Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - MÉRLEG - Tóth Béla: Kovács József László: Die Chronik des Marx Faut und Melchior Klein. Faut Márk és Klein Menyhért krónikája (1526–1616). Sopron, 1995 / 57–59. o.

tumával telített. Igaz ez akkor is, amikor már rég megtörtént és általa meg sem élt eseményeket ír le, de még inkább igaz akkor, amikor tolla saját korában átélt dolgokat rögzít. A témaválasztás — a krónikaírás humanista jellegzetessége, stílusa mellett — talán legfőbb sajátossága, hogy mindkét szerző protestáns, s ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy beszámolnak a vallásukat, közösségüket ért folyamatos támadásokról, hanem a nyomon követhető krónikában szereplő fontos vagy kevésbé fontosnak ítélt események leírásában is. Teljesen igaza van Kovács József Lászlónak akkor, amikor bevezető tanulmányában felhívja a figyelmünket arra, hogy a Faut által leírtak szinte minden sora úgy szól Sopronról, hogy egyúttal kitágítja a horizontot: Bécs, Prága, a korabeli Európa egy-egy fontosnak vélt eseménye is bekerül krónikájába. S Klein kiegészítései — az esetek többségében — nem egyebek, mint kis ügyek leírásai, hallomásra vagy saját értelmezésre épülő történetek rögzítései. Aki értő szemmel olvassa a krónikát, már a cím elolvasása után tisztában lehet a két szerző kvalitásaival. A Faut által adott cím tömör, jól szerkesztett, érthető, s világosan közli célját, míg a Idein választotta cím terjengős, bonyolult, s ennek következtében zavaros. Ugyanez végig követhető a krónika csaknem minden egyes során. Ott, ahol a régmúlt eseményeiről számol be Faut, Klein csak helyi, gyakran pletykaszintű hírekkel tudja kiegészíteni a leírtakat. S ezek mennyisége és minősége is váltakozó értékű. Faut ad hírt arról, hogyan védekezett Sopron a törökök várható támadása ellen. Megrendítő ma is, amikor arról olvasunk, hogy a közeledő ellenség támadásainak a kivédésére mi mindent (Szent Lénárd egy, Szent Sebestyén két kápolnáját) tettek a földdel egyenlővé, hogy ágyúkat állíthassanak a helyükre. Ferdinánd király és császár látva ezt az önzetlen védelmi készülődést, tanúság levelet adott a városnak, megköszönve hűségét és állhatatosságát. Ezt 1529-ben fogalmazta meg a Habsburgok császára, s ugyanez a megfogalmazás tér vissza 1605-ben is. A Bocskai-féle felkelés eseményeinek leírása során Faut részletesen sorolja, hogy Bocskai seregei ellen a várost védő Trautmansdorff katonái 1200 parasztot öltek meg. Bécsben „mindenki örült a soproniak állhatatosságának, a népség pedig derekasan ivott a körmenet alatt". Faut ritkán ír le saját véleményt, de most megtette: „Mert ha akkor Sopron nem tartotta volna a hátát, úgy egészen Bécsig minden mezővárost és falut, sőt Bécs külvárosait is felgyújtották és kifosztották volna, az embereket pedig levágták volna" — mármint Bocskai seregei. „Adná az Isten, hogy Ausztria megszánná ezt a szegény várost." (136. p.) De nem így történt! Trautmandsdorff seregei kirabolták a várost és a polgárokat is megverték. A protestantizmus korai elterjedésére utal a krónikaíróknak az a híradása, hogy már 1557-ben felépült a latin iskola, s több soproni diák Wittenbergbe ment tanulni. Megtudjuk, hogy az első evangélikus prédikátora a városnak Gerengel Simon volt, aki „elvezette a népet a pápistáktól". S kisebbnagyobb kihagyásokkal, de végig követhetjük az evangélikusok és a pápisták szembenállását, végsőkig menő küzdelmét a 16. sz. második felében, valamint a 17. sz. első másfél évtizedében. A megfogalmazások stílusából, gúnyolódásaiból egyértelmű számunkra, hogy Faut nem túlságosan szimpatizált a — szerinte — elvakult katolikusokkal. Ennek a szembenállásnak az egyik csúcspontja az 1604-es pozsonyi országgyűlésen, illetve a Bocskai-féle hadjárat eseményeiben bontakozott ki. A krónika harmadik, jelentéktelenebb vonulata a helyi életet meghatározó események leírása. Hírt kapunk a szőlőtermés alakulásáról, a bor árának változásairól s összehasonlításul a liszt áráról is. Sopron és a soproniak 58