Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - Ujváry Gábor: "Iskola" a határon túl: a Római Magyar Intézet története, 1912–1945 / 3–37. o.

színeit, plaszticitását jobban, ,,életközeiből" megismerjék, és igyekezzenek „annak tanulságait modern törekvéseik javára fordítani. Róma a túlzó modern irányokkal szemben mérsékletre intette őket és magas önkritikái mértékül szolgált. Figyelmeztette őket a művészet örök értékeire és örök törvényeire és megóvta okét a kavargó modern irányok ellenőrzés nélkül való átvételétől. Az igazi tehetséghez, bármennyire is modern legyen, közelebb áll a nagy klasszikus műVész, mint a divatstílusok kiagyalói, mert a tehetség a tehetséghez vonzódik... De a régi mellett javukra szolgált a modern Róma, a negyedik Olaszország acélos szellemű frissessége és a modern olasz művészet lendületes újjászületésének ösztönző példája... A római magyar ösztöndíjas festők és szobrászok már az első években kialakítottak egy esztétikailag határozottan körvonalazható és technikailag is külön sajátságokkal bíró római magyar stílust, melynek iránya egybeesik az új európai művészet legkomolyabb és leghitelesebb fejlődési vonalával, s mely kétségkívül egészséges új törekvéseket, új színt hoz a modern magyar művészetbe és hozzájárul az új magyar művészeti ízlés kiforrásához. A Palazzo Falconieriben alig 2—3 év alatt új magyar művészeti iskola született."

47 Az „iskolaszervező és -alapító" Gerevich számára az 1930. évi Velencei Biennale biztosította az első kiváló lehetőséget pártfogoltjai szerepeltetésére és megismertetésére. Ebben az esztendőben a különböző nemzetek művészetében megnyilvánuló itáliai hatások bemutatását kérték a szervezők, s ez módot adott a kiállítás magyar kormánybiztosaként is tevékenykedő professzornak arra, hogy az Intézet addigi munkásságának javát kiállítsa. Az Ösztöndíjasok otthoni sikeres debütálása: az 1931-ben, a Nemzeti Szalonban rendezett kiállítás után a neoklasszicista ihletésű „iskola" — a művészet és annak modernebb irányzatai iránt KZebeZsbergrnél fogékonyabb új kultuszminiszter, Hóman Bálint hatékony támogatását élvezve — a harmincas évek közepére hivatalosan, a kultúrpolitika legfelső szintjén is elismertté vált. Az „iskola" tagjai Magyarországon egyházi és állami megbízások sorát kapták, egyben a Velencei Biennalék csaknem kizárólagos szereplői lettek, s így komoly sikereket értek el Olaszországban is.

48 Sokféleképp értékelték a római iskolát az utóbbi évtizedekben, ám abban — ma már persze egészen más szemléleti közelítéssel — egyetérthetünk a korabeli kritikussal, Csabai Istvánnal, hogy Gerevich méltán beszélt „római magyar stílusról", hiszen: „Ez az iskola a legjobb értelemben véve modern, de nem rombolóan forradalmi,... mert nem zúz porrá semmi értéket, sőt inkább úgy jut el az újhoz, a maihoz, hogy ősi szépségű hagyományokat épít és fejleszt a XX. század szellemének megfelelően tovább ... A római iskola .. . tág és ruganyos keret, a különböző művészegyéniségek tarka skálája békésen belefér ... Épp ez a változatosság s hogy közülük nem egy alig látszik összefüggeni az iskolával, dicséri legjobban az iskolát, mert a római tanulóévek nem jelentettek szellemi kényszerzubbonyt és egyenruhát — mint egykor München —, hanem mindenkit a saját hajlamai legművészibb kifejlesztésére ösztönözték. Sokaknál az iskolához való tartozás nem is annyira stílusköteléket, mint inkább színvonalat és kvalitást jelent."

89 A római iskola meghatározó szerepe mellett az Intézet kutató ösztöndíjasai is — elsősorban a többnyire már konkrét feladatokkal, az Akadémia ajánlásával érkező Történeti Intézet tagjai — komoly tudományos eredménnyel büszkélkedhettek. A bécsi Collegium Hungaricumhoz és Történeti Intézethez hasonlóan, Rómában is kiadványsorozatokban, majd 1936-tól az Intézet évkönyvében publikálták az ottani kutatások hozadékaként született tanulmányokat és köteteket. Az önálló kiadványokon kívül az intézet tagjai számos másutt megjelent munkájukban hivatkoztak az olasz szakirodalomra és a római — mindenekelőtt va21