Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - HÍREK - Káli Csaba: A fondjegyzékszerkesztés dilemmái / 89–90. o.
A FONDJEGYZÉKSZERKESZTÉS DILEMMÁI A Vas Megyei Levéltár kezdeményezésére 2001. január 30-án Szombathelyen alakult meg a Magyar Levéltárosok Egyesülete Nyugat-Dunántúli Regionális Szekciója. A három érintett megye, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala valamennyi köz- és önkormányzati levéltárának jelenlévő egyesületi tagjai nyilvánították ki szorosabb, területi alapon nyugvó együttműködési szándékukat. A szekció első szakmai rendezvényére ugyancsak a vasi megyeszékhelyen került sor 2002. május 6-án. Aktualitás okán a fondjegyzékszerkesztés került terítékre, minden érintett levéltárból egy-egy előadó ismertette saját levéltárának e kérdésben kialakított álláspontját. Turbuly Éva, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának igazgatója mint levezető elnök és Káli Csaba a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese mint szekcióvezető üdvözlő és szavai után az első előadást Feiszt György, a Vas Megyei Levéltár igazgatóhelyettese — a témával foglalkozó munkabizottság elnöke — tartotta: A fondjegyzékszerkesztés alapirányai címmel. Kitért a munkabizottság létrejöttének és működésének körülményeire, az ott folyó munkára, koncepcionális vitákra és azokra a kommunikációs problémákra is, amelyek hátráltatták az érdemi munkavégzést, a mindenki által elfogadható fondjegyzékszerkesztési alapelvek kimunkálását. A következő előadó, Káli Csaba a Zala Megyei Levéltárban felvetődött problémás eseteket adta közre: Kérdések és alternatívák egy készülő fondjegyzék kapcsán c. előadásában. Mondandóját két részre osztotta. A kérdések egy része a fondjegyzék egészét, míg másik része annak apróbb-nagyobb részleteit érintették. Az előadó véleménye szerint egy leendő fondjegyzéknek a lehető legegyszerűbb szerkezetűnek kell lennie, hogy az abban való eligazodás senkinek ne okozhasson gondot. Alapvetően egy szolgáltató jellegű fondjegyzékre kell törekedni, amely mutatókkal és — különösen virtuális környezetben — kivonatos fondtörténettel segíti a felhasználót. A fondjegyzék egészét érintő kérdésként szerepelt még a jegyzék számítógépes, internetes szolgáltatásként való használhatóságának mielőbbi lehetővé tétele. Az apróbb kérdések között, de mindenképpen nagyobb „falatként" említette Káli Csaba — és a szakmai nap során kivétel nélkül szinte minden előadó és hozzászóló — a volt A/iSZMP-archívumok államosított és közlevéltárakba bekerült iratanyagával kapcsolatban azt a véleményét, miszerint ezt az iratanyagot egyben kell tartani, szakmai hiba lenne tematikai alapon szétdarabolni. Ezt követően Tarr Attila levéltáros Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának képviseletében szólt röviden a témával kapcsolatban náluk felmerült kérdésekről. Előadásában {Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárának fondjegyzékei) főként a fondjegyzék számítógépen, interneten való elérhetőségének fontosságáról beszélt. A Soproni Levéltár ez irányú tapasztalatait Németh Ildikó levéltáros tárta fel A fondjegyzékszerkesztés problémái a Soproni Levéltárban c. előadásában. Ebben kifejtette, hogy a legutoljára 1967-ben megjelentetett fondjegyzékük megújításához vezető út első állomása a fondrevízió volt. Ennek elvégzése és számítógépes összegzése után is bizonyos problémát okoztak a szét nem választott, a hiányzó (lappangó), a valóságban nem létező vagy a rossz helyre besorolt fondok. A fondjegyzék jövőbeli átdolgozása kapcsán az előadó egy példatár szükségességét hangsúlyozta. 89