Levéltári Szemle, 46. (1996)
Levéltári Szemle, 46. (1996) 1. szám - MÉRLEG - Érszegi Géza: Körmend története. Körmend, 1994 / 54–56. o.
gathatjuk, de komoly hiányossága a kötetnek, hogy Batthyány—Strattmann László, „a hercegorvos" — ha hihetünk a mutatónak — mindössze kétszer szerepel benne, pedig életében sokan voltak, akik csak miatta keresték fel Körmendet. Ám szerencsére a kötettel nem zárult le Körmend múltjának kutatása, ezt jól mutatja az Erdődy család levéltárából újonnan előkerült és Bandi Zsuzsanna által publikált (Vasi Szemle 48. évfolyam 2. szám) két fontos oklevél a város vásártartásáról. Mindaz, ami ma még hiányzik a kötetből, s ami még majd előkerül, egy következő nemzedéknek ad lehetőséget arra, hogy a közelés távoli múltat ennél is kerekebbé formálja. Érszegi Géza A PAULER GYULA-DÍJ KURATÓRIUMÁNAK FELHÍVÁSA A művelődési és közoktatási miniszter 12/1991. (VIII. 6.) MKM számú, valamint az ezt módosító 3/1992. (III. 6.) MKM számú rendelete alapján államalapító Szent István ünnepe alkalmából augusztus 20-án Pauler Gyula-díj adományozható azoknak a levéltárosoknak, akik hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel szakterületük fejlődését segítik elő. Á díjat - amelynek összege 50—50 000,— Ft — évente két személy kaphatja. A díjra valamennyi közlevéltár és nyilvános magánlevéltár, levéltárfenntartó és szakmai szervezet élhet a javaslattétel jogával. Az egyénektől beérkező javaslatokat az egyes szakmai szervezetek összegzik, a javaslattétel módját és határidejét az érintett szervezetek vezetőségei (választmány, elnökség stb.) határozzák meg. A hivatkozott rendeletek értelmében a díjak odaítélésére szakmai kuratórium tesz javaslatot. Felhívjuk a figyelmet a kuratóriumnak arra a korábban elfogadott, majd utóbb egyhangúlag megerősített állásfoglalására, amely szerint a Szabó Ervin Emlékérem és a Pauler Gyula-díj között fennálló jogfolytonosság alapján arra a személyre, aki a Szabó Ervin Emlékérmet már megkapta, nem tesz javaslatot. A díjazandó(k) személyére vonatkozó javaslatokat — a jelölt(ek) személyi adataival és részletes szakmai indoklással felszerelve — 1996. május 31-éig kell a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Levéltári Osztályának (1014 Budapest, Uri u. 54/56.) megküldeni. 56