Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 2. szám - Horváth J. András: Az egyesített főváros építésrendészeti tevékenysége és ügyiratai az 1870-es években / 3–23. o.

Az 1872-es ipartörvény az építési ipar gyakorlásával kapcsolatban ugyanis valóban nem írt elő kötelező szakképesítést. Az építésrendészeti felelős hatóságok — az FKT és egyetértőleg az említett tanácsi ügyosztály — ezért a korábbi, 1870-es ideiglenes utasításhoz képest olyan szabályzatot dolgoztak ki, mellyel kapcsolatban a tanácsjegyző megállapította: „...mivel oly egyének is feljogosíttattak", akik sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem képzett építészek „...különösen az építési szerkezetekről fogalommal is alig bírnak, s e szerint a jóhiszemű építtetők érdekei egyáltalában megóva nincsenek — üdvözölnünk kell az abszolút hátrányos bőséget és részletességet, mert így az kézikönyvet képezend, melyet ha valaki lelkiismeretes gonddal áttanulmányoz, föltéve, hogy át is érti, az kész építőmesterré lesz". Noha már a Pest város által 1870-ben kibocsátott építési szabályzat is igen részletezően, hetvenkét paragrafusban rögzítette az építtető és az építő kötelezettségeit, a három évvel későbbi szabályzat még ennél is továbbment, s már kétszázkét szakaszt tartalmazott. Az új rendelkezések kisebb részében az időközben kialakított építési övezetekre, valamint az utca- és egyéb szabályozási ügyekre, nagyobb részben azonban az újonnan felsorolásba vett épületszerkezeti és anyagnormákra, valamint a biztonsági szempontokat érintő élőírásokra vonatkoztak. Az általános jellegű, a hatályra és az illetékességre vonatkozó sarkalatos rendelkezések a következők voltak: a szabályzat mind általános meghatározás, mind szövegszerű felsorolás formájában megjelölte azon épületek és építkezések körét, amelyekre a tulajdonosoknak építési engedélyt kellett kérniük a Fővárosi Tanácstól, továbbá azokét is, amelyekre csak írásbeli bejelentést kellett tenniük. A hatásköri kérdésekkel kapcsolatban értesülhetett az építtető a törvényes rendelkezésekről: nevezetesen, hogy az elsőfokú hatóságot a Tanács, a másodfokút az FKT gyakorolta, míg a főváros Középítési Bizottmánya — mint a Tanács közege — részint a benyújtott építési terveket vizsgálta meg, részint helyszíni eljárásokban segédkezett. A törvény némileg korlátozni kívánta a Tanács befolyását, ezért úgy rendelkezett, hogy azokban az esetkeben, amikor a Középítési Bizottmány és a Tanács között véleményeltérés forog fenn, a döntést az FKT hozza meg. A Közmunkatanács így tehát másodfokú fórum volt, csakúgy mint akkor, ha valamely építtető fellebbezést nyújtott be a tanácsi határozat ellen. A folyamodási hierarchia teljessége értelmében a közmunkatanácsi határozattal elégedetlen Fővárosi Tanács végül a belügyminiszterhez mint harmadfokú hatósághoz fellebbezhetett. Új elemét képezték a szabályzatnak az építési övezetek kialakítására és a városszabályozásra vonatkozó rendelkezések. Amint az közismert, az FKT 1870-ben építési övezetekre osztotta a várost. Az egyes övezeteket beépítettség és építészeti jelleg szempontjából különítették el egymástól. Míg a belső övezeteknél zártsorú beépítést, épületmagasság- és udvari alapterületminimumot írtak elő, a külső övezetek esetében részint a kertvárosi jelleg érvényesítésére, részint ipari övezetek létesítésére törekedtek, s lehetővé tették az ún. könnyebbszerű építési mód alkalmazását. Ez a biztonsági szempontok egyidejű érvényesítése mellett bizonyos technológiai könnyítéseket jelentett. A szabályozásra vonatkozó rendelkezések fő szempontját pedig az képezte, hogy a magántelek hogyan illeszkedjék a meghatározott terv szerint kiépítendő közterületi hálózatba. Az elsősorban biztonsági szempontokat előtérbe állító épületszerkezeti és technológiai jellegű rendelkezések hosszasan és részletezően taglalták az alkalmazandó eljárásokat, anyagfajtákat és betartandó méreteket, alapjában véve szemléletileg nem jelentve lényeges változást a korábbi Pest városi 5