Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - MÉRLEG - Szabó Attila: Nemes Lajos: Eger város önkormányzata, 1687–1848. Szabó Jolán: Gyöngyös önkormányzata, 1687–1848 / 65–67. o.
A vizsgált mezővárosok önkormányzata és igazgatási struktúrája alapvetően az általános magyarországi gyakorlat szerint alakult. A szakigazgatás nyomai már a 18. sz. elején fellelhetők voltak, de ténylegesen csak a 19. században jelentek meg azok az elemek, amelyek 1848 után a polgári bürokratikus igazgatási rendszer alapját képezték. Ezt elsősorban a városigazgatásban egyre nagyobb számban megjelenő „főhivatású", fizetett szaktisztviselők, valamint az egy-egy területet átfogó intézkedések sora jelzi. Statútumokat (földesúri jóváhagyással) mindkét helyen szép számmal alkottak és zömében ugyanazokat a testületi és egyedi szerveket működtették. A polgárság legszélesebb körét érintő közgyűlés mindkét helyen funkcionált, a tisztújítás, illetve a város egészét érintő nagy fontosságú ügyek megtárgyalása esetén. Egerben 1748-1789 között vannak adatok egy 60-100 tagú, speciális testület a „választott község" (nem külső tanács!) működéséről, kizárólag a restaurációkon való részvétel kapcsán. A városi önkormányzat legfontosabb szerve a belső tanács Egerben az általános magyar gyakorlat szerint ülésezett: az első fokon ítélkező és a közigazgatást irányító 6-12 tagú belső (öreg, nagy) tanács élén a főbíró, illetve a helyettesítéssel megbízott személy állt. Gyöngyösön nem a szokványos rendszer szerint, hanem (12-12 taggal) két testületet szervezve működtették a tanácso(ka)t. Az egyik volt a törvénykezést végző belső(öreg) tanács, 12 fizetéssel bíró taggal, a másik pedig a városigazgatást intéző külső (kis) tanács, 12 fizetés nélküli taggal. Sajátosan jelentkezett a nemzetiségi (vallási), valamint a társadalmi helyzet szerinti paritás a két mezőváros tanácstagjainak megválasztásánál: Egerben hét magyar, négy német és egy rác volt a tanács tagja, Gyöngyösön pedig (többnyire) egyenlő számban képviseltették magukat nemesek és nem nemesek. A tanácsok működése a bíráskodás és a közigazgatás teljes körét felölelte. A polgárokat érintő büntető és polgári perek mellett foglakoztak a város gazdasági ügyeivel, az adó-, az oktatás-, a gyám-, a szegénygondozás-, a közegészség-, a pénz- és hitel-, az egyházi, a katonai, a rendészeti stb. ügyekkel. Érdekességként megemlíthető, hogy Eger a 18. sz. elejéig korlátozott (püspöki jóváhagyáshoz kötött) pallosjoggal is rendelkezett. Szintén eltérő volt a külső tanácsok működése a két helységben. Egerben a 24 tagú, szószóló (fúrmender) által vezetett testület (a hatásköre utáni elnevezéssel kis tanács) valószínűleg már 1696-ban megvolt, de 1701-ben már konkrétan említi forrás. A (fentebb említett) nemzetiségi képviselet szerint 12 magyar, 8 német és 4 rác tagja volt. Pontosan körül nem határolt feladata szerint segítette a belső tanács munkáját, illetve a tisztújítást. Megfigyelhető az egri példán is az az általános mezővárosi tendencia, hogy a belső tanács igyekezett a külső tanács jogkörét szűkíteni, amely viszont az 1848 előtti években újra megerősödött az úrbéri felszabadulási perek kezdetével. Az 1791-1805 közötti időszakban Gyöngyösön működött külső tanács kizárólag a számadások ellenőrzését végezte, amelyről a földesuraknak kellett jelentést tenni. A város legfontosabb tisztségviselője, a bíró személyének megválasztásánál a kijelölési jog — mint láthattuk — a 18. században mindkét helyen a földesúr joghatóságába került. Ezért bíró kizárólag csak a földesúrnak megfelelő személy lehetett. Viszonylag egyedi magyarországi gyakorlatnak számított, hogy Egerben a bírók közül többen a megválasztásuk előtt nem voltak a tanács tagjai. Gyöngyösre viszont jellemző volt, hogy már a magisztrátusban nagy tapasztalatot szerzett személy került a város élére, általában többször is. A tisztség súlyát jelzi, hogy ebben a mezővárosban 1723 és 1848 között csupán 27 bíró működött, akiknek a 85%-a nemes volt. A többi tisztségviselő, 66
