Levéltári Szemle, 46. (1996)

Levéltári Szemle, 46. (1996) 3. szám - Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza mezőváros közösségi gazdálkodásának szervezete, 1753–1837 / 3–17. o.

100 köböl után két, a többi élet nemétó'l 100 után egy köböl apadó illette meg őket.

25 A malombírák éves fizetése ekkor 16 Pft volt. Károlyi Ferenc telepítési pátensében és az 1750-es években kelt szerződéseiben is ígéretet tett arra, hogy segíti az állattenyésztéssel foglalkozó betelepülteket a környező puszták kibérlésében. Erre hamarosan, már az 1760-as évektől sor is került. Hogy mikor, melyik pusztát, mennyi időre és milyen összegért vették bérbe, és azon milyen gazdálkodást folytattak, azt 1793-tól a választott közönség határozta meg, mint ahogy a szerződések megkötése is az általa kinevezett küldöttség feladata volt. Az egyes pusztákon folyó tevékenységek szervezésére, felügyeletére pedig pusztagazdát, majd pusztainspectort is választottak. Az inspector éppúgy, mint a többi haszonvételnél, közvetlen irányítást, ellenőrzést gyakorolt a gazdák felett, elszámolt a perceptorral, ill. beszámolt az általa felügyelt jövedelemforrásról a közönségnek. Az 1830-as években írásba foglalt utasítások szerint a pusztagazdák feladata az állatállománnyal kapcsolatos információk (kinek mennyi és milyen állata legel a pusztán, melyik állat ellett meg, melyiket milyen betegség ért, kinek mennyi állata döglött el stb.) pontos adminisztrálásán túl a pusztán legelő állatok megfelelő ellátásáról való gondoskodás volt. Ezen túl ellenőrizték az állatok felügyeletét végzőket, és alkalmanként beszedték a legelő használatáért és az állatok felügyeletéért járó pénzeket.

26 A

XIX. század első évtizedeitől minden pusztának külön gazdája és inspectora volt. Az újvárosi részeken pl. 1827-től Hankovszky András, 1831-től Laurencsik Mátyás, a tikosi pusztán 1829-ben Kováts András, 1830-ban Kováts György, 1831-ben Garay Márton, 1832-ben Lakatos György töltötte be e tisztségeket. A pusztagazdai tisztségre a város polgárai önként is jelentkezhettek. Közülük, ill. a communitas által alkalmasnak talált jelöltek közül nem a lakosság választott az évi tisztújításkor, hanem a bérlet életbelépésekor a közönség döntött arról, hogy ki lássa el ezt a munkát. Már a XVIII. század végén igyekezett a város érvényt szerezni annak az elképzelésének, miszerint a régi lakosok tulajdonában hajdan volt erdőrész megilleti a betelepedetteket is, de törekvése ekkor sikertelennek bizonyult. A települést övező erdő haszonvételéből igazán csak az örökváltságok után részesedtek. Ennek, az évenként ingadozó, de összességében jelentős jövedelmet biztosító haszonvételnek kezelésére 1824-ben Kováts Ferenc és Szmoljár Mihály személyében két erdőinspectort választottak. Honoráriumként évi 30 Rft-ot, egy szekér szénát és két szekér tűzifát kaptak. Feladatuk az erdő védelme, a városi vagyont képező erdobeliek rendben tartása és eladása volt. Az eladásokat megszervezhették, lebonyolíthatták, de a befolyó pénzzel - a többi haszonvétel kezelőjéhez hasonlóan - nem rendelkezhettek, azt a perceptor kezelte. Munkájuk kiterjedt a vesszővágatásra és -osztásra, a tövisborona készítésére és árulására, a gúzsok eladására, a fűhordásra, a száraz gallyak, tuskók, levelek gyűjtésére. A vesszővágást a választott közönség határozata alapján irányították éppúgy, mint az erre kijelölt deputatio értékbecslését követő eladást. A kettő, majd négy erdőkerülő által vágott gúzsnak való vesszőket az inspector saját udvaráról árulhatta,

27 de az így kezéhez került pénzt is pontos lajstrom szerint át kellett adnia a váltságpénztárnoknak.

28 A fűhordásra is az inspector adhatott engedélyt a lakosoknak, mint ahogy ő jelölte ki a vágás helyét. Ilyenkor fokozottan kellett figyelnie az erdő védelmére.

29 Feladatai közé tartozott a levágott részekről a tuskók kiásatása, ölekbe rakatása és a választott közönség határozata szerint való eladása. A száraz gallyak és levelek szedésére is adhatott engedélyt, de csak azoknak, akik igazolni tudták, hogy valamilyen közmunkában (utak tisztítása, garádok igazítása) részt vettek. 11