Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - HÍREK - Takács Edit: A Csongrád Megyei Levéltári Napok / 74–78. o.

történelmi jelentőségű feladata volt Magyarországnak a felszabadult országrész csatlakoztatása a keresztény Európához a Habsburg Birodalomba történő betagozódással. Ennek megfelelően a Habsburgok által megvalósított központosítási törekvések hazánknak a birodalomhoz való csatolását, egyben a nyugathoz való közvetlen felzárkóztatását is jelentették. Tény azonban az is, hogy döntően a rendek ellenállása miatt, az ország nagyobb részén az abszolutisztikus törekvések csak törvénytelen eszközökkel valósulhattak meg. A korszak első felében a Habsburgok elég erősek voltak ezek végrehajtásához, de hatalmuk már nem volt elég a teljes betagozódást biztosító alkotmány-változtatáshoz. A magyar alkotmányos jogokat sértő intézkedések keresztülvitele a későbbiekben (II. József idején) a birodalom létét veszélyeztető ellenállást váltott ki, ami viszont már a Habsburgoknak sem volt érdeke. A továbbiakban az előadó röviden ismertette az utrechti és a rastatti békekötést követően a milánói hercegség és Dél-Németalföld (Belgium) birodalomhoz csatolását. E területeknek a magyartól eltérő fejlettsége, társadalmi és gazdasági viszonyai más típusú betagozódást kívántak. A legfontosabb különbség a magyarországi berendezkedéshez képest, hogy ezeknek a területeknek a birodalomhoz csatolása nem akadályozta azok tovább fejlődését. A Habsburgok magyarországi berendezkedését az európai viszonyokkal összhangban vizsgáló előadások után a háromszáz évvel ezelőtti újjátelepítés kevéssé ismert tényeit ismertette két levéltáros kolléga. Elsőként dr. Kruzslicz István Gábor, a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára igazgatója Hódmezővásárhelyi menekültek Kiskunhalason című előadásának első részében azt hangsúlyozta, hogy a város a 13. századtól kezdve, még a török százötven éves uralma alatt is — amikor pedig nagyon sok alföldi település elnéptelenedett — , folyamatosan lakott volt. A török kiűzését követően a lakosság által fizetendő adóterhek folyamatosan nőttek, a város a hadak útjába esett, mind a török, rác, tatár, mind a felszabadító keresztény hadak rendszeresen sarcolták, 1687-től gyakorlatilag évente kirabolták. A hódmezővásárhelyi lakosok számára egyetlen túlélési lehetőség maradt: a menekülés, otthonaik önkéntes elhagyása. A mintegy háromszáz családból huszonöt Kiskunhalasra költözött, de tudunk szabadszállási kitelepülésről is. A korabeli összeírások és a kiskunhalasi református anyakönyvek adatainak részletes elemzése alapján megállapítható, hogy a kitelepülésre 1692-93-ban került sor, míg a visszaköltözés 1699-re datálható. A források névanyagának vizsgálata egyértelműen bizonyítja, hogy Hódmezővásárhely lakossága a kitelepülés ellenére folyamatosnak tekinthető, az elmenekültek rendre visszatértek, hűségesek maradtak városukhoz. Az első nap utolsó előadója Herczeg Mihály hódmezővásárhelyi nyugalmazott levéltár-igazgató Az Újszerzeményi Bizottság és a birtokviszonyok alakulása Hódmezővásárhelyen címmel megtartott előadásában a 18. századi birtokviszonyokkal, ezen belül a 16. századig visszatekintve, a tulajdonos-változásokkal foglalkozott. Forrásait — az Újszerzeményi Bizottság iratai, a nemesek birtokadományainak igazolására beterjesztett adománylevelek — ismertetve rámutatott, hogy a százötven éves török uralom alatt, de még a 17. század végén is sok új tulajdonos kapott adományként földet a térségben, gyakran előfordult, hogy egyazon területre több adománylevelet is kiadtak. Az első nagy tulajdonosváltás még a 16. században, zömmel az 1540-es éveket követően zajlott le. A század második felében elsősorban az erdélyi fejedelmek által 75