Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 1. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A nagyváradi görög katolikus levéltár magyar vonatkozású iratanyaga / 33–43. o.

1844-ben 626 hívőről számolhatott be, akik közül 262-en éltek az anyaegyházban, a többi szétszóródva lakott 19 fflián, beleértve Nádudvart (81), Püspökladányt (80) és Karcagot (20), valamint 17 puszta és országúti "csapszék" híveit is. Az anyaegyház hívein kívül élők döntő többsége mezőgazdasági cseléd volt (m.706, d.58, f.58, f.58100, d.90, f.8-114). Pocsajon 1844-ben 322 családban 1399 hívőből 1278-an voltak találhatók az anyaegyházban. A családfők közül 208 domiciliati, 71 zsellér és 43 "ismeretlen" foglalkozású volt. Ez utóbbiakat, valamint az öt fília híveit lényegében szolgacsaládok alkották. A község fejlődésére jellemző, hogy az iskolának 1847-ben 190 tanulója volt. A szolgacsaládok számának növekedése kapcsolatban állt a mezőgazdasági fejlődéssel, Esztáron például 1844 és 1847 között számuk 6-ról 24-re növekedett (m.736, d.H4,f.49,77). Az összeírások a XIX. század második felében és századunk elején, főképp a hiterkölcsi és kulturális élet felmérésére voltak hivatottak. E téren rendelkezésre állnak Nagykároly, Lakság, Makó és Szatmár esperesi kerületeinek jelentései (m.743, 759-761, 1095-1097). Az összkép pozitív eredményeket tükröz, főleg iskolai téren, de már jelentkezik a laicizálódás is. George Erdélyi 1860-ban Csengerúj faluból jelentette, hogy a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteletet megtartják, nincs vadházasság és húsvétkor 160 férfi és 200 nő járult a szentségekhez. Szabó parókus 1878-ban ugyanonnan közölte, hogy az erkölcsi élet példás, az istentiszteleteket megtartják, a fuvarosok azonban vasárnap is dolgoznak (m.1050, d.1369, f.258. m.1097, d.1373, f.108). A városiasodó makói helyzetet 1860-ban úgy jellemezték, hogy a valláserkölcsi élet "kevés kivétellel" elégséges. Az istentiszteleteket megtartották, a szentségekhez 900-an járultak, ugyanakkor 14 vadházasság volt található. Tizennégy év múltán lényegében hasonló képet festettek, de a szentségekhez csupán 437-en járultak (m.1095, d.1365, f.8, m.1097, d.1372, f.8). A parókiák fennállásának alapvető feltétele a megfelelő jövedelem biztosítása volt. Részletes anyag áll e téren rendelkezésre (m.768-784, 1067, 1052-1054). Az adatokból kiderül, hogy a klérus létalapja a Mária Terézia-féle úrbérrendezés alkalmával juttatott parokiális szesszió és a hívek szolgáltatásai voltak. így például Bihar megye jelentette, hogy a hodászi plébánia 1808-ban megkapta jussát. Makóról 1805-ben jelezték, hogy a parókus a szesszió használatában van. Nyíradony összefoglalója szerint a plébánost egy, a kántort fél szesszió illette meg. Részesültek a káposztás földekből is. Az egyházi földeket a hívek művelték. A vonómarhával rendelkezők évente egy napot dolgoztak, mások hasonló idejű kézi munkát teljesítettek a földeken vagy a parókián. Az úgynevezett ágybért természetben adták mind a pap, mind a kántor számára. A stólajövedelmet évi 53 forintra becsülték, amiből 16 forint a kántort illette meg. E jónak mondható jövedelem nem volt általános. Csupán kivételszerüen, mint például Makón, rendelkeztek az egyházi személyek magasabb jövedelemmel. Sok helyen azonban, elsősorban Szatmár vidékén, állandó támogatásra szorultak (m.1067, d.1254, f.158-188, m.1068, d.l257,f.70). Az uniós mozgalom meggyökeresedését nagymértékben elősegítette az áttérést vállaló, illetve átnevelt papság kulturális, teológiai és anyagi színvonalának emelése. E téren szerepet játszottak a nagyváradi latin szertartású püspökség és káptalan önként vállalt kegyúri kötelezettségei, valamint a vallásalap juttatásai. így 1910-ben Bihar megyében a vallásalap 40, a nagyváradi latin szertartású püspök 8, a káptalan 9, a nagyváradi görög katolikus püspökség 2 parókia kegyura volt. A kegyúri kötelezettségek kiter38