Levéltári Szemle, 51. (2001)
Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. szám - Koroknai Ákos: Elméleti felvetések a gazdasági iratok makroszintű levéltári értékelésének problematikájához 1989 után / 3–18. o.
1992 kimutatása alapján). Ennyitől várták maradandó értékű irataik átadását! Ezt a luxust a legfejlettebb piacgazdaságok országaiban sem engedhették meg maguknak a levéltárosok! Teljesen uniformizált értékrendszer működtetése szerencsére lehetetlen. De igen káros is volna! A levéltártípusok közti értékelési különbségek felszámolása ugyanis azt jelentené, hogy az országban képződő maradandó értékű iratok, így a gazdasági iratok értékelésében és levéltári átadás/átvételében nem valósulhatna meg a munkamegosztás. Márpedig csak a levéltárak közötti egészséges munkamegosztás teszi lehetővé, hogy a MOL egyetlen központi általános levéltárként a nemzeti síkon meghatározó gazdálkodó szervek koncentrált gazdasági információinak, míg más levéltártípusok az ágazati irategyütteseknek vagy a helyi (regionális) eredetű és jelentőségű gazdasági iratoknak legyenek legalkalmasabb őrzői. Ez azonban addig nem valósulhat meg, amíg levéltáraink — a MOL-hoz hasonlóan — nem állítják össze szervcsoportonként tipizált szervjegyzéküket (külön az illetékességi és külön a gyűjtőkörbe tartozó szerveik jegyzékét), amelyek kölcsönös megismerése (ti. a levéltárak részéről) nem csupán a szervek, ül. irataik szelekciójában jelenthetne jövőbeli előrelépést, hanem a finoman strukturált szervkapcsolatok levéltárankénti kiépítésében és működtetésében is. 4. A levéltári illetékesség és az „országos jelentőség" problematikája Az illetékesség, a gyűjtőkör és a maradandó érték fogalmainak definiálásában a sokfelé tapasztalható sokféle szubjektivitás — nézetünk szerint — csak az illetékességi és gyűjtőkörbe tartozó szervek szervcsoportonkénti pontos besorolásával (lenne) csökkenthető, amely besorolásnál a tulajdon jellegének meghatározása (állami, önkormányzati, magán) alapkövetelmény. Az e téren megnyilvánuló bizonytalanságok már számos, nem koherens egyedi döntést eredményeztek, mint pl. az egykori Központi Gazdasági Levéltár (a továbbiakban: KGL) iratanyagának következetlen megosztását. Hasonlóképpen nem helyeselhető, ha egyes közlevéltárak olyan gazdálkodó szervektől vesznek át iratokat, amelyeknek más közlevéltárban lenne helyük, miközben mások szívesen szabadulnának meg olyan gazdálkodó szervek ellenőrzésétől, III. irataik átvételétől, amelyek viszont saját illetékességükbe tartoznának. Ezek az anomáliák az illetékesség eltérő értelmezéséből adódnak, de nem felszámolhatatlanok. Az illetékességi és gyűjtőkör fogalma, tartalma és értelmezése körül 1989 után különösen nagy káosz alakult ki. A „gyűjtőterületi munka" fogalma alatt gyakran összemosták az illetékességi körbe és az attól teljesen függetlenül csak gyűjtőkörbe tartozható szerveket Ebben nagy szerepet játszott, hogy levéltárosaink elnagyolt fogalmakat használtak. Ilyen volt pl. a „gyűjtőköri jegyzék", „gyűjtőköri szervjegyzék", „a levéltár gyűjtőkörébe tartozó irattárak", „tanácsi iratbegyűjtés", „a levéltárak teljes illetékességi körét lefedő gyűjtőkör" stb. pongyola szóhasználata, miként az „országos jelentőségű" állami vállalat homályos fogalma is, amellyel már akkor sem lehetett, miként ma sem, mit kezdeni. Sok szempontból indokolt lenne a fogalmak következetes használata, hogy az azonos nyelvet beszélők egymással szót érthessenek. 11
