Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 1. szám - KILÁTÓ - Glück Jenő: A nagyváradi görög katolikus levéltár magyar vonatkozású iratanyaga / 33–43. o.

jedtek a templomépítésre és -javításra, valamint a felszerelés biztosításában való részvételre is. A vallásalap segélyeket folyósított a szegényebb parókiák számára. A Helytartótanács 1767-ben 11 Nagyváradhoz tartozó görög katolikus parókusnak engedélyezett pénzsegélyt, többek között a pocsaji papoknak. Az 1768-as segélyezés elszámolásában találjuk Bagamér, Almosd, Nyíracsád, Kókad és Nagyléta (román) parókusait. Kisebb juttatásokban részesültek Pocsaj, Almosd, Bagamér és Nyíracsád kántorai is. Tartós megoldást jelentett az 1785 óta bevezetett évi 8500 forint segély, amelyet évi egy vagy két részletben fizettek ki a helyi viszonyok figyelembevételével. Almosd és Kókad parókusai például 1800-ban 140 forint 40 krajcárt kaptak egyénenként. A segélyezésben részesültek a munkácsi egyházmegye később átcsatolt parókiái is (m.1067, d.1252, f.79, d.1253, f.39, 161, d.1257, f.47, d.1254, f.1-154). E segélyösszegekből visszatartottak később bizonyos részt - nyugdíjrendszer hiányában - az özvegy papnék és árvák, valamint a munkaképtelen papok segélyezésére (m.875, d.456). Nagyszámú irat tükrözi az állami kongrua, majd a háborús segélyek folyósítását 1896-1919 között, amelyet a többi klérushoz hasonlóan a lelkészek végzettsége és szolgálati ideje alapján biztosítottak (m.759, 1069-774, 1070, 1072, 1076, 1078). Példaként említjük a bedői parókus 1896-ban felmért helyzetét, akinek 576 híve volt az anyaegyházban, 13 fílián és 5 pusztán. Haszonélvezője volt közel 37 hold földnek, bizonyos gabonajárandóságnak a hívek részéről, a szabad lakás stb. mellett. A vallásalap mint kegyúr 280 forintot folyósított, és az állam közel 206 forinttal egészítette ki a jövedelmet a felsőfokú végzettségű parókusnak (m.774, d.214, f.2-12). Hosszú időn keresztül a kiegyezésig (1867) az esperesek évi jelentéseket küldtek be az illetékességi területükön működő lelkészekről (m.1067, 1068, 1082). E jelentések tartalmazták az illető személyi és családi adatait és minősítették magatartásukat, továbbá a hívekkel való kapcsolatukat. Habár állami behatásra a jelentésekben politikai szempontokat is tekintetbe kellett volna venniük, ezt általában figyelmen kívül hagyták. A papság fegyelmi ügyeivel számos akta foglalkozik. 1780-ban például Klein nagylétai plébános felpanaszolta az uradalmi ispán erőszakoskodását. A nagy hatalmú ispán ellenpanasszal élt, és a parókust lazítással vádolta, amit a vizsgálat nem igazolt (m.1086, d.1349, f.l 12-120, 156-158). Buczurka bagaméri parókussal kapcsolatban 1825-ben több elítélő és védelmező beadványt adtak be a püspökségre. A vizsgálat a pap hibáit csak részben igazolta, és bizonyos huzavona után áthelyezték (m.1079, d.1322). Balku makói plébános esetében 1847-ben süketségét kifogásolták és elmozdítását kérték. A püspök azonban csupán gyógykezelésre utasította a papot (m.791, d.251). A keleti szertartásban kiemelkedő szerepet játszó kántorokról a parókusok a papokéhoz hasonló jelentéseket készítettek (m. 1068, 1086, 1096). A fejlődést a tanítói és kántori funkció összekapcsolása jelentette, amit a tanítóképzők rendszerének kiépítése segített elő. E téren előrelépést jelentett II. József adománya, aki kisszeminárium és diákotthon céljaira átengedte a feloszlatott jezsuita rend kolostorát, majd fenntartásukra a vallásalap évi közel 2700 forintot biztosított (1792), Erdélyi püspök pedig saját tanítóképzőt hozott létre. Az intézményes papképzés a kisszeminárium létrejöttével indult meg, majd a képzésrendszer differenciálódott. A növendékek összetétele megállapítható a szemináriumi aktákból, amelyek 1794-től állnak rendelkezésre. A szeminárium gazdasági ügyei már 1793-tól megismerhetők (m.894904, 919, 970, 979, 1065) A papnövendékek egy része a latin szertartású teológián vé39