Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1992. és 1993. évi évfolyamai / 61–66. o.

önkormányzati levéltári berendezkedés megteremtéséhez. Jelentőségüket egyébként érzékelteti, hogy hozzávetőlegesen 15 000 iratképző mintegy 83 000 fm iratanyagát őrzik, s további 100 000 fm-nyi iratanyag vár átvételre az irattárakban, illetve átmeneti levéltárakban. Dagmer Unferhau a Stasi-iratok kezelésére létrehozott szövetségi hivatal eddig végzett munkáját, illetve a pontosan még fel nem mért, de mindenesetre több tízezer méterre terjedő iratanyag főbb sajátosságait, tartalmi tagolódását ismertette. A magyar olvasó számára azonban talán érdekesebb a következő korreferátum, melyben Petra Listewnik a gazdasági iratanyag helyzetéről, a megőrzése érdekében tett lépésekről számolt be. Az NDK-ban a vállalatok iratanyagának átvétele — hosszabb helybeni kezelés után — ugyanúgy az állami levéltárak feladata volt, mint Magyarországon. A fordulat után is ugyanazokkal a veszélyekkel kellett szembenézniük és ugyanolyan megoldhatatlan helyzet elé kerültek, mint a hazai levéltárak. Csak hosszas tárgyalások után sikerült elérni, hogy a volt NDK-beli állami vállalatok kezelésére és privatizációjára létrehozott ottani szervezet (Treuhandanstalt) átérezze a probléma jelentőségét, és részt vállaljon a feladat megoldásából. Így a vagyonkezelő szervezet keretében '1992 végéig hat iratgyűjtő helyet (Landesdepot) létesítettek összesen 120 000 fm befogadóképességgel. Ezek feladata az iratanyagok szétválogatása selejtezhető, illetve nem selejtezhető egységekre, majd ez utóbbiak közül azok külön választása, amelyeket a felszámolónak vagy a vállalat jogutódjának kell megőrizni, azoktól, amelyeket levéltárba kell adni. A tartományi állami levéltáraknak természetesen még ezen iratok átvétele is nagy gondot okoz, de azt remélik, hogy a tartományonkénti iratgyűjtő helyek a későbbiekben tulajdonképpen a tartományi gazdasági levéltárak hálózatának alapját képezik. Még mindig a volt NDK levéltári örökségének problémaköréhez tartozik, hogy Thüringiában 1992. május l-jén — az új szövetségi államok közül elsőként — életbe lépett a tartományi levéltári törvény. A törvény létrejöttének körülményeit Lutz Schilling az 1992. évi 4. számban ismerteti, illetve magát a törvényszöveget is közli. A fentebb már többször hivatkozott átmeneti alkotmányjogi helyzetből adódik, hogy a thüringiai törvény nem von olyan éles határt a levéltári anyag elhelyezését illetően állami és önkormányzati illetékesség között, mint a nagyobb önkormányzati hagyományokkal rendelkező nyugati tartományok. Tehát nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a tartományi levéltárak — a dekoncentrált szövetségi szervek mellett — az önkormányzatok levéltári anyagát is átvegyék. Természetesen maguknak az önkormányzatoknak kell eldönteni, hogy létrehoznak-e saját levéltárat, vagy valamely más saját intézményükben helyezik-e el az iratanyagot, vagy pedig átadják azt a területileg illetékes állami levéltárnak. A korábbi pártok és tömegszervezetek iratanyagait viszont — beleértve a helyi és üzemi szervek iratanyagát is — csak állami levéltár őrizheti. * * * A német levéltári anyagnak is meg van a maga sorsa. A Der Archivar korábbi évfolyamainak ismertetése során esett már szó a 30 éves háború vagy a Napóleoni háborúk időszakában történt iratpusztulásról. A most ismertetett évfolyamokban viszont az iratanyag II. világháború okozta — egyes esetekben máig kiható — viszontagságairól olvashatunk. Angéla Kaiser-Lahme a nyugati szövetségesek (amerikaiak és britek) II. világháború alatti és utáni levéltárpolitikájáról, azaz a német levéltárak és dokumentumok 1943—1946 közötti lefoglalásáról, biztosításáról és felhasználásáról ír. (1992. 3. sz.) A szövetségesek már 1943-ban hadicéljaik közé sorolták valamennyi német levéltár, továbbá a vál63