Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - KILÁTÓ - Fabó Beáta–Sipos András: Nemzetközi levéltárépítési tanfolyam Mariborban / 39–42. o.

A konkrét tervezőmunka kiindulópontjaként a levéltárosnak meg kell adnia a szükséges helyiségek pontos listáját, végiggondolva és rögzítve azok meg­kívánt méretét és funkcióját, az egyes részlegek közötti mozgás és anyag­szállítás várható intenzitását. Az előadások részletesen foglalkoztak a külön­böző funkciójú helyiségek (raktárak, irodák, rendezőszobák, iratvédelmi mű­helyek, kutatóterem) speciális követelményeivel, számos konkrét példán keresztül érzékeltetve, hogy az egyes országokra és levéltártípusokra sajá­tosan jellemző, a levéltári rendszerből fakadó munkafolyamatok (pl. átmeneti levéltár megléte vagy hiánya, az átveendő anyagok jellemző állapota és ren­dezettsége, az adott levéltárban alkalmazott rendezési metódusok helyigénye stb.) mennyiben támaszt eltérő igényeket az épülettel szemben. Természetesen kiemelt figyelmet kapott az iratanyag tárolására szolgáló helyiségekkel kapcsolatos követelmények és létező szabványok ismertetése. Levéltári dokumentumok tárolásának valamennyi fő kérdését átfogó szab­vány Nagy-Britanniában létezik, és ezt általában nemzetközileg is irányadó­nak tekintik (BS 5454 :1989 "Storage and exhibition of archivál documents "). A szabványokkal kapcsolatban a levéltárosnak fontos tájékozódnia arról, hogy az azokban ajánlott értékek mögött milyen szakmai megfontolások áll­nak, és az egyes szabványok kiadása óta eltelt időben folyt kutatások megerősítik, vagy éppen módosítják az abban rögzítetteket. A szakemberek között pl. folyamatos vita zajlik az egyes anyagfajták számára legideálisabb­nak tekinthető hőmérséklet és relatív páratartalom meghatározása körül is (a vita jelenlegi állására 1. Arnold den Teuling: Environmental Conditions for the Storage of Archivál Materials. In: Janus, 1996. 2.). A levéltárépítés szem­pontjából ez azért lényeges, mert a rendelkezésre álló pénzforrások ritkán teszik lehetővé valamely elfogadott standard valamennyi követelményének maradéktalan megvalósítását. A megvalósult épület a gyakorlatban mindig kompromisszumok terméke, a megoldás minőségét pedig döntően éppen a kompromisszumok foka és jellege határozza meg. Jó kompromisszumok pedig csak az adott időpontban rendelkezésre álló legkorszerűbb ismeretekre alapo­zott ideális követelmények ismeretében köthetők. A jó kompromisszumok elérése nyilvánvalóan jóval könnyebb új épület emelése, mint meglévő épület levéltári célra történő átalakítása esetén. Noha a speciális ismeretekkel nem rendelkező döntéshozók számára egyértelmű­nek tűnik, hogy ez utóbbi megoldás az olcsóbb, a működtetés racionalitását és a hosszú távú üzemeltetési költséget is figyelembe vevő elemzés sok eset­ben ezt nem igazolja. Régi épületnek a levéltár számára történő elfogadását tehát különösen körültekintő, az alternatívákat is feltáró vizsgálódásnak kell megelőznie. Mind új épület, mind adaptálás esetén nehéz megértetni a dön­téshozókkal, hogy az épület gazdaságossága nem azonos a lehető legalacso­nyabb építési költséggel. Erre jellegzetes példa az ún. természetes klimatizációs rendszer, amit sike­resen alkalmaztak Kölnben, majd a koblenzi Bundesarchivban is. WolfBuch­mann immár évtizedes üzemeltetési tapasztalatra támaszkodó ismertetése szerint a rendszer bevált, ugyanakkor felhívta a figyelmet néhány felmerült problémára. Az egyik a felső szint túlmelegedése egyes nyári napokon, ami ellen magas tetőzet kialakítása ajánlott. Az emberi hanyagság nyitva hagyott nyílászárók formájában, sőt, a raktárajtó túl gyakori nyitása-zárása önma­gában is a raktári klíma kívánatos stabilitása ellen hat, ezért dupla, légkam­rás ajtórendszert célszerű kialakítani. Problémát okoz az is, hogy az építés utáni mintegy két éven keresztül a helyiség páratartalmát nagy mértékben emelheti a falazatból befelé távozó nedvességtartalom. A foglalkozások megkíséreltek áttekintést adni a levéltárak információs 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom