Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - MÉRLEG - Érszegi Géza: Körmend története. Körmend, 1994 / 54–56. o.

hárult Dénes Józsefre a feladat: képet adni a középkori városról. Feladatát igyekezett úgy megoldani, hogy mindazt kihasználja, amit Bandi Zsuzsanna kész tanulmánya nyújtott neki, s emellett panoramikus képet fessen: milyen környezetben lehetett a település, amikor még nem beszélnek róla az eddig fellelt források. Tóth István György egészen 1809-ig gombolyítja a város történetének fonalát, míg Kondicsné Kovács Éva az első világháború végéig kíséri figyelemmel a település napjait. Stipkovits Ferenc az 1918 és 1948 közötti Mészáros Gábor pedig az ezt követő időszakot tárgyalja 1985-ig, hogy utána újra átadja a szót Stipkovits Ferencnek, aki a rendszerváltás feltételeiről ír 1991-ig. A köztörténetnek is sokat nyújtanak e tanulmányok, hiszen Körmend 13. század közepi indulása azonos volt, már ami a kiváltságait illeti, sok más olyan településével, melynek utóbb a szabad királyi városok irigyelt helyzetét mondhatták magukénak. A település köztörténeti vonatkozásait azonban szerencsére halványabb vonásokkal rajzolták meg a szerzők, s a hely sajátos történetének lapjai kaptak nagyobb hangsúlyt. Ez az egyik figyelemre méltó tudományos értéke az alapos forrásfeltárásra épült monográfiának. Ezt csak fokozza néhány olyan tanulmány, amely a város egyedi arculatát karakterisztikusabbá teszi. Körmend 17—19. századi kézműiparáról szól Nagy Zoltán tanulmányában. Egészen külön csoportot képeznek azok a dolgozatok, melyek a városnak sajátos jelleget kölcsönző Batthyány család gyűjteményeiről szólnak. A középkori eredetű Batthyány család a török időkben tűnik fel Körmend történetében, de kastélya, s a benne egykor megvolt szebbnél szebb kincsek gyűjteménye akkor is megdobogtatja az olvasó szívét, hacsak olvas róla. Sajnos, sokszor csak olvashat róla, hiszen a második világháború végén már nemcsak az emberélet volt olcsó, hanem értéktelen kacattá lett mindaz a vandál pusztítás viharában, amit a család évszázadokon át gyűjtött s féltve őrzött. Személyes visszaemlékezéssel a hangjában írt — nem minden megindultság nélkül — a Batthyány család levéltárának szomorú tragédiájáról Zimányi Vera. A rendkívül gazdag levéltár a hányattatás évei után a Magyar Országos Levéltárban nyert méltó elhelyezést. Hasonló sorsra jutott a fegyvergyűjtemény, amelyet Pandula Attila próbált rekonstruálni. Ami elkerülhette a kincseknek a háború végét követő esztelen tizedelését, az annak köszönheti megmenekülését, hogy még a megtalálásakor közgyűjteménybe került, mint az 1814-ben a Batthyány Fülöp herceg által a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott kincslelet, melynek megmaradt darabjait Zsámbéky Mónika mutatja be a kötet olvasóinak. így maradt meg az 1684-ben született vegyes tartalmú kéziratos könyv, a Körmendi kódex a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. Róla Vörös Oííótól olvashatunk. A Batthyányak németújvári várában látta meg a napvilágot híres költőnk, Faludi Ferenc 1704-ben, Gyümölcsoltó Boldogaszszony ünnepén. A Batthyányak szolgálatában álló család előzőleg s a költő születése után is Körmenden lakott, hogy hol, arra ma már csak egy emléktábla utal, mert a házat azóta lebontották. A kötet bemutatása kapcsán feltétlenül csak a dicséret hangján szólhat a recenzens a kötet ízléses külsejéről. Manapság, hogy „mindenki tud nyomtatni", sajnos, egyre kevesebb az igényes kivitelezésű könyv. Szerencsére Körmend története ezek közé tartozik, hiszen nemcsak a gondosan szerkesztett szövegek, hanem a jól válogatott illusztrációk — köztük színesek is — teszik valóban színesebbé a művet. Hogy támad-e hiányérzete az olvasónak a kötet forgatása közben, előre nem lehet megmondani, magam azonban nagyon sajnálom, hogy nem készült külön tanulmány a Batthyányak értékes könyvtáráról, s bárhogy magyaráz55