Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 4. szám - Turbuly Éva: Adatok a megyei közigazgatás és tisztikar történetéhez a Nyugat-Dunántúlon a 16. század második felében és a 17. század első évtizedeiben / 23–33. o.

TURBULY ÉVA Adatok a megyei közigazgatás és tisztikar történetéhez a Nyugat-Dunántúlon a 16. század második felében és a 17. század első évtizedeiben A dolgozat a Nyugat-Dunántúl, elsősorban a korban Somoggyal egyesült Zala, Vas, Sopron és érintőlegesen Győr megyék közigazgatási sajátosságait, a tisztikar összetételét vizsgálja. Felvázolja a korszak, a 16. század második fele és a 17. század első évtizedei néhány jellegzetességét. A nemesi vármegye szerveződése Magyarországon a 13. században indult meg. Első írásos nyoma az Aranybulla mellett éppen a zalai szerviensek 1231. évi kehidai okleveléhez köthető.

1 A 16. század második felére nyerte el azt a formáját, amely — folyamatos változásokkal ugyan — egészen 1848-ig megmaradt — Hajdú Lajos szavaival — „a hatalom gyakorlásának legfontosabb lokális kereteként".

2 Bár nemesinek nevezzük, nem rendi, hanem területi alapon szerveződött. Csak azok nem tartoztak hatáskörébe, amelyeket — mint például a szabad királyi városokat — a király külön privilégiummal kiemelt. A nagy uradalmak mind bíráskodási (lásd úriszék), mind közigazgatási tekintetben többékevésbé saját életet éltek. Gyakran a rájuk kivetett adót is maguk szedték be. A vármegyének kettős, közigazgatási és bíráskodási funkciója volt, amely teljesen és végérvényesen csak 1869-ben vált ketté. Előbbi megtestesülése és színtere a megyei közgyűlés (congregatio, generális congregatio), utóbbié a törvényszék (sedes iudiciaria, sedria) volt. A kettő elkülönülésére fokozatosan és megyénként eltérő időben került sor. Győrben még korszakunk végén sem mindig választották ketté a két fórumot, Sopronban az első bejegyzések többsége sedria, Zalában congregatio volt.

3 A bíráskodási funkciót most csak röviden tekintjük át, annak ellenére, hogy a nemesi vármegyét a kialakuló köznemesség azzal a céllal hozta létre, hogy peres ügyeiben maga döntsön. Az una eademque nobilitas szellemében a bíráskodás a nemesség egészének privilégiuma volt, amelyet kezdetben a közgyűléseken gyakorolt. A törvényszék különválása, majd további szakosodása — ahogy erre utaltunk már — hosszadalmas folyamat volt. Mellette egyre szélesedő hatáskörrel működött az alispáni és szolgabírói ítélőszék. A vármegyét egy-egy szolgabíró és esküdtje az úriszéken is képviselte, az ítéletet az ő tanúságtételük emelte jogerőre. Büntető ügyekben a megyéhez tartozott minden, a területén elkövetett bűnügy, azok kivételével, amelyek az úriszékek vagy a privilegizált városok — ezek egyike volt 1277-től Sopron — hatáskörébe tartoztak. A hűtlenségi pereket kivételes vagy a legfelsőbb bíróságok tárgyalták. A földesúri bíráskodási jog a súlyosabb ügyekre csak akkor terjedt ki, ha azt külön privilégium engedélyezte (ius gladii). Polgári ügyekben a megye elsőfokon vagyoni és személyi perekben döntött. Előbbiekhez tartoztak a személyek és községek közötti határperek, adóssági és zálog, kártérítési, leánynegyed és osztályperek, valamint a jobbágyok visszakövetelése. A személyi pereket formálisan az 1715. évi XXVIII. te. tette át az íté23