Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 1. szám - MÉRLEG - Gussarova, Tatjana: A Szovjetunió Régi Iratok Központi Állami Levéltára. Útmutató 1–2. kötet. Moszkva, 1991–1992 / 96–97. o.

A Szovjetunió Régi Iratok Központi Állami Levéltára Útmutató 1—2. kötet Szerkesztőbizottság: M. I. Avtokratov (felelős szerkesztő), Sz. M. Dusinov, N. P. Eroskin, E. F. Zselehovceva, A. A. Preobrazsenszkij, Sz. O. Schmidt Moszkva, OSzSzSzK Központi Levéltári Igazgatósága, 1991—1992. 1044 pag. Az Oroszországi Régi Iratok Állami Levéltára (korábbi nevén a Szovjetunió Régi Iratok Állami Levéltára) a feudális kori iratok egyik legnagyobb gyűjteménye Oroszországban, amely 3,3 millió őrzési egységből áll, és felöleli a XI— XIX. századi orosz történelem jelentős fejezeteit. Á Levéltár az orosz állam különböző központi és helyi hivatalainak, intézményeinek és levéltárainak többszörös átszervezése során alakult ki. Mai fondjainak alapjait elsősorban a forradalom előtti levéltárak részei képezik: a Régi Okiratok Állami Levéltára, az Igazságügyi Minisztérium moszkvai levéltára, a Külügyminisztérium moszkvai levéltára (ennek a szovjet uralom alatt többször változott az elnevezése), az Orosz Cári Birodalom Állami Levéltára, illetve a kolostorok és egyházi intézmények levéltárai. A Levéltár keretei ebben a formában 1918-ban, a „Levéltárügy újjászervezése és központosítása az OSzSzSzK-ban" c. dekrétum megjelenése után alakultak ki. Mindez azt is mutatja, hogy a levéltár állományába olyan irategyüttesek kerültek, amelyek keletkezésük jellege, tartalmuk, időhatáruk tekintetében teljesen eltérnek egymástól. Az átlagostól eltérő bonyolultságot az okozza, hogy a Levéltár állományának kialakítása során egyaránt érvényesült a proveniencia és a pertinencia elve, ami az áttekintést és a használatot még akkor is megnehezíti, ha számos segédlet áll rendelkezésre. A jelenlegi útmutató két kötete ezeket a nehézségeket van hivatva áthidalni. A Levéltár fondjait bemutató kézikönyv a második az intézmény történetében. Az első 1946/1947-ben jelent meg, és ma már elavult. Az eltelt 50 esztendő alatt egyes íondok állománya növekedett, másoké csökkent. Űj leltárak, tájékoztatók készültek az egyes fondókhoz és állagokhoz. Megváltoztak a tájékoztató apparátus készítésének alapelvei és módszerei is. Az 1946/1947-es útmutató a Levéltár anyagát a régi, forradalom előtti levéltárak rendszerében ismertette, de igyekezett az összefüggéseket is kifejezésre juttatni és ennek megfelelően csoportosítani a fondképzőket. Az első csoportba kerültek az azonos fondképző által létrehozott, önálló szervezeti egységeket alkotó, de szervesen egymáshoz kapcsolódó együttesek. A másodikba az egy típusú, de egymással alá-, fölérendeltségi viszonyban lévő, vagy időbeni egymásutániságban létezett szervek iratai. A harmadikba pedig a mesterségesen létrehozott tematikus gyűjtemények. A szerkesztők arra is törekedtek, hogy felvázolják az oroszországi feudális iratok tudatos összegyűjtésének folyamatát és bemutassák a Levéltár ebben játszott szerepét. A jelenlegi Útmutató első kötetének szerkezete három főosztályra tagolódik: 1. a régi okiratok és kéziratok állami gyűjteménye, amely a legrégibb iratokat foglalja magába; 2. a központi hivatalok (prikázok) fondjai a XVI. szá98