Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - KILÁTÓ - Schultze, Winfried: A külföldi hallgatók peregrinációja kutatásának forrásai a berlini Humboldt Egyetem Levéltárában / 57–64. o.

WINFRIED SCHULTZE A külföldi hallgatók peregrinációja kutatásának forrásai a Berlini Humboldt Egyetem Levéltárában Az 1810-ben alapított Friedrich-Wilhelm Egyetemre október 6-án iratkozott be az első hat hallgató, akik az őszi szemeszteren további 250 társukkal együtt kezdték meg tanulmányaikat. Az egyetem, amely az európai polgári átalakulás­nak köszönhetően Poroszország első egyeteme volt, a következő években szá­mos tudományterületnek világszerte elismert kutató helyévé, központjává vált. Sok olyan tanár dolgozott itt valamelyik karon, akik tevékenysége és neve az egész világon ismert lett. Közülük csak a leghíresebbek megnevezése is túlfeszí­tené e rövid ismertetés kereteit. Az eddigi kutatások az egyetem professzorainak és munkatársainak tudo­mányos előrehaladását — tanulmányaiktól doktorráavatásukon és magántanári kinevezésükön keresztül egészen az egyetemi nyilvános, rendes tanárrá válásu­kig —, s az ehhez természetes módon kapcsolódó, az európai egyetemek közötti váltásaikat csak az életrajz fontos, ám járulékos elemeként vizsgálták. S az e vizsgálatokból leszűrhető általános következtetések — ha ez lehetséges egyál­talán — az egyes tudományágaknál is hiányzanak még. A tanárok „tudományos vándorútjai" mellett a hallgatóké is jelentős ér­deklődésre tarthat számot, hisz az ő „vándorlásaik" a leendő tudósok azon vá­gyát tükrözték, hogy koruk legjelentősebb professzorainak előadásait látogas­sák. Ezeknek az utaknak a vizsgálata lehetővé teszi a különböző „tudományos iskolák" meghatározását, bemutatását, de érdekes lehet a saját tudományterü­letük fejlődésére, a hallgatók orientálására tett hatásuk miatt is. Jelentős érték­kel bírnak további egyes szakterületek, egyes országok — egy meghatározott földrajzi-történeti térség — hallgatóinak a különböző egyetemek közötti váltá­sai az európai kultúr- és tudománytörténeti kutatások szempontjából is. A kül­földi hallgatók „egyetemváltása" jól megfigyelhető a Berlini Egyetemen is. A beiratkozottak száma 1810-től folyamatosan emelkedett, s az új hallgatók kö­zött növekvő számban külföldieket is találunk. A Berlini Humboldt Egyetem Levéltárában a külföldi hallgatók tevékenysé­gét, valamint a számukat vizsgáló kutatásokhoz a következő irategyüttesek, se­gédletek állnak rendelkezésre: 1. Az egyetem anyakönyvei az alapítástól. 2. Az anyakönyvek ellenőrzéséhez vezetett mutatókönyvek, ún. „Kontroli­könyvek". 3. Az 1821 óta minden félévben publikált (1826-tól a levéltárban lévő): „A Berlini Királyi Friedrich-Wilhelm Egyetem személyzetének és hallgatói­nak hivatalos jegyzéke." 4. Gépírásos hallgatói névsor az 1921/22-es őszi félévtől. 5. A hallgatók személyi adatlapjai 1926-tól. 6. A vendéghallgatók listája. 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom