Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - HÍREK - Nagy István: Sashegyi Oszkár (1915–1994) / 109–110. o.

Sashegyi Oszkár (1915—1994) Nyolcvanadik születésnapján szerettük volna öt köszönteni. A sors ezt az ünneplési lehetőséget már nem adta meg számára. Szomorúan vettük a hírt, hogy Sashegyi Oszkár, a Magyar Országos Levéltár főigazgató-helyettese, a történelemtudomány doktora 1994. október 25-én elhunyt, november 12-én kísértük végső nyugvóhelyére. Sashegyi Oszkár Budapesten született 1915. március 5-én. A budai érseki katolikus reálgimnázium diákjaként kapta meg az első szellemi útravalót a tudományos életpályára való felkészülésre. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán 1933—38-ig a magyar—német (angol) szakon végezte tanulmányait. Thienemann Tivadar tanítványaként készítette el doktori értekezését „Német felvilágosodás, magyar cenzúra 1800—1838" címmel. A téma megírásához már levéltári kutatásokat is végzett, s értekezése nemcsak az irodalom-, hanem a közigazgatás-történet eredményeit is gazdagította, így már első tudományos munkája előrevetítette azt, hogy szerzője nemcsak az irodalomtörténet, hanem a történettudomány más ágait is művelni fogja. Sashegyi már ekkor, akaratlanul is, kapcsolatba került a levéltári szakmával. Cenzúratörténeti kutatásait az 1940/41. évi bécsi ösztöndíjas tanulmányai alatt kiterjesztette II. József reformokban gazdag korszakára, s ezzel egyik legfontosabb művének elkészítéséhez járult hozzá. Témájához a második világháborúban megsemmisült bécsi államtanácsi levéltári iratokban is kutatott. Katonai szolgálata és ösztöndíjas tanulmányai leteltével az Országos Széchenyi Könyvtárban kapott először gyakornoki állást, majd „múzeumi tiszteletdíjas tisztviselőjelölt" lett. Innen hívták meg 1943-ban a könyv- és cenzúratörténeti tanulmányai alapján már ismert fiatal kutatót az Országos Levéltár akkor megüresedett állására. Nagy szorgalommal és hivatástudattal kapcsolódott be a levéltári munkába. Alapos német nyelvtudása és igen korán megszerzett levéltárosi tapasztalatai révén már fiatal korában fontos megbízatást kapott. A bécsi magyar kulturális intézetek asszisztenseként 1946 májusában Bécsbe küldték, ahol nemcsak a Collegium Hungaricum gondnoki teendőit látta el, hanem a bécsi levéltári delegátus munkakörét is, részt vett képzőművészeti és kulturális kiállítások rendezésében. Tovább dolgozott II. József-kori cenzúratörténeti művén, ennek végleges szövegét itt alakította ki. A bécsi delegátusi állás megszűntével 1949-ben az Országos Levéltárba tért vissza, ahol az abszolutizmuskori levéltárak referenseként folytatta munkáját, majd 1953-ban a feudális kormányszékek, bíróságok és az 1848/49. évi minisztérium iratanyagát őrző I. osztály vezetője lett. Az osztályvezetői teendők mellett 1964-től ellátta az egyik főigazgató-helyettes munkakörét is. Ilyen beosztásban dolgozott 1978-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. 109