Levéltári Szemle, 50. (2000)
Levéltári Szemle, 50. (2000) 1. szám - DOKUMENTUM - Seres Attila: Két dokumentum az 1922. évi berlini titkos szovjet–magyar tárgyalásokról / 20–27. o.
1. Részlet Jungerth-Arnóthy Mihály A Szovjetunióval való kapcsolataim 1920-1942-ig című feljegyzéséből 1945 vagy 1946 6. 1922 nyarán Csicserin szovjet külügyi népbiztos kezdeményezésére Berlinben a szovjet követségen találkoztunk. Ez alkalommal közölte velem a szovjet külügyi népbiztos, hogy a Wrangel féle ellenforradalmi kísérletnek összeomlása után 23 a franciák és angolok a románok bekapcsolásával egy újabb támadást terveznek és készítenek elő a szovjet unió 24 ellen. Erre az esetre hajlandó volna a Szovjet-unió Magyarországgal bizonyos együttműködést létesíteni, ami Romániával szemben, mely ekkor Erdély és a magyar területek birtokában volt, előnyt fog biztosítani. A magam részéről Csicserin ajánlatát megfontolandónak tartottam, mivel a keleten hozzánk legközelebb fekvő nagyhatalommal való szorosabb kapcsolatlétesítést jelentette. Ezért azonnal felkerestem Wildungenben (Németország) Kánya Kálmán külügyminiszter helyettest, a magyar külpolitika akkori irányítóját s kértem, hogy találkozzék a szovjet külügyi népbiztossal, ami az én berlini szálló lakásomon meg is történt. A beszélgetésen Kresztinszki akkori berlini nagykövet is részt vett és ott szóbeli megegyezés történt egy magyar-orosz együttműködésről, egy ilyen támadás esetére. PIL Jungerth-Arnóthy Mihály iratai. 972. f. 9. őe. 150. Géppel írt tisztázat. hogy esetleg további eszmecsere, vagy érintkezés Kresztinszki berlini szovjet követ útján történik. Ugyanezen megállapodás ismételt megerősítést nyert egy köztem és Csicserin között két évvel ezelőtt Berlinben folytatott megbeszélésen. Mindkét esetben megállapodás történt az addigi összeköttetéseknek mindkét oldalról való kölcsönös és absolut titokbantartására nézve. Fentiek értelmében tehát Csicserinnel mindaddig nem tárgyalhatunk, míg a szovjet kormány nem nyilatkozik arra nézve, hogy vájjon ragaszkodik-e az érintkezésnek, fent érintett megállapodásoknak megfelelően Berlinben Kresztinszkin át való felvételéhez vagy pedig Bécsben Aussemen át kíván velünk érintkezni." MOL K 64 Külügyminisztérium iratai. Politikai osztály. 1924-24-404. 373-374. Vrangel, Pjotr Nyikolajevics (1878-1928): orosz katonatiszt, 1920 márciusától az Önkéntes Hadseregbe tömörülő dél-ukrajnai, dél-oroszországi monarchista erők főparancsnoka. 1920 novemberében a Vörös Hadsereg kiszorította Vrangel csapatait a Krím-félszigetről, majd seregének maradványait az Antant hadihajóin Nyugat-Európába, Romániába és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba menekítette. A szovjet államok föderációjának hivatalos elnevezése csak 1922. december 31-étől volt Szovjetunió 25