Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 3. szám - HÍREK - Pintér Ilona: A Magyar Levéltárosok Egyesületének Országos Vándorgyűlése, Kecskemét, 1999. augusztus 23–26. / 60–69. o.

történik majd, átjárást biztosítva a minisztériumok között. Amíg az informatikai törvény el nem készül, nem megoldható a házon kívüli átadás. Az időbélyegző és a digitális hitelesítés kérdése is megoldandó. Egységes iratminta-gyűjtemény alkalmazása szükséges. Bodnár Sándor /SzSzBMÖL/ a levéltárak és az iratképző szervek között tapasztalható ellentétekről beszélt. Az egyik fő gond az, hogy az irattárak szeretnék levéltárba adni az irataikat, a levéltárak azonban férőhely hiányában nem tudják átvenni őket. A másik fő gond abból adódik, hogy az irattározást laikusok végzik. Általában az idejük is kevés erre a munkára, meg nem is látják be a kódolás fontosságát. Altalános tapasztalat, hogy az irattári kódolás nem megbízható. Sajnálatos, hogy a levéltáraknak nincs elég idejük és energiájuk az irattárak hatékony ellenőrzésére. XXX A második nap témája a levéltárosképzés volt. Szögi László /ELTE/ az 50 éves a magyar levéltárosképzés című előadásában szólt arról, hogy 1949-ig nem volt levéltár szak Magyarországon. A levéltárosi állás betöltéséhez jogi vagy bölcsészdiploma kellett, a szakmai ismereteket az Országos Levéltár által szervezett gyakornoki év alatt volt alkalom elsajátítani. Az 1947-es levéltári törvény kiadása után hirtelen megnőttek a levéltárakkal szembeni követelmények, nagy mennyiségű iratanyagot kellett átvenni, amihez kevés volt a korábbi létszám. Léderer Emma tett javaslatot a kérdés megoldására mégpedig úgy, hogy hat hetes levéltári tanfolyamot szervezett a bölcsészhallgatók számára, valamint kezdeményezte a levéltár szak megindítását, amely 1949 őszén meg is történt. Az előadás ismertette a tanszék időnként változó céljait, szólt a tanszékvezetőkről, a képzés változó kereteiről, ti. a levéltár szak A, B és C szak egyaránt volt az eltelt 50 év alatt. Kitért arra, hogy a mostani egyszakos képzés nem szerencsés, mivel a hallgatók nem rendelkeznek azzal a történelmi tudással, amely a szakismeretek megfelelő szintű elsajátításához szükséges lenne. Szögi László után az első levéltár szakos csoportban végzett Spáczai Hedvig beszélt az egyetemi éveiről, tanárairól és csoporttársairól. Gecsényi Lajos /MOL/ is visszemlékezéssel kezdte a mondandóját - ő 1962-1965 között volt a tanszék diákja -, azt követően pedig a levéltárosképzés jelenéről és jövőjéről mondott véleményt. Hangsúly ozandónak tartotta, hogy a területen jelentkező gondok megoldása érdekében újra meg újra a kiegészítő képzéshez kellett fordulni. Részben azért, mert a nappali tagozatra kevesen jártak, és azok egy része sem levéltárba ment dolgozni, részben pedig azért, mert a szakma szélesebb spektrumú felkészítést igényelt. Sok pozitív dolog történt a közelmúltban, a képzés pl. most ötéves, de változatlanul fennáll annak a szükségessége, hogy a hallgatók átfogóbb ismereteket kapjanak. A megoldás szerinte az alapképzést követő - érdeklődés és igény szerinti - specializálódás. Tragikusnak tartja, hogy a történelem szakon végzetteknek nincs alkalmuk megszerezni a levéltári munkához szükséges speciális ismereteket. A történész- és a levéltárosképzés kapcsolatáról az a véleménye, hogy nincs jó levéltáros alapos történészképzés nélkül. Ahhoz, hogy az iratokat a levéltáros megfelelően rendezze, selejtezze stb. ismernie kell a kort és annak minden speciális vonatkozását. Az Európai Unión belül napirenden van a levéltárosképzés standardi64