Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - KILÁTÓ - Fabó Beáta–Sipos András: Nemzetközi levéltárépítési tanfolyam Mariborban / 39–42. o.

A konkrét tervezőmunka kiindulópontjaként a levéltárosnak meg kell adnia a szükséges helyiségek pontos listáját, végiggondolva és rögzítve azok megkívánt méretét és funkcióját, az egyes részlegek közötti mozgás és anyagszállítás várható intenzitását. Az előadások részletesen foglalkoztak a különböző funkciójú helyiségek (raktárak, irodák, rendezőszobák, iratvédelmi műhelyek, kutatóterem) speciális követelményeivel, számos konkrét példán keresztül érzékeltetve, hogy az egyes országokra és levéltártípusokra sajátosan jellemző, a levéltári rendszerből fakadó munkafolyamatok (pl. átmeneti levéltár megléte vagy hiánya, az átveendő anyagok jellemző állapota és rendezettsége, az adott levéltárban alkalmazott rendezési metódusok helyigénye stb.) mennyiben támaszt eltérő igényeket az épülettel szemben. Természetesen kiemelt figyelmet kapott az iratanyag tárolására szolgáló helyiségekkel kapcsolatos követelmények és létező szabványok ismertetése. Levéltári dokumentumok tárolásának valamennyi fő kérdését átfogó szabvány Nagy-Britanniában létezik, és ezt általában nemzetközileg is irányadónak tekintik (BS 5454 :1989 "Storage and exhibition of archivál documents "). A szabványokkal kapcsolatban a levéltárosnak fontos tájékozódnia arról, hogy az azokban ajánlott értékek mögött milyen szakmai megfontolások állnak, és az egyes szabványok kiadása óta eltelt időben folyt kutatások megerősítik, vagy éppen módosítják az abban rögzítetteket. A szakemberek között pl. folyamatos vita zajlik az egyes anyagfajták számára legideálisabbnak tekinthető hőmérséklet és relatív páratartalom meghatározása körül is (a vita jelenlegi állására 1. Arnold den Teuling: Environmental Conditions for the Storage of Archivál Materials. In: Janus, 1996. 2.). A levéltárépítés szempontjából ez azért lényeges, mert a rendelkezésre álló pénzforrások ritkán teszik lehetővé valamely elfogadott standard valamennyi követelményének maradéktalan megvalósítását. A megvalósult épület a gyakorlatban mindig kompromisszumok terméke, a megoldás minőségét pedig döntően éppen a kompromisszumok foka és jellege határozza meg. Jó kompromisszumok pedig csak az adott időpontban rendelkezésre álló legkorszerűbb ismeretekre alapozott ideális követelmények ismeretében köthetők. A jó kompromisszumok elérése nyilvánvalóan jóval könnyebb új épület emelése, mint meglévő épület levéltári célra történő átalakítása esetén. Noha a speciális ismeretekkel nem rendelkező döntéshozók számára egyértelműnek tűnik, hogy ez utóbbi megoldás az olcsóbb, a működtetés racionalitását és a hosszú távú üzemeltetési költséget is figyelembe vevő elemzés sok esetben ezt nem igazolja. Régi épületnek a levéltár számára történő elfogadását tehát különösen körültekintő, az alternatívákat is feltáró vizsgálódásnak kell megelőznie. Mind új épület, mind adaptálás esetén nehéz megértetni a döntéshozókkal, hogy az épület gazdaságossága nem azonos a lehető legalacsonyabb építési költséggel. Erre jellegzetes példa az ún. természetes klimatizációs rendszer, amit sikeresen alkalmaztak Kölnben, majd a koblenzi Bundesarchivban is. WolfBuchmann immár évtizedes üzemeltetési tapasztalatra támaszkodó ismertetése szerint a rendszer bevált, ugyanakkor felhívta a figyelmet néhány felmerült problémára. Az egyik a felső szint túlmelegedése egyes nyári napokon, ami ellen magas tetőzet kialakítása ajánlott. Az emberi hanyagság nyitva hagyott nyílászárók formájában, sőt, a raktárajtó túl gyakori nyitása-zárása önmagában is a raktári klíma kívánatos stabilitása ellen hat, ezért dupla, légkamrás ajtórendszert célszerű kialakítani. Problémát okoz az is, hogy az építés utáni mintegy két éven keresztül a helyiség páratartalmát nagy mértékben emelheti a falazatból befelé távozó nedvességtartalom. A foglalkozások megkíséreltek áttekintést adni a levéltárak információs 41