: a felajánlandó koronázási ajándék a későbbiekben ne váljon a nemesség örökös terhévé, az 1741:8. törvénycikk értelmében tartsák meg az ország sarkalatos törvényeit és a nemesség alapvető jogait, semmilyen újabb terhet, még nemzeti közpénztárat sem vállaljanak fel, ne ajánljanak meg újabb önkéntes segélyeket, töröljék el a nemes mesterembereket az egyes vásárokon sújtó helypénzt, az úrbéri perek során az eljáró kormányszervek ne okozzanak kárt a birtokos nemeseknek, ne akadályozzák a nemesi javak bérbeadását a zsidóknak (ezzel ne korlátozzák a tulajdonnal való szabad rendelkezés jogát), ne kelljen adót fizetnie annak a nemesnek, aki nem nemes lányát véve feleségül, apósa házába költözik, és átveszi annak gazdaságát, ne avatkozzon be a helytartótanács a nemesi vármegyék házipénztárának kezelésébe, az országgyűlési szavazatok összeszámolásánál csak a vármegyék nemes követeinek szavazatait vegyék figyelembe, a káptalanok, a városok és a távollévő mágnások megbízottainak voksait ne. Régebbi, részben már az előző, 1811. évi követutasításban is szereplő kívánságokat fogalmaztak meg az 1825. évi utasítás következő pontjai: hozzanak törvényeket az 1790­es bizottsági munkálatok nyomán (különösen büntetőügyben, mert a törvények „kiváltképp a criminalis tárgyban legnagyobb fogyatkozást szenvednek"), szállítsák le a só árát, és érjék el, hogy a só árának megállapítása — az 1741:22. törvénycikk figyelembe vételével — lehetőleg az országgyűlésen történjék. Alkossanak törvényt a céhek jobb elrendezéséről, a hatósági árszabások védelméről és a devalváció nyomán előállt pénzviszonyokról, a zalavári apátság önállóságát állítsák vissza (válasszák le a göttweigiroí), a Muraközt pedig csatolják Zágrábtól a szombathelyi egyházmegyéhez (nem utolsó sorban a magyar nyelv terjesztése érdekében). Ugyancsak az 1811. évi, sőt részben az 1790. esztendei utasításhoz tért vissza Zala megye 1825. évi követutasításának a magyar nyelv használatának kiterjesztésére vonatkozó javaslata. Mivel a „nemzeti magyar nyelv a köztapasztalás szerint a dolgoknak folytatására tökéletes lévén, és ezt a nemzetnek méltósága is megkívánván", a zalai követutasítás indítványozta, hogy a közügyeket mindenhol, így a királyi kúrián, a helytartótanácsnál és a kerületi táblákon is magyar nyelven intézzék, az iskolákban minden tudományt magyarul tanítsanak, a nyelvmüvelésben legyen fontos szerepe a színjátszásnak, és ne viselhessen közhivatalt, aki három év alatt sem tanul meg magyarul. Az utasítás megszabta Zala megye követeinek, hogy az ország területi integritásának visszaállítása érdekében szorgalmazzák Erdély, Galícia és Lodoméria visszacsatolását, próbálják meg elérni, hogy a Magyarországot érintő békekötések a jövőben ne az ország mellőzésével történjenek (mint pl. az utolsó bécsi békekötésnél), segítsék elő, hogy a Ludovika katonai akadémia minél előbb kezdje meg működését, a bécsi magyar királyi testőrség jövőjét pedig önkéntes felajánlással alapozzák meg. A Zala megyére nehezedő közterhek mérséklése, vagy legalább további növekedésének megakadályozása végett az utasítás előírta, hogy a megye követei ne ajánljanak meg nagyobb hadiadót az 1812. február 1-i országgyűlési feliratban ígértnél, a terhek arányosabb elosztása érdekében igazítsák ki az ún. nádori portákat, országos pénzalapok segítségével szabályozzák a Dráva és a Mura folyókat (mind az árvizek elkerülése, mind pedig a hajózhatóvá tétel céljából), és hozzanak az 1807:17. törvénycikknél hatékonyabb törvényt a zalai folyóvizek rendezéséhez, valamint a berkek kiszárításához. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom