Levéltári Szemle, 47. (1997)

Levéltári Szemle, 47. (1997) 3. szám - KILÁTÓ - Fabó Beáta–Sipos András: Nemzetközi levéltárépítési tanfolyam Mariborban / 39–42. o.

levéltár építése eló'tt áll, a többiek általános tájékozódás céljából jöttek. Összetételük: 12 levéltáros és 2 műszaki végzettségű szakember. Nemcsak a politikai, gazdasági, kulturális és földrajzi hátterük különbözött erősen, hanem a munkáltató levéltárak típusa, nagysága is igen eltérő: országos, önkormányzati, egyházi, egyetemi, kibucmozgalmi levéltárak, valamint egy bank irattára képviseltette magát. A tanfolyam főigazgatója Lorenz Mikoletzky, az osztrák Staatsarchiv főigazgatója volt. Az előadók között szerepelt többek között Michael Duchein, a francia levéltárak nyugalmazott főfelügyelője, a levéltárépítéssel foglalkozó első és máig legalapvetőbbnek tartott átfogó kézikönyv szerzője (újabb kiadása angol nyelven: Archive Buildings and Equipment, ICA, 1988.), George MacKenzie, az ICA főtitkárhelyettese, Yves Marié Bérce, az Ecole des Chartes igazgatója, Wolf Buchmann a koblenzi Bundesarchivból, Moshe Mossek, a Jeruzsálemi Állami Levéltár igazgatója, JosefHanus, a Szlovák Nemzeti Levéltár iratvédelmi osztályának vezetője, Michael Cook, a Liverpooli Egyetem tanára. A képzés célkitűzése, mint George MacKenzie megnyitójában kifejtette, az volt, hogy a levéltárosokat felkészítse arra, hogy igényeiket szakszerűen és tudatosan megfogalmazni képes tárgyaló partnerei legyenek az épületek tervezőinek. Ennek híján gyakorta megtörténik, hogy az építészek a levéltárépület esztétikai megjelenésére helyezik a fő hangsúlyt, miközben az anyag optimális tárolásának és kezelésének szempontjai háttérbe szorulnak. A levéltárépítés mint önálló szakmai stúdium viszonylag rövid múltra tekinthet vissza, az ICA ezzel foglalkozó szakbizottsága csupán 1989-ban jött létre Michael Duchein kezdeményezésére. Akérdés jelentőségét aláhúzza az elmúlt húsz évben világszerte megfigyelhető levéltár-építési hullám. Egy újabb keletű felmérés szerint a világon jelenleg létező levéltárépületek mintegy fele 1975 után, közel harmada az elmúlt tíz évben épült. A felmért épületállománynak csak a kisebbik része - a fejlett országokban 48%-a, a fejlődő országokban 42%-a - épült eleve levéltárnak. Klimatizációs berendezéssel a fejlett országok épületeinek 65%-a, a fejlődő országokénak 47%-a rendelkezik. Érdemes megemlíteni, hogy az épületek közel 80%-a már megtelt, vagy közel jár a telítettséghez, miközben - mint Wolf Buchmann hangsúlyozta - a modern információs technológia elterjedése a papírtermelést egyelőre nem csökkenti, és a mérvadó szakemberek, legalábbis a következő 10-15 év során, még mindenképpen a jelenlegihez hasonló ütemű növekedésével számolnak. A szükséges épületkapacitást tehát erre figyelemmel kell meghatározni, és nem lehet számolni azzal sem, hogy a tömeges mikrofilmezés netán lehetségessé teszi bizonyos irategyüttesek helynyerés célját szolgáló tömeges megsemmisítését. Adott új épület befogadóképességét úgy kell méretezni, hogy az az anyagot legalább húsz éven át folyamatosan fogadni tudja, a helyet pedig arra figyelemmel kell kiválasztani, hogy a bővítési, terjeszkedési lehetőség legalább 60-80 évre adott legyen. A nagy levéltár-építési tapasztalattal rendelkező előadók szerint az épület működtethetősége, funkcionalitása alapvetően a levéltáros által lefektetendő építési program átgondoltságától, precizitásától függ. A levéltárosnak mindenekelőtt meg kell értetnie és el kell fogadtatnia az építésszel a levéltárépület funkcionális tagolódását: a közönségszolgálati terület, a munkaterület és az irattárolásra szolgáló terület szigorú elválasztásának szükségességét. A levéltárépítés egyik legfőbb nehézsége abban áll, hogy a rendelkezésre álló térben ezt az elválasztást oly módon kell megvalósítani, hogy az épületen belüli mozgás, szállítás útvonalai szigorúan megszabottak, biztonsággal ellenőrizhetők, ugyanakkor a lehető legrövidebbek legyenek. A napjainkban épülő levéltárakban a raktárak a rendelkezésre álló tér kb. kétharmadát foglalják el. 40