Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1992. és 1993. évi évfolyamai / 61–66. o.

államszervezetről a föderalísztikus felépítésre való áttérés természetesen a levéltárak esetében is okozott jogbizonytalanságot, de az iratanyagot ennek ellenére is sikerült biztonságba helyezni. Ezen iratok kutathatósága terén is kedvező a helyzet, miután rájuk a Szövetségi Levéltári Törvényben előírt 30 éves korlátozás nem vonatkozik, illetve az alól viszonylag könnyen lehet mentesítést szerezni. Bár — jegyzi meg a szerző — ezáltal keletkezik bizonyos asszimetria: tudni fogjuk ugyanis, hogy mit gondolt és mit cselekedett az NDK vezetése 1989-ben, de ugyanezt a Szövetségi Köztársaság vezetőiről majd csak 30 év múlva tudjuk meg. H. Weber előadása további részben röviden ismerteti a tényt, hogy az egykori NDK Állambiztonsági Szolgálatának (Staatssicherheitsdienst) iratanyagáról egy 1991. december 20-án kibocsátott külön törvény rendelkezik. Ennek értelmében ezen iratok nem kerültek a szövetségi, ill. tartományi levéltárak kezelésébe. A teljes — tehát a központi szervek, valamint a helyi és üzemi szervek dokumentációját egyaránt magába foglaló — iratanyaggal kapcsolatos feladatok ellátására egy, a Szövetségi Belügyminisztérium alá rendelt külön szervezetet hoztak létre. Az iratanyag azonban a kutatók számára még bizonyára sokáig hozzáférhetetlen lesz. Részletesebben szólt a továbbiakban a párt- és tömegszervezetek iratanyagával kapcsolatos kérdésekről. Cikkéből megtudhatjuk, hogy a lentebb — Günther Braun tanulmánya alapján — ismertetett alapítvány és annak kuratóriuma korántsem működik problémamentesen, s a párt- és tömegszervezeti iratok állami kezelésbe adása mind a szövetségi szervek, mind a tartományok szintjén vontatottan halad. Igaz, a Szövetségi Levéltári Törvény hatályának a párt- és tömegszervezeti iratokra való kiterjesztése (1992. március) után néhány nappal felfegyverzett rendőrökkel az NSZEP korábbi berlini központi pártarchívumát könnyedén el lehetett foglalni fezt egyébként a szerző falesleges és túlméretezett akciónak minősíti), azoknak az iratanyagoknak állami levéltárba adása azonban, amelyek még nem voltak a pártarchívumban, alig halad előre. Ennek legfőbb oka az, hogy ar említett alapítványnak még nincs alapszabálya, teljes a bizonytalanság a tekintetben, hogy az átadó szervek az alapítvány kuratóriumában való jelenlétük révén mibe és milyen mértékben szólhatnak bele. Mindezzel együtt is az alapítvány létesítése fontos lépés volt a forrásanyag biztosítása felé, s természetesen kétség sem férhet hozzá, hogy az iratanyagnak állami levéltárban van a helye. A referátumhoz kapcsolódva a levéltárügy különböző területeit képviselő levéltárosok adatok felsorakoztatásával ismertették az 1992 végére kialakult helyzetet. Hermann Schreier a Szövetségi Levéltár által átvett fontosabb iratfondokat, mindenekelőtt az állami szervek (Minisztertanács, Külügyminisztérium, Igazságügy minisztérium, Hadügyminisztérium, Pénzügyminisztérium stb.) fondjait ismerteti. Josef Hartmann a tartományi levéltárak létrehozásáról tájékoztatott. Ismeretes ugyanis, hogy 1950—1990 között az NDK-ban az államigazgatás középszintjét a megyék (15) képviselték, amelyek az egyesülés után megszűntek, és helyettük újra meg kellett szervezni a szövetségi államberendezkedés alapegységét képező tartományokat. Így a korábbi megyei szervek iratanyaga a megyei levéltárakból létrehozott állami levéltárakba került, amelyeknek fontos feladata a megszűnt állami szervek párt- és tömegszervezetek, valamint az állami irányítás alatt működött vállalatok iratanyagainak átvétele. Az NDK-ban, igaz nem önkormányzati, hanem szoros állami felügyelet alatt, sohasem számolták fel a járási-városi levéltárak hálózatát — derült ki Ulla Jablonovski korreferátumából, melyben az önkormányzati levéltárak helyzetéről ír. A fordulat előtt és közvetlen utána 218 önkormányzati levéltár működött a volt NDK területén. Ebből 27 volt városi levéltár, a többi járási levéltár, ami ha nem is adaptálható változtatás nélkül az új helyzetre, de alapul szolgál az új 62