Levéltári Szemle, 45. (1995)

Levéltári Szemle, 45. (1995) 2. szám - Ódor Imre: A "hivatali elit" Baranya vármegyében, 1711–1813 / 21–34. o.

elnökölt a közgyűléseken és ítélőszékeken, vezető szerepet játszott a közigazgatáson kívül katonai és gazdasági ügyekben is. Az alispán utáni legfontosabb tisztet a megyei jegyző töltötte be, aki a „legállandóbb" hivatalnokává vált a megyének. Mivel a megyei nemesek általában nem rendelkeztek kellő szaktudással az adminisztráció terén, a jegyzőt majdnem mindig újraválasztották. A század 20-as éveitől helyettes — majd aljegyző(ke)t is alkalmazott a vármegye jegyzőjének tehermentesítésére. A szolgabírák (később fő-, 111. alszolgabírák) hatáskörébe tartozott a bíráskodás, vizsgálatok tartása, tanúkihallgatások, végrehajtások, határjárások és beiktatások. Közreműködtek az adóösszeírásoknál és kivetéseknél. A szolgabírák a megyei igazgatás minden területén munkálkodtak, illetékességük azonban csak a saját járásuk területére terjedt ki. De a fő- vagy alispán, illetőleg a közgyűlés más járásba is kiküldhette őket. A járási székhelyek állandósulásával a megyei közgyűlés elrendelte, hogy a szolgabíráknak állandóan a járásuk területén kell lakniuk. Az esküdti tisztség csak a 16. századtól kezdve, fokozatosan állandósult a vármegyékben. Az esküdtek (jurassores) már nemcsak az igazságszolgáltatás terén, hanem a közigazgatási eljárásoknál is segédkeztek a szolgabíráknak — előbb egyet-egyet, majd kettőt-kettőt választva járásonként. A Rákóczi szabadságharcot követő tisztújítások során még egy évtizedig (1713—1723) Baranyában a szolgabírákat és esküdteket összevont járások (pécsi—dombóvári, 111. siklósi—mohácsi) élére választották, és csak az 1736. évtől áll a négy járás élén külön szolgabíró.

19 A járásoknak is megváltozott az elnevezése, s némiképpen a területük is módosult. 1736-tól tehát így fordultak elő: pécsi, siklósi, hegyháti, báránya vári. Az 1775-re a népesség gyarapodása és a megnövekedett feladatok szükségessé tették két újabb járás felállítását, Mohács és Szenti őr inc székhellyel.

20 A főszolgabírák (ekkor már így nevezték) munkáját 1761-től alszolgabírák is segítették, s 1775-től a 12 szolgabíró mellé az esküdtek számát is 12-re emelték.

21 A következőkben a tisztújítások eredményeit és a tisztségviselők változását követve kíséreljük meg a megyei (hivatali) elit tablójának felvázolását az 1713—1813-ig terjedő évszázadban. A Rákóczi szabadságharcot követő száz esztendőben 108 család, 287 tagja töltött be hivatalt,

22 folyamatosan azonban csak mintegy 28 család van jelen a tisztségviselők soraiban. Közülük 15 úgy vett részt a megyei közéletben, hogy a fenti intervallum legalább 3/4 részében folyamatosan, minimum két tisztviselőt adott. Ezek a következő családok voltak: Madarász, Balogh, Petróczy, Thanyi, Hersching, Petrovszky, Koller, Bana, Balaskó, Szvilkovics-Hegyi, Kajdacsy, Bésán, Hojcsy, Sauska. A felsorolt köznemesi famíliák az összes család alig l/7-ét tették ki, ugyanakkor az összes tisztviselő közel l/4-ét adták. A kimaradt további 13 család egyik része (Liptay, Pávics, Gludovácz, Friebaisz, Velikay, Nagy) főként az 1750-es éveket megelőzően, míg a másik csoport (Kardos, Boda, Dömötör, 3eszenszky, Kisfaludy, Bálovics, Kapuváry) főként a század második felétől vett részt aktívabban a vármegyei közéletben. Általában közülük kerültek ki a vármegye vezető tisztségviselői. Természetesen kivételek itt is akadtak, így említhetjük — időrendben — a Karácsony, Grabarics, Rimanóczy, Vránovics, Mesterházy, Adamovics, Szüllő, Szily, Cséby, Hegedűs famíliák tagjait, akik közül legalább egy eljutott a főszolgabírói vagy főügyészi posztig. Talán nem érdektelen azt sem áttekintenünk, hogy a megye első embereit adó családok (Pávics, Madarász, Daróczy, Passardi, Petrovszky, Horváth, Friebaisz, Hersching, Hojcsy, Kajdacsy) mellett, mely famíliák kandidáltak még az 25