Levéltári Szemle, 49. (1999)

Levéltári Szemle, 49. (1999) 3. szám - NEKROLÓG - Egey Tibor: Szakály Ferenc 1942–1999 / 75–77. o.

Ez év október 28-án lett volna 57 éves. Zalaegerszegen született, Szekszárdon érettségizett. Az egyetemre először nem vették fel, mert édesapja az 1956-os forradalom helyi eseményeinek aktív résztvevője volt. Ekkor Budapestre jött, az egykori szekszárdi diák, a Lakatos Ernő vezette Pest Megyei (akkor Pest és Nógrád megyei) Levéltárba, ahol az ifjú gyakornokot igazgatója jó érzékkel a börtönéből nemrég szabadult, de számüzöttként a levéltárban otthont találó Kosáry Domokos professzor - mestere és később atyai barátja szárnyai alá helyezte. Egy év múlva, 1962 őszén mégis sikerült bejutnia az egyetemre, ahol először magyar-történelem szakon tanult, de végezni történelem-levéltáros szakon végzett 1967-ben. Egyeteme 1969-ben a stúdiumait minden fokon jelesen abszolváló Szakály Ferencet népköztársasági kitüntetéssel, Sub auspiciis Rei Publicae Popularis avatta doktorrá. Disszertációja - első nagyobb munkája - a XVII-XVIII. századi parasztvármegyékről szólt (Parasztvármegyék a XVII. és XVIII. században - Bp. Akad. 1969. Értekezések a történettudományok köréből 49.). Teljesítményét elismerték, a szakma ekkor figyelt fel rá először. Az egyetem után a Magyar Nemzeti Múzeum újkori osztályára került. Muzeológus volt, majd osztályvezetőhelyettesi munkakört kapott. A mohácsi csatavesztés 450. évfordulójának előestéjén 1975-ben jelent meg A mohácsi csata (Bp. Akad.) című nagy sikert arató és széles közismertséget adó monográfiája. A hetvenes, de a nyolcvanas években is sokat szerepelt a rádióban és a televízióban. Tudományos népszerűsítő tevékenysége igen sokágú volt ezekben az években. 1976-ban védte meg kandidátusi disszertációját (A magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp. Akad. 1981.). A hódoltsági jogszolgáltatásról és jogigazgatásról írott munkájával 1992-ben elnyerte a nagydoktori címet. 1977-ben felvették az MTA Történettudományi Intézetébe, ahol 1986-ban tudományos osztályvezető lett. Ötvennégy éves korában választották meg az Akadémia tagjává. Ekkor már igen termékeny évtizedeket tudhatott maga mögött. Tudományos publikációinak száma mára már közelíti a háromszázat. Kedvelt kutatási területe volt a török-magyar katonai és diplomáciai érintkezés korai szakasza, a törökök berendezkedésének, a török-magyar érintkezéseknek és a törökök kiűzéséhez kapcsolódó háborúk története. De érdeklődése kiterjedt a Habsburgok magyarországi szerepére, az ország gazdaságának európai összehasonlításban történő feltárására és az előbbiekhez kapcsolódó igazgatási és művelődéstörténeti kérdések körére. Méltó és avatott kezek bizonyára rövidesen össze fogják állítani műveinek teljes bibliográfiáját, számbavéve a könyvek, a tanulmányok mellett szerkesztői munkásságát is. Hadd utaljunk most csak két munkájára - elismerve a kiválasztás szubjektív voltát. A mohácsi csata című, már említett könyve utolsó előtti oldalán bizony ma is aktuális gondolatokat írt le. Idézzük: „... mégsem szabad egyenlőségjelet tenni a török és Habsburg befolyás közé, ha mindkettő hazánk egységének megszűnése irányában hatott is. Mindazoknak, akik a török által Közép-Európába hurcolt, az ittenitől évszázadokkal elmaradt gazdasági és társadalmi berendezkedés, az arra való lesüllyedés, a török uralommal együtt járó pusztulás ellen, annak megszűntetéséért tenni akartak, csakis a Habsburgok oldalán nyílott erre tér és lehetőség. És csakis Bécsen keresztül érkezett az az egyébként mindig kevésnek bizonyult pénzsegély, ami lehetővé tette (a magyar erőforrások mellett és azok kimerülése idején is) a Magyarország közepén húzódó végvárrendszer fenntartását és mögötte a középkori társadalom és gazdaságfejlődési alapok - igaz kelet-európai jellegű továbbépítését, ami minden visszásságával, minden fejlődést gátló tendenciájával együtt is összehasonlíthatatlanul szélesebb csapást nyitott a jövő felé, mint a török rendszer." A 76