Levéltári Szemle, 52. (2002)
Levéltári Szemle, 52. (2002) 3. szám - Szögi László: A magyar levéltárak nemzetközi regionális együttműködése / 48–55. o.
A közelmúlt és napjaink nemzetközi levéltári együttműködése az eddig vázoltaknál természetszerűleg sokkal változatosabb és teljesen megváltozott feltételek között zajlik. Az átalakult, sokszínűbbé vált magyar levéltári intézményrendszernek új kapcsolatrendszerei alakultak ki, ma már távolabbra tekintünk és tekinthetünk, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Az egyik első és alapvető kérdés, hogy immár az Európai Unió kapujában ténylegesen és intenzíven tudjunk részt venni a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) és az európai levéltári szervezetek munkájában. Hazánk, elsősorban a Magyar Országos Levéltár, 1999-ben újra képes volt megszervezni a CITRA konferenciáját Budapesten, ami jelentős fegyvertény volt, de nekünk már a folyamatos nemzetközi jelenlétre kell felkészülni. Ehhez a szakmának az eddiginél sokkal több jól felkészült, több világnyelvet beszélő és már némi nemzetközi tapasztalattal rendelkező levéltárost kell kiképeznie. A jövő egyik legnagyobb kihívásának témánk szempontjából is a levéltárosképzést és továbbképzést érzem, mert itt bizony nagy az elmaradás. Sokszor protokolláris rendezvényekre is alig tudunk megfelelő embereket küldeni, hát még akkor, ha kemény szakmai tárgyalásokon kell a magyar levéltárügyet képviselni. A képzés és továbbképzés reformját 2-3 éven belül meg kell oldanunk, különben nem fognak bennünket megfelelő partnernek tekinteni. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy a régióban mindenkitől elmaradtunk volna. Ez már azért sem lenne igaz, mert szerencsére az elmúlt évtizedben számos területen jó kezdeményezések történtek. Hogy a hagyományos kapcsolatokkal kezdjem: erősödőben vannak a határ menti megyék levéltárainak regionális, a határ túloldalán található szomszédos országok levéltáraival való kapcsolatai. Komárom-Esztergom megye, Nógrád megye, de részben Borsod-Abaúj-Zemplén megye is történelmi okokból predesztinálva van a magyar-szlovák levéltári kapcsolatok ápolására. Erre nézve nagy nyitottságot tapasztalunk szinte minden érintett szlovák levéltárban és a Szlovák Levéltáros Egyesületnél is. E kapcsolatok nem csak formálisak, konkrét szakembercserét, kutatásokat, csoportok fogadását, információcserét jelentenek. Reméljük, ezt fogja igazolni az idén szeptemberben Miskolcon megrendezendő szlovákmagyar levéltáros találkozó is, amelyet a két ország történész vegyes bizottságával együtt rendezünk. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzati Levéltára kiemelt szerepet vállal a határ menti együttműködés szervezésében. Hagyományosnak mondható őszi nemzetközi konferenciáin több szomszédos ország levéltárosa szokott részt venni. Részben az ő feladatuk lehetne a Kárpátontúli Területi Levéltárral való kapcsolat ápolása, ez azonban intenzív államigazgatási és diplomáciai segítség nélkül kevés sikerrel kecsegtet. Az elmúlt években ugyancsak erősödtek a román-magyar levéltári kapcsolatok is, részben Szabolcs-Szatmár-Beregből, részben Békés megyéből kiindulva. Itt a legintenzívebb együttműködés a Kolozsvári Állami Levéltárral épült ki, de egyesületi szinten is szép fejlődés tapasztalható. Úgy látom, hogy remény van itt is e kezdeményezések továbbfej lesztésére. Szerb-magyar vonatkozásban a Csongrád Megyei Levéltárnak és részben a BácsKiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának van hídépítő szerepe. E közelmúltig háborús régióban sokáig nem volt lehetőség a kapcsolatok fejlesztésére, de éppen napjainkban 50