Levéltári Szemle, 52. (2002)

Levéltári Szemle, 52. (2002) 2. szám - VITA - Pintér Ilona: Identitászavar és szemléletváltás – Borsa Iván gondolatait továbbgondolva / 62–64. o.

PINTÉR ILONA IDENTITÁSZAVAR ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS — BORSA IVÁN GONDOLATAIT TOVÁBBGONDOLVA Abban, amit Borsa Iván a Monarchia utódállamainak levéltárosairól, pontosabban az itteni levéltárosok identitászavaráról mond, nem kételkedhetünk, hiszen nála jobban senki sem ismeri a helyzetet. Ezt örököltük, ebben élünk, ami persze nem jelenti azt, hogy nem változtathatunk rajta. A kérdés csupán az, hogy akarunk-, sőt érdekünk-e változtatni? A magam részéről tartok tőle, hogy nem. Ráadásul alapvetően nem azért, amit Borsa mond, hogy ti. "... a levéltáros a szorosabb értelemben vett levéltári feladatok mellett munkaidőben történetkutatói munkát is ..."

1 végezhet, hanem azért, mert igen gyakran nem mellette, hanem helyette végzi. Az, hogy a levéltáros ír azokról az eseményekről, problémákról stb., amikkel a munkája során találkozik, szerintem nem lenne gond. hiszen ez a tevékenység szinte szükségszerű mellékterméke a levéltárosi létnek. Baj akkor van, ha a történetírás válik főtevékenységgé, és a levéltárosság csak álca. Úgy látom, hogy nagyon sokszor az utóbbiról van szó. Sok felsőfokú végzettséggel rendelkező kolléga gondolja úgy, hogy a valódi levéltárosi munka — a selejtezés, rendezés, segédletkészítés és irattár-ellenőrzés — a középkáderekre tartozik, az ő feladata az iratanyagban rejlő információk feldolgozása. Egy pillanatig sem kételkedem benne, hogy ez a munka is hasznos, de meggyőződésem, hogy a mögött álló szemlélet káros, még pedig mindenekelőtt a szakmára nézve. A szakmára, amiről nem is tudom, hogy valójában létezik-e? Mert kérdéses, hogy igazából van-e nálunk levéltáros szakma és levéltáros szakmai öntudat, vagy történészek vannak és néhány megszállott, akinek az a fixa ideája, hogy a történészség és a levéltárosság nem ugyanaz? Hiszem, hogy nem lehetne így, de sajnos úgy tűnik, hogy ez a felfogás egyre jobban elterjed. Ehhez a gyakorlathoz — akarva-akaratlanul, tudatosan vagy figyelmetlenségből — hozzájárul jónéhány levéltárvezető is. Sajnálatos tény, hogy egyes levéltári intézmények vezetői nem azonosulnak sem a levéltárossággal mint munkával, sem pedig a levéltárral mint szakmával. Szerintem itt van minden ellentmondás eredője, mert: milyen szakma lehet az, amit a saját vezetői sem becsülnek meg eléggé, nem szolgálják kellő alázattal? Véleményem szerint itt lenne leginkább szükség szemléletváltásra ahhoz, hogy valami elinduljon, elindulhasson. Az igazgatóknak hozzá kellene szokniuk a gondolathoz, hogy nem "fiók-történettudományi intézetet" vezetnek, hanem levéltárat, amelynek elsődleges feladata mégiscsak a levéltári iratok rendezése, selejtezése, 1 BORSA IVÁN: Identitászavar és levéltárosképzés. Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. sz. 25. 62