Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 4. szám - DOKUMENTUM - Szabó Csilla: Kisajátítható-e a baloldal?: ellenzéki politikai taktikák az 1872. évi országgyűlési választások küszöbén, Irányi Dániel és Kossuth Lajos levélváltásában / 22–38. o.

ket és az országgyűlési ciklus meghosszabbítását előirányzó törvényjavaslat, amelyet azonban az ellenzék megbuktatott. Igen lényeges volt tehát az ellenzéki pártok rövidtávú politikai magatartása, az, vajon képesek-e felfüggeszteni elvi nézetkülönbségeiket, felis­merni a lehetőséget, s immár nem az ellenzéki többség címének elnyeréséért, hanem a kormánypárt megbuktatásáért küzdeni. Az 1872-es választási eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy a közeledés túl óvatos volt. A pártok különállása megmaradt 43 , a vá­lasztási együttműködési megállapodás (a szélsőbal visszavonta jelöltjeit azokban a körze­tekben, ahol a balközépi jelölt komoly eséllyel indult a Deák-párti jelölttel szemben, ily módon egyesítve az ellenzéki szavazatokat) pedig elégtelennek bizonyult a kormánypárt képviselőházi leváltására. A Kossuth-Irányi levélváltás emellett felvonultatja számunkra a korszak ellenzéki po­litikai eszköztárát. Megtudhatjuk, hogy az ellenzéki pártok országos gyűlések, programok, politikusaik kortesbeszédei és sajtó útján kommunikáltak ellenfeleikkel és a választókö­zönséggel, azaz a politikai társadalommal. Információval gazdagodunk a 48-as párt ebbéli, pillanatnyi helyzetétről is. A választások előtti országos értekezlet a keserves eredményte­lenség és bukás szájízét hagyta maga után. A vártnál lényegesen kevesebb résztvevőt von­zó gyűlés egyszerűen nem tudta betölteni politikai funkcióját, a tömeges demonstrációt. A kudarc feltehetőleg a rossz időzítés következménye: a választások előtt fél évvel, pláne télvíz közepén egyszerűen rossz döntés elvárni a választóközönségtől a közügyek iránti fokozottabb, aktív érdeklődést. A levélváltás még egy tárgyban tekinthető értékes információ-forrásnak. Megvilágítja Kossuth személyének szerepét a kora dualizmus politikai közéletében. Egyfelől informál arról a szándékról, amelyet a hazai függetlenségi politikusok szántak a „turini remetének", másfelől tájékoztat Kossuth ehhez való viszonyáról és saját álláspontjáról. (A kettő ütkö­zéséből született aztán az a historikus-romantikus szabadság-szimbólum, amely Kossuth személyét akkor és azóta is övezi.) Ami az elsőt illeti, elmondhatjuk, hogy a 48-as pártiak aduként igyekeztek kihasználni Kossuth függetlenségi eszmével összefonódott nevét poli­tikai játszmáikban. Politikai beszorítottságukat 44 és ebből fakadó tartós minoritásukat a volt kormányzó támogatásának elnyerésével vélték ellensúlyozni. Ami viszont Kossuthot illeti, az emigráns politikus magatartását bizonyos fajta kettősség jellemezte. Egyfelől ha­tározottan ragaszkodott politikai elveinek „magányosságához" mint amelyeket Magyaror­szágon egyetlen politikai erő sem képvisel. Másfelől viszont sem barátként, sem politkusként nem tagadta meg a politikai tárgyú kommunikációt a hazai nyilvánossággal. Ebben szerepet játszhatott mind korábbi elv-társaihoz fűződő barátsága és velük szemben érzett - politikusi tapasztalatból eredő -felelőssége, mind a közéleti Jelenlevés" politikusi hiúsága. Mindez - eleget téve az erre irányuló kéréseknek - kifejezést nyert szüntelen ára­dó tanácsaiban, képviselővé jelöléséhez történő hozzájárulásában, publikussá engedett leveleiben. Irányi és Kossuth levélváltása tárgyában és stílusában egyaránt hűen leképezi a ma­gyarországi ellenzéki politikai közélet 1872-es képviselőválasztások előtti állapotát. Han­gulatjelentés a célok és a lehetőségek tárházáról, amelyek pillanatnyi egymásra vetítése 43 A balközép márciusi országos gyűlése határozati javaslatban deklarálta a párt „választásokkal szembeni különállását". 44 A túlzott függetlenségi radikalizmus az illegalitás veszélyével fenyegette a szélsőbalt, amelyre intő példa volt Böszörményi László letartóztatása és sajtópere 1867-ben (a Magyar Újság főszerkesztőjét Kossuth választókhoz intézett levelének leközlése miatt ítélték el) vagy a demokrata kör-mozgalom (célja a politikai nyilvánosság szélesítése volt) rendeleti betiltása 1868-ban. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom