Levéltári Szemle, 50. (2000)

Levéltári Szemle, 50. (2000) 4. szám - Erdős Ferenc–Tyekvicska Árpád–G. Vass István: A kárpótlási folyamat során keletkezett iratanyag levéltári értékelése / 3–16. o.

szerű körülményektől függetlenül, és a folyamatban levő ügyek intézését szolgáló igazgatás-szervezési és ügyvitel-szervezési megfontolásokon túl — levéltári szakmai szem" pontból is indokolt. Csak így lehet megteremteni az iratanyag egységes kezelését, irattározását, valamint az archivisztikai célú rendezést és selejtezést. Az iratanyag tárolására egyébként jelenleg 3976 m2 alapterületű raktár áll rendelkezésre, amelyben mintegy 14 000 ifin beépített Dexion polc van. Ez elegendő a teljes iratanyag elhelyezésére. A raktárak klimatikus viszonyai megfelelnek a jelenlegi magyarországi levéltári átlagnak. Tehát a levéltári átadásig terjedő időre az iratanyag számára megfelelő őrzési feltételeket biztosítanak. A köziratokról, közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. tv. 9. és 12. §-a szerint — mint ismeretes — a közfeladatot ellátó szerv köteles iratanyagát átselejtezni, és a maradandó értékű iratokat levéltárba adni. A maradandó értékű iratok átvételére és további őrzésére a törvény szerint a Magyar Országos Levéltár illetékes. Az iratanyaggal kapcsolatos további rendezési és selejtezési munkák végső célja tehát nem más, mint a levéltári átadás előkészítése. A törvény értelmében a nem selejtezhető köziratok teljes és lezárt évfolyamait a keletkezés naptári évétől számított tizenötödik év végéig kell az illetékes közlevéltárnak átadni. Ez az átadás-átvételi határidő azonban a törvény szerint abban az esetben, ha a közfeladatot ellátó szervnek a nem selejtezhető iratokra ügyviteli szempontból még rendszeresen szüksége van, illetőleg akkor, ha az illetékes közlevéltár az iratok átvételéhez szükséges férőhellyel nem rendelkezik, további öt évre külön engedély nélkül meghosszabbítható. Sőt az átadásátvételi határidő további tíz évvel történő meghosszabbítását — ugyancsak a levéltári törvény értelmében — a nemzeti kulturális örökség minisztere engedélyezheti. Mindehhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy az iratanyag fentebb ismertetettjeilege és sajátos nyilvántartási rendszere miatt csakis egyszerre, egy aktus keretében adható levéltárba. Nem képzelhető el tehát, hogy azon ügyek iratait, amelyek sem az 1994. évi pótbeadás, sem az 1997. évi felülvizsgálat során „nem éledtek újra", azokat mondjuk az 1994. évtől számított 15 év után, a többit pedig egy későbbi időpontban vegye át a levéltár. A törvény szelleméből pedig logikusan következik, hogy a „keletkezés éve" alatt több éven át húzódó, illetve újraéledő ügyek esetében az ügyek lezárásának időpontját kell érteni. Ráadásul a kárpótlási folyamat még jelenleg sem zárult le teljesen. A párizsi békeszerződésből adódó egyes kötelezettségek teljesítésével összefüggésben még további jogszabályok megalkotása várható, és így az iratanyagot őrző szervezetre további ügyintézési és adatszolgáltatási feladatok hárulnak. A fentiekből kitűnik, hogy a hatályos jogszabály az iratok irattári őrzése és majdani levéltárba adása tekintetében mindkét érdekelt fél részére tág mozgásteret biztosít. Mindezt több okból is indokolt hangsúlyozni. Már utaltunk arra, hogy a kárpótlási folyamat még nem zárult le, a párizsi békeszerződésben meghatározott egyes kártérítési kötelezettségek jogszabályi rendezése és tényleges végrehajtása még ezután várható. Fontos körülmény, hogy az iratanyaggal kapcsolatos ügyfélszolgálati, ügyintézési igények jelenleg, és minden bizonnyal még éveken keresztül, olyan volumenűek (kb évi 1500-2000 megkeresés) és főként olyan speciális szakismeretet igényelnek, amelyek felvállalása messze meghaladná nem csak egy levéltár, de az egész közlevéltári hálózat teherbíró 15