Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 3. szám - Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros közösségi gazdálkodásának szervezete, 1753–1837 / 3–17. o.

mentesek voltak a XIX. század elejétől a heti szeres szolgálatok, valamint a katonatartás terhe alól.

23 A vásárbíróság is egyike volt azon tisztségeknek, amelyik az igazgatási hierarchia alsóbb lépcsőfokaként lehetőséget adott viselőjének a gazdálkodás menetének megismeréséhez, a közösségért végzett munkára való alkalmasság bizonyításához. A vásárbírók bekerültek az igazgatási elitbe, s ezáltal közelebb jutottak ahhoz a lehetőséghez, hogy méltóvá váljanak a nagyobb anyagi előnyökkel járó tisztségekre, ill. a döntéshozó testületek tagságára. Benkő Istvánt, aki 1801-ben volt vásárbíró, 1812-1813 között borbíróvá, majd 1820, 1823-1826, 1828-1829, 1833-1834-ben főbíróvá választották. Nalivankó Mihály 1791-ben, Sztruhár Mátyás 1806-ban, 1810, 1811-ben, Garay András 1825-ben, Fitkonidesz András 1829-ben volt vásárbíró. Mindannyian e tisztség viselése után a város nagyobb jövedelmet biztosító bevételeinek kezelői lettek. A betelepedést követően a regálé benefíciumok között az őrlésjogot is árendába kapták a nyíregyháziak. Ezért szükségessé vált a malmok kezelésére is tisztségviselőt, malombírót választani. Hivatali esküjének szövege szerint a két malombíró a malmok üzemelése során adódott bevételekkel gazdálkodott: az eladott élet árából fedezte a malom üzemeléséhez szükséges kiadásokat, gondoskodott a katonaság és a város állatai számára a takarmány, valamint az élet elkülönítéséről, a tisztségviselők és konvenciósok deputátumainak kiadásáról. Kezdetben munkájáról beszámolással és számadással a főbírónak tartozott. Az örökváltságot követően a város jogviszonyában és a városvezetés struktúrájában bekövetkezett változások után a malombíró hatásköre, hasonlóan a borbíróéhoz, csak a feladatok végrehajtására korlátozódott, míg az egyes ügyekben való határozathozatal jogával a választott közönség, ill. a gazdálkodó szék bírt. A feladatok közvetlen irányítását és ellenőrzését pedig a malominspector vette át. A választott közönség a malombírák és -inspectorok számára az 1830-as években dolgozott ki részletes instrukciót. Eszerint a kezük alatt semmilyen termény vagy pénz nem maradt, kivéve a kővágásra szánt árpáét. A hombárokból - amelyek egyik kulcsa a malombíróknál, másik az inspectornál volt minden hónapban az inspector jelenlétében át kellett hordatniuk minden életet a granáriumba. A fél évre járó deputátumokat is csak az inspector adhatta ki. A városgazda a katonaság és a rabok részére közhatározás nélkül is kaphatott gabonát az inspectortól, de ezt mindkettőjüknek pontosan kellett adminisztrálni, sőt mindezek igazolására egymásnak ellennyugtát kellett kiállítani. A megmaradt terményből a választott közönség határozata szerint az inspector eladhatott. Az így kezéhez került pénzt neki is át kellett adni a közkassza perceptorának. Kisebb mennyiségű pénz felett csak akkor rendelkezhetett, ha az a malom épületének a javítására kellett. A munkadíjat illetően a malombíró is alkura léphetett a mesterekkel 5 Vft-ig. De ezen összeg kifizetését - inspectori elismervényre és nyugtára - ekkor is a perceptor végezte. Mint a malomügyek fő felelősének „...szoros kötelességébe fogván állni ugyancsak az inspectornak minden hónap elsőjén praeses uraknak tabelláris remonstratiót beadni, az elébbeni hónapban bejött élet nemeinek mennyisége, az abból ki- vagy eladott és még megmaradt mennyiség felől, mely remonstratióhoz okvetlen tartozik az eladott életnek bejött s perceptornak valósággal befizetett áráról az illető perceptornak nyugtatványát is mellékelni..."

24 Munkájukért az inspectorok 1831-ben salláriumként 40 Pft-ot kaptak a minden tisztségviselőnek járó egyéb juttatásokon felül. Ezen kívül cselédtartásra 8 Pft, ill. a városgazdának átadott gabonán felüli részből a kiméréskor 10