Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Ódor Imre: A "hivatali elit" Baranya vármegyében, 1711–1813 / 21–34. o.

alispáni tisztre — ismét időrendben —: Vlasics, Pozsgay, Somogyi, Gyurekovics, Kun, Bana, Lengyel, Sauska, Kardos, Sztankovánszky, Mérey, Bésán, Perczel, Mitterpacher, Petrovszky. Megállapítható, hogy a megye vezető nemesi családjai — főként az említett 28 família — nemzedékeken át megőrizte hivatali-politikai státusát és meghatározó tényezője volt a vármegye politikai-kulturális életének. A megye kis számú középbirtokos nemességének egy jelentékeny része hivatali szolgálatból kényszerült megélni. Ehhez idejekorán kialakították a megfelelő stratégiát: a család egyik (esetleg két) tagja gazdálkodott, a többiek igyekeztek — tanulás révén — megyei hivatalhoz, elvétve uradalmi tisztségekhez jutni, magasabb egyházi méltóságokba (mint pl.: a kanonok) vagy a hadsereg tisztikarába kerülni, illetve magasabb állami hivatalokban megfelelő jövedelemre szert tenni. Példaként a Petrovszky, Jeszenszky, Nunkovics, valamint a Siskovics família említhető. A nemesség mobilitásával függ össze, hogy az armalista nemesek — a már említett példákon túl — szaktudásuk révén előkelő vármegyei tisztségeket is betölthetnek, mint például a Hersching, Boda vagy Pető családok sarjai. A szakképzettségen és tehetségen kívül a rokoni kapcsolatok is egyengethették a hivatalhoz jutás útját, melynek talán legjellegzetesebb példájaként a nagy tekintélyű, „örökös főszolgabíró" Pávics Ignác vejének, az egyébként kiváló adottságú Horváth Dánielnek esetét tekintjük, aki a Pávics Katalinnal kötött házasságát követő második esztendőben már elnyerte a megyei főadószedo hivatalát (1723), öt évvel később helyettes alispánná, majd 1736-ban alispánná választották. [A fiú utód nélkül elhunyt Horváth Dániel leányainak (Krisztina, Klára) kezével ragadta üstökön a szerencsét és lett birtokossá Baranyában Petrovszky Ferenc és Jeszenszky János.] A nősülés, házasodás a korabeli nemesi családok stratégiájának fontos részét képezte, hiszen nemegyszer mesés karrierek nyitányát vagy egészen tekintélyes földbirtok megőrzését, illetve megkaparintását jelenthette a frigy. Kajdacsy Antal hivatali előmenetelére is minden bizonnyal lendítőleg hatott az alispán leányának, Hojcsy Jozefának feleségül vétele, mely alkalmasságán túl kétségkívül hozzájárult alispánná választásához (1790). A megyei tisztikar megújításának jellemző módja, az úgynevezett „önrekrutáció" volt, melynek jelenségével Baranyában — a vizsgált időszak 19 tisztújítása során — találkozunk. A mobilitás és a fluktuáció erősödése főként a gyakori (majdnem rendszeres) tisztújítási időszakok jellegzetes velejárója. A huzamos működés (például 1723—1736, 1761—1769) mindezek ellenében hatott, s jószerével csak a halál fosztott meg kit-kit hivatalától. Mindazonáltal a — relatíve — legnagyobb fluktuációt mutató tisztségek az esküdti, alszolgabírói, alügyészi hivatalok és a biztosi állások voltak. Az uradalmak birtokigazgatási szerveiből — főként a század első felében — több jól képzett tisztviselő lépett megyei szolgálatba. S ahogy az átkerültek (például Bana János, Friebaisz János, Hojcsy Mihály) példája is mutatja, képzettségük, tekintélyük és tudásuk előmenetelüket is biztosította a tisztikarban. Megint mások megyei hivatalukat cserélték fel uradalmi állással, mint például Balogh István,- aki szolgabíróból lett a siklósi uradalom tiszttartója (1718), vagy az esküdtséget ugyané tisztségre cserélő Zárka Ferenc (1738), illetve a szintén esküdtből pécsváradi inspektorrá lett Márffy István (1757). Az elhunyt vagy eltávozott tisztviselők helyét általában az alacsonyabb posztokról előrelépőkkel rövid úton töltötték be, de a tisztújítások során is a többes jelölésnél őket vették elsősorban számításba. Az egyik legteljesebb karriert Thanyi László mondhatta magának. Apja, Thanyi György esküdtsége (1736—42) egyengette az utat számára, és (1742—50) 26