Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - VITA - Pintér Ilona: Identitászavar és szemléletváltás – Borsa Iván gondolatait továbbgondolva / 62–64. o.

színvonalas segédletek készítése, azaz a levéltári iratok szakszerű kezelése, amellyel biztosítják a történeti források biztonságos őrzését és minél könnyebben használhatóvá tételét — elsősorban a történettudomány számára. Ezt pedig végeznie kell az arra képesített összes levéltári dolgozónak, természetesen a megfelelő arányok figyelembevételével. Borsa Iván azt írja: "Törekednünk kell arra, hogy a közszolgálati intézmények iratanyaga a fondképzőnél olyan állapotban kezeltessék, hogy az iratok beszállítása a szó szoros értelmében irattári polcról végleges levéltári polcra kerüljön. Ebbe a törekvésbe beletartozik az elérendő cél érdekében szükséges jogszabály-módosítás."

2 Szerintem ez kevés, és szemléletváltás nélkül semmit nem ér. A levéltári törvények mindig — de 1969-től biztosan — előírták, hogy az iratanyagot rendezetten, selejtezetten, raktári jegyzéknek megfelelő átadási jegyzékkel kell levéltárba adni, illetve a levéltárnak így kell átvennie. így van ez akár csak a legutóbbi levéltári törvény óta? Szerintem — legalábbis gyakran — nincs így. Tudjuk, milyen az irattári fegyelem, és hogy ez valószínűleg sokáig így is marad. A mi kezünkben viszont van egy óriási eszköz, amely fegyelmező erőként hathat: az, hogy kevés a raktári férőhely, ezért lehetőségünk és jogunk van hozzá, hogy megszabjuk az átvétel feltételeit. Minden szerv meg akar szabadulni a régi, az ügyintézéshez már nem szükséges iratanyagától, és nem minden szerv vezetője látja ennek megoldását az iratanyag eltüzelésében vagy megrohasztásában. Ha világossá tennénk, hogy a levéltár csak az irattári tervnek megfelelően rendezett, selejtezett és jegyzékkel ellátott iratanyagot vesz át, azt viszont feltétlenül átveszi, akkor lényeges haladást érnénk el már rövid távon is. Persze kellene hozzá sok belső munka is: folyamatosan kellene ellenőrizni és segíteni az irattárban folyó munkát. Ezért nem lesz belőle semmi. Sokkal egyszerűbb feltölteni a meglévő raktári helyet azzal az anyaggal, amit beadnak úgy, ahogyan beadják. Ha pedig már nincs hely, akkor lehet erre hivatkozni és új raktári férőhelyet kérni — ez sokkal kevesebb fáradtságba kerül. Biztosan más is elgondolkodott már azon rajtam kívül is, hogy miért nincs soha férőhely a magyar levéltárakban. Időről-időre kapnak az intézmények raktárakat, szerencsére mostanában épületeket és épületegyütteseket is, de ezekről rendre kiderül, hogy már az átadás pillanatában kicsik, nem oldják meg a levéltári gondokat, legfeljebb enyhítik őket. De végiggondoljuk-e. hogy milyen anyag, milyen állapotban, milyen rendezettségi szinten, selejtezve vagy selejtezetlenül stb. kerül átvételre? Olyan levéltárakról álmodni, amelyek mindent befogadnak, hiábavaló dolog. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy lesz olyan idő. amikor a levéltárak mindent át tudnak venni, amit be akarnak adni. A lehetőségeink most is, a jövőben is erősen korlátozottak lesznek, ezek között kell dolgoznunk. Nem tehetünk mást, minthogy okosan gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló kevés férőhellyel, és nem veszünk át nem megfelelően selejtezett, rendezett, jegyzékkel ellátott iratanyagot. Ne hördüljön fel senki, hogy én ezzel pusztulni akarom hagyni a történeti értékeket! Ellenkezőleg, én menteni akarom őket! Az értékek most pusztulnak, amikor nincs lehetőség átvételre, mert az iratmentés címén rendezetlenül és selejtezetlenül átvett iratanyaggal teli a 2 BORSAI.: i. m. 28. 63