Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 4. szám - Ujváry Gábor: "Iskola" a határon túl: a Római Magyar Intézet története, 1912–1945 / 3–37. o.

31-re 135 500, 1935/36-ra 37 800 pengő támogatást engedélyezett a kultuszminiszter a költségvetési törvényben megállapított 80 000-rel, 130 000-rel, 118 000rel és 35 720-szal szemben. Ezen összegek nagy részét, a húszas évek végén több mint 80%-át, a későbbiekben kb. 3/4-ét a dologi — azaz az Intézet fenntartásával és az étkezési díjakkal kapcsolatos — és a tanulmányi, kisebb hányadát pedig a személyi kiadásokra fordították.

39 Egy 1930/31-re érvényes kimutatás alapján egy-egy római kollégista kinttartózkodása — az összes költségvetési támogatást az ösztöndíjasok számával elosztva — 3387,50 pengőbe került évente a magyar államnak.

40 Az 1929/30. — majd ezt követően minden egyes — tanévre magyar állami ösztöndíjra aspiráló jelöltek számára a pályázat feltételeinek megfogalmazását, a pályázati hirdetmény hivatalos közzétételét és az ösztöndíjat elnyerő jelöltek kiválasztását az 1927:XIII. törvénycikkel létrehozott Országos ösztöndíjtanács végezte. A pályázati feltételek a két világháború közötti időszakban lényegében változatlanok voltak, csak kisebb mértékben módosultak. Az állami ösztöndíjra 35 — amennyiben korábban már részesültek ilyen ösztöndíjban 40 — évnél fiatalabb, egyetemet vagy főiskolát végzett férfiak (a harmincas évek elejéig nők is) pályázhattak. Az ösztöndíjasok általában november közepétől július végéig tartózkodhattak az intézetben, ahol „teljes ellátást (lakás, fűtés, világítás, kiszolgálás, napi háromszori étkezés, orvosi kezelés, mosás)" kaptak, „és tanulmányi kiadásaik, valamint szaktudományi munkájuk költségeinek egy részét is" viselték. Az Intézet tagjai a ,,a) m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter által közvetlenül, vagy az Országos ösztöndíjtanács, esetleg egyéb intézmények javaslata alapján" beutalt ösztöndíjasok, „valamint kivételes esetekben csak ellátást, illetve elhelyezést élvező magyar állampolgárok; b) az intézetekbe kivételesen felvett külföldi állampolgárok" voltak. Vendégek lehettek „azok a magyar tudósok, kutatók és művészek, akiknek a vallás- és közoktatásügyi miniszter esetről-esetre rendeletben megállapított feltételek mellett. .. lakásra és élelmezésre engedélyt ad" az Intézetben. Mivel az 1924 :XXV. (középiskolai) törvény a reálgimnáziumok tantervébe az olasz nyelv tanítását is felvette, az olasz kormány — barátságos törvényhozási intézkedésnek ítélvén az aktust — a római Magyar Történeti Intézetnek adományozott két ösztöndíj mellett két újabb ösztöndíjat juttatott olasz szakos magyar tanárjelölteknek. (1935-től már összesen hat olasz állami ösztöndíjat kaptak a magyar fiatalok.) A magyar kormány pedig, viszonzásul, a posztgraduális képzésben részt vevőkön kívül négy magyar állami ösztöndíjas helyet — elsősorban nyelvtudásuk fejlesztése céljából — olasz szakos bölcsészhallgatóknak tartott fenn. Bár ezen hallgatók bármelyik olasz egyetemen tanulhattak, többségük mégis Rómába utazott, és a Magyar Intézetben lakott, őket is az ösztöndíjtanács ajánlása alapján jelölték ki/'

1 Ennek ellenére az ösztöndíjasok kiválasztásába — különösen a harmincas évek közepéig — a Történeti Intézet esetében az Akadémia illetékes bizottsága, az egyházi osztálynál a katolikus főhatóság, egyébként pedig az Intézet kurátora és/vagy igazgatója is komolyan beleszólhatott. Ezt igazolja, hogy egy 1928ból fönnmaradt értesítés szerint „minden felvétel a római Magyar Tudományos Intézetbe Gerevich Tibor egyetemi tanártól, az Intézet igazgatójától függ, és még maga a kultuszminisztérium is elzárkózik minden olyan kérés teljesítése elől, amelynek előterjesztése nem az Intézet igazgatójának útján történik."

42 Sajnos az Intézet tagjairól készült különböző kimutatások más és más szempontok szerint készültek, általában az egyazon forrástípuson belül is következetlenül. Az igazgatók jelentései alapján készült, a külföldi magyar intézetékről tanévenként kiadott tájékoztatók — egyébként ez tekinthető a legmegbízhatóbb forráscsoportnak — egyenetlen színvonalúak voltak. A kormányjelentésekben csak a stipendisták számát — azt sem minden alkalommal — a 18