Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - MÉRLEG - Tóth Béla: Kovács József László: Die Chronik des Marx Faut und Melchior Klein. Faut Márk és Klein Menyhért krónikája (1526–1616). Sopron, 1995 / 57–59. o.

számára már ekkor is fontos volt a borral folytatott kereskedés, a vámok ala­kulása, s Faut is, Klein is leírja ennek a város mindennapjait meghatározó körülménynek a változásait. S végül hírt kapunk a kisebb-nagyobb helyi tragédiákról is. Tűzvészek­ről, jégverésről, orkánszerű szelekről, pestisről, földrengésről. 1590-ben, Péter­Pál napján például kémények dőltek le, tűz ütött ki, s még ugyanebben az évben szintén éreztek újabb földmozgást. De ugyanilyen érdekesség a mai olvasó számára az, hogy milyen nagy ellenállás fogadta a Gergely-naptár bevezetését a protestánsok részéről. Erről Klein krónikája számol be, s igen szemléletes — bár ez is zavaros stílusú — képet fest a régi naptár szerint ünneplők megbüntetéséről. Ma már sokszor humorosnak tűnik a krónikaírók által fontosnak tartott események kiválasztása és egymás utáni sorolása. Álljon itt példának 1586, melyről Faut a következőket tartja fontosnak megjegyezni: „— Draskovich püspök megkapta az Aranygyapjas Rendet az eretnekek kiirtásáért, — Sok bort szüreteltek (sic!) ebben az évben, — Sok egér volt." Klein kiegészítése viszont ugyanehhez az évhez, gazdagon számol be Ná­dasdy Ferenc Sopronnal szemben elkövetett jogtalanságairól (tizedet szedett a várostól), s ennek következményeiről. Ahogy közeledik a krónika a 16—17. sz. fordulójához, egyre részletesebb leírásokkal találkozhatunk, s a leírásokon egyre inkább átüt az átélt dolgok szubjektív szemlélete is. Ez jól nyomon követhető például a már említett Bocskai-féle támadás városi eseményeinek leírásában. És egyre több lesz a Faut számára közvetlen problémát okozó történések bemutatása is (pl. peres ügyek), s — nyilvánvaló — egyre kevesebb a valóban „történelmi ese­mény" szerepeik tése. Élvezetes, bó firrásanyagot kínáló munka Faut és Klein krónikája, me­lyet kitűnően használható név- és tárgymutató zár le. E krónika elolvasása után felmerül a kérdés: vajon sok ilyen kiadatlan krónika van még ebben az országban? Hogy ez megjelenhetett: köszönet érte a népes szerzői, szerkesztői gárdának! Tóth Béla 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom