Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - HÍREK - Dóka Klára: Beszámoló a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesülete rendezvényéről / 100–103. o.

lyezik el irataikat, hogy azok további őrzése, fefdolgozása ott történjék. A levéltárak viszont csak rendezett, selejtezett iratokat vesznek át. Helmut Baier kiemelte, hogy a bajor evangélikus levéltári szervezetben a Nürnbergben működő tartományi levéltár fontos helyet kapott. Az 1930-ban elkészült levéltári szabályzat elrendelte az egyházi anyakönyvek, jegyzőkönyvek és más alapdokumentumok biztonságos megőrzését. 1947-ben lépett hatályba az egységes ügyviteli és irattári utasítás, mely az időközönként végrehajtott módosítások figyelembevételével ma is kötelező. Mellékletét, az irattári tervet 1960-ban korszerűsítették utoljára. Bajorországban 1100 evangélikus lelkészség közül 800-ban van történeti levéltár, míg 300 a régebbi iratait — letétként — a tartományi levéltárba adta. Ez az intézmény — alapfeladatain kívül — ellátja a lelkészségi gyűjtemények felügyeletét is. Megkeresésekre szaktanácsokat ad levéltári kérdésekben, munkatársai részt vesznek a történeti iratok rendezésében, a beküldött jegyzőkönyvek alapján ellenőrzik az iratok átadását új lelkészek hivatalba lépése esetén. Gondnak érzi, hogy az állomáshelyükre került lelkészeknek nincs még alapfokú iratkezelési ismeretük sem, és levéltáruk rendezése, továbbfejlesztése is problematikus számukra. E vonatkozásban ugyanis, minden sürgetés ellenére, a nürnbergi tartományi egyház nem adott ki semmiféle szabályzatot. Fenti témakörhöz kapcsolódó magyar előadást e beszámoló készítője tartotta. Az előadásban szó volt az iratrendezés korszakonként változó alapelveiről, az irattárakban készült segédletek fajtáiról, azok későbbi felhasználásáról a levéltári segédletkészítés első formáiról. Részletesen bemutatta az 1950-es években kampányszerűen összeállított segédleteket, melyekkel a vonatkozó rendelkezések értelmében közérdekű magánlevéltárrá nyilvánított egyházi gyűjteményeket a kutatás számára mielőbb hozzáférhetővé kellett tenni, összehasonlította a közös kezelésbe vett katolikus levéltárak és a protestánsok segédleteit, ahol nem kellett követni az állami előírásokat. Végül az anyagot az utóbbi évtizedekben készült, részben nyomtatásban is megjelent alap-, közép- és darabszintű segédletek bemutatása zárta le. Kállay István és P. J. Schuler nagy érdeklődést kiváltó előadása a levéltáros-képzés kérdéseivel, annak jelenkori problematikájával foglalkozott. A német professzor részletesen beszámolt az újonnan szervezett potsdami iskoláról, ahol levéltárosokat, könyvtárosokat és dokumentátorokat képeznek főiskolai szinten. A Németországban használatos három besorolási kategória közül (Archivassistent—levéltári kezelő, Diplomarchivar—segédlevéltáros, wissenschaftlicher Archivar—levéltáros) az érettségire alapozó, négyéves stúdium a segédlevéltáros képzést célozta meg. Terveik között szerepel azonban, hogy a későbbiek során az iskolát felsőfokúvá fejlesztik. E szerint — a német gyakorlatnak megfelelően — bölcsész vagy más megfelelő egyetem elvégzése, sikeres államvizsga után — postgraduális képzés folyna két éven keresztül. A potsdami iskola megszervezésére azért volt elsősorban szükség, mert a két Németország egyesítését követően befejezte működését az itteni Franz Mehring levéltáros iskola, és megszűnt a felsőfokú képzés a berlini Humboldt Egyetemen is. A levéltári terület ugyanakkor — főként a gazdasági, önkormányzati és egyházi levéltárak részéről — egyre több szakembert kíván. Nagy az érdeklődés az iskola iránt a volt nyugatnémet tartományokból is, ami elsősorban annak köszönhető, hogy itt az oktatott anyag struktúrájában igen jól alkalmazkodik az új követelményekhez. Az alkalmazkodás egyik jele, hogy a három rokon terület számára a képzést integrálják, elősegítve az átjárás lehetőségét. Másik bizonyíték, hogy hosszú a gyakorlati idő. Ez nem a nyári szüne101