Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - KILÁTÓ - Horváth András: A hidegháború történetével foglalkozó washingtoni konferencia (1994. március 19–21.) levéltári vonatkozásai / 69–75. o.

záférhető, mivel a Pentagon a nyilvánosság számára zárt terület. Anyagukat Suitland-ban (Maryland) mint különgyűjteményt kezelik, ugyanez a helyzet a Nemzeti Levéltárban (Washington) és az Elnöki Könyvtárban is. Utóbbi helyen találhatók azok a személyes hagyatékok, melyeket az adományozók a Pentagonnak szántak. Az előadó azt is kiemelte, hogy távirat-gyűjteményük egyedülállóan részletes és jól rendezett. A fellelhetőséget biztosítja a 3 féle szempont szerinti megközelítés: országok, régiók és a távirat tárgya felől kiindulva egyaránt lehetséges a keresés. Megtudhattuk azt is, hogy a Pentagon kezelésében lévő iratanyagok közül a hatvanas évekből származóak a legnépszerűbbek a történészek körében, mert kevés köztük a hiányos matéria és így viszonylag teljes képet adnak az illető iratképző szervek működéséről. Ami a kutatási korlátozásokat illeti, a mindenkori USA elnöki adminisztráció által megbízott személyek a zárt anyagokat is kutathatják, — bizonyos különleges szabályokat azonban nekik is be kell tartaniuk. A „nem hivatalos" kutatók hosszas procedúra után és egyéni elbírálás alapján férhetnek hozzá a zárt fondokhoz. A Pentagon maga is szorgalmazza a zárt anyagok egy részének hozzáférhetővé tételét, ezért időnként hivatalos bizottságokkal átvizsgáltatják az iratokat, és amit csak lehet, szabaddá tesznek. így 1959-ig gyakorlatilag minden dokumentumuk hozzáférhető, az 1960—63 közötti anyag eddigi 79%-os „nyitottsága" pedig most 87%-osra változott. A 9. szekcióban az első előadó az Egyesült Államok Európában Állomásozó Fegyveres Erői Főparancsnokságának Levéltáráról beszélt. A Főparancsnokság 4 alárendelt parancsnokságra tagozódik: a légierőkére, a szárazföldi csapatokéra, a haditengerészetére és a „speciális feladatokat ellátó" csapatokéra. A Főparancsnokság „illetékességi hatósugara" 82 (!) nemzetre terjed ki Európában, Afrikában és Ázsia egy részén. Területileg ez mintegy 13 millió négyzetmérföldet jelent, (ami az „öreg kontinens" mértékegységében számolva több, mint 20 millió négyzetkilométer!) A Főparancsnokság 1952-ben alakult, és ettől kezdve 37 éven át — egészen 1989-ig — a globális méretű szovjet—amerikai szembenállás jegyében kellett tevékenykednie. Természetesen, azóta megváltozott a helyzet, előtérbe kerültek a nemzeti — Afrika egyes államaiban a törzsi — konfliktusok. A Főparancsnokság aktuális kulcsfeladata az új körülmények között, a hivatalos megfogalmazás szerint: „az USA érdekeinek és politikájának hatékony képviselete, ha szükséges, a szövetséges erőkkel karöltve." Az utóbbi években legkomolyabb akciójuk az Irak elleni „Sivatagi Vihar" hadművelet megszervezése volt. Az előadó — Van Sveringen úr — állítása szerint az iratok kutathatóvá tételén náluk is igen sokan fáradoznak. A Főparancsnokság már nem kurrens iratanyagát rövidesen átszállítják az Egyesült Államokba, a Nemzeti Levéltárba. Megtudtuk azt is, hogy a kutathatóság sok tekintetben egészen 1989-ig fog terjedni, ami az érintett dokumentumok esetében mindössze 5 éves zárolási időt jelent. Van Sveringen úr büszkén jelentette ki, hogy ilyen fokú kutatási szabadságra a nyugati demokráciákban is alig akad majd példa. A 9. szekció második előadása, — mely egyben az utolsó „tisztán levéltárosi" produkció volt — a NATO Levéltárral foglalkozott. Az előzőnél jóval gyengébb teljesítményt nyújtó, nem kifejezetten sziporkázó kolléga arról beszélt, hogy a NATO-iratok egészen 1989-ig egyáltalán nem voltak kutathatóak. A dokumentumok „felszabadítása" a NATO első évtizedére vonatkozóan két lépcsőben megtörtént: először az 1949—1952, majd az 1953—1958 közötti anyag vált kutathatóvá. A további feldolgozás folyamatban van, így remélik, hogy itt is hamarosan elérhető lesz a csaknem általánosnak mondható, — csupán 30 éves — zárolási idő. Az eredeti NATO iratok egyébként várhatóan hamarosan szintén átkerülnek a tengeren túlra, de valószínű, hogy az európai tagországok fővárosainak archívumaiban is maradnak kópiák. 73