Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 3. szám - Barsi János: A minoriták megtelepedése Miskolcon / 17–36. o.

beszélték, már másnap .március 10-én Bolyki, a főépítésmester Diósgyőrből me­szet hozatott, s két szekeret is kirendelt az új iskola alapjából kiásott föld el­szállíttatására. 109 Majd március 13-án az építkezéshez szükséges gerendákat is útnak indíttatta Tokajból. 110 Az építkezés anyagi alapját az az adomány ké­pezte, amit Buja Antal görög nemes ember adott a rendnek kötvényekben ezer forint értéken. További segítséget jelentett az ingyenes vármegyei fuvarozás. Egy bejegyzésből tudjuk, hogy 1772. május 18-án a rend azzal a kéréssel for­dult a vármegyéhez, hogy Lucból szállítaná be az ott előkészített építési fát. 111 Ugyanilyen jellegű az a kérelem is, amivel 1773. július 17-én fordult a rend a vármegyéhez száz öl kő befuvarozása miatt. 112 1773. november 16-án jutottak el addig az építkezéssel, hogy az ácsok dolgozhassanak a tetőn. 113 Az építkezés azért húzódott el, mert az adományozó vagyonát időközben lefoglalták, s a kötvényekre nem volt tovább fedezet. Az építkezés ettől fogva már közada­kozásból és a rend saját bevételeiből folytatódott. Egy vármegyei feljegyzés­ből tudjuk, hogy például Mayer Alajos szerzetes 92 arany forintot és 38 má­riást adott erre a célra. 114 Az iskola 1777-ben, Szabó Anzelm házfőnökségének idejében lett teljesen kész. Az elkészült iskoláról Benkő Samu a következőképpen írt 1782-ben meg­jelenő művében: „Két gimnázium van. Az egyik a páter minoritáké, ezekben az időkben újonnan építve, melyben dicséretes szorgossággal négy iskola ta­lálható. 115 Ez az épület aztán egészen 1910-ig állt fenn, amikor is egy többemeletes, ma is látható új gimnáziumi épület született. IRODALOM BAJAY Amand: A miskolci kir. kath. gymnasium története. Miskolc, 1895. BENKÖ Samu: Topographia oppidi Miskolc. Cassoviae, 1782. KNAISZ Mihály: Chronologo-Provinciae Ordinis Minorum Conventualiura Provinciáé Hungáriáé et Transsylvaniáé, nunc S. Elisabeth Regináé nuncupatae. Posonii, 1803. SZENDREI János: Miskolc város története és egyetemes helyirata, I— IV. Miskolc, 1904. LEVÉLTÁRI FORRÁSOK A rendtartomány iratai: BAZ MLT. XII. 1. A minorita rend tartományfőnöki és rendtartományi ir. A rendház iratai: BAZ MLT. XII. 2. A minorita rend miskolci rendházának ir. História domus conventus miskolcziensis anno 1748. (A miskolci Nagyboldogasszony plébánia birtokában.) Az iskola iratai: BAZ MLT. XII. 2. II. Vármegyei iratok: BAZ MLT. IV. A. 501/a. Borsod vármegye nemesi közgyűlésének ir., Közgyűlési, részgyűlési és törvényszéki jkv. BAZ MLT. IV. A. 501/b. Borsod vármegye nemesi közgyűlésének ir., Közgyűlési ir. BAZ MLT. IV. A. 501/f. Borsod vármegye nemesi közgyűlésének ir., Királyi rende­letek. Városi iratok: BAZ MLT. IV. A. 1501/a. Miskolc város tanácsának ir., Tanácsülési jkv. BAZ MLT. IV. A. 1501/b. Miskolc város tanácsának ir., „Species" I—XXX. JEGYZETEK 1 A 6,67 ifm. terjedelmű anyagból a rendtartományi és tartományfőnöki iratok 1,81 ifm.-t, a miskolci rendház, gimnázium és konviktus iratai pedig 3,35 ifm.-t tesznek ki. Ez az iratanyag képezi a dolgozat fő forrásanyagát. Az iratok közül 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom