Levéltári Szemle, 51. (2001)

Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - Borsa Iván: Identitászavar és levéltárosképzés / 19–28. o.

munkatársaik működése során keletkezett iratokat is. Ezek azonban nem Washingtonban, hanem az illető elnök számára kedves/jellemző államban e célra épített levéltármúzeum együttesben kapnak elhelyezést mint a Nemzeti Levéltár részlegei. A Nemzeti Levéltár már megalakulásakor megkapta a jogot és kötelezettséget, hogy a szövetségi intézményekben az iratképzést, iratkezelést, irattározást, selejtezést előírja, ellenőrizze. Amikor az adatgépesítés benyomult az ügyintézésbe, ennek szabályozása, fejlesztése is levéltári felügyelet alatt történt. A Nemzeti Levéltár mindezt a jogot mint szakhivatal kapta, s ha jól értesültem, 1980-ban a levéltár minisztériumi rangra emelkedett. (Amint ez megtörtént, az ezt elért levéltáros — the Archivist of the US — lemondott és visszavonult egyetemi tanárnak.) Az USA-ban a nemzeti levéltárral egy időben területi felosztással illetékes records center-ek létesültek mint a Nemzeti Levéltár kihelyezett intézményei, amelyek ugyanazt a feladatot látják el, mint a már említett francia köztes levéltár. Nem vitás, hogy a Monarchián kívül levő kis- és nagyhatalmak — Oroszországot is ideértve — ilyen vagy hasonló vágányon haladnak és nincsenek identitászavaraik. Ember Győző 1968-ban fél évet töltött az Egyesült Államokban és tanulmányozta az ottani levéltárügyet, írásban azonban csak ezzel a témával kapcsolatos tapasztalatait tette közzé a Levéltári Közlemények 1969. évfolyamában Levéltári rendeltetés — levéltárosi hivatás címmel. Amerikai tanulmányútja után még tíz évig volt aktív főigazgató, de tudtommal sem az alatt, sem haláláig az abban leírtakról nem esett szó. A Levéltári Közlemények 1994. évi kötetében nekrológ helyett igyekeztem bemutatni Ember Győzőt a levéltárost és reméltem ezzel is felhívni a figyelmet az immár tartós úttévesztésre. Ezek a szavak sem keltettek visszhangot. # * * És mi történt idehaza az elmúlt 60 évben? Levéltárosok dolgoztak a Magyar Országos Levéltárban vagy történészek? Nem emlékszem, hogy ez a kérdés a Teleki Pál Intézet 1942. évi megalapítása előtt felmerült volna. Bár a Magyar Országos Levéltárból — emlékezetem szerint — csak az akkor nemrég ott működött Berlász Jenő lett az Intézet tagja. Ekkor jött létre ugyanis az első olyan történeti intézet, amelynek feladata az volt, hogy a várható béketárgyalásokra a magyar történeti alapú igényeket összegyűjtse és feldolgozza, vagyis olyan társadalomtudományi kutatóintézet, amelynek a történetkutatás lett a feladata. Az Intézet hét év múlva, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó kutatóintézetek részben a Magyar Tudományos Akadémia alá kerültek, az egyik utód az MTA Történettudományi Intézete lett. Mint ilyen, különösebb felső intézkedés nélkül átvette a Magyar Országos Levéltártól azt a szerepet, amelyet a Történelmi Társulat és a Századok házigazdájaként addig a Magyar Országos Levéltár játszott. Ember Győzőt, aki 1934 óta dolgozott a Levéltárban 1949 áprilisában megbízták a Magyar Országos Levéltár főigazgatói teendőinek ellátásával. Ő jól ismerte a Levéltár, illetőleg az abban őrzött levéltári anyag helyzetét. Első intézkedései közé tartozott, hogy az általa szekcióknak nevezett nagyobb levéltári egységeket egy, esetleg két levéltáros gondjaira bízva elrendelte az egyes szekciók iratanyagának megadott szempontok szerint való, határidőre történő alapleltározását. A munkaidő már heti 45 óra volt, az általános közhivatali munkafegyelem is szigorodott, a határidő szorított, a levéltáros csak az alapvető levéltári munkákkal foglalkozhatott. 24