Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A La Gazette des Archives 1991-es évfolyama / 74–78. o.

A La Gazette des Archives 1991-es évfolyama A Gazette számai az utolsó években egyre inkább tematikus kötetekké váltak, azaz a cikkek, tanulmányok egy adott kérdéskörhöz tartoznak. Az apropót legtöbbször egy-egy szakmai rendezvény anyaga jelenti, melynek referátumait, vitáját közli ily módon a folyóirat. 1989-ben a Francia Levéltárosok Egyesülete vitasorozatot tartott a levéltári segédletekről, ezek eredményeit foglalja össze a folyóirat évfolyamának első két összevont száma (1991/1—2). Odile Krakovitch referátuma már a címében is vitát provokál: „A leltár: kényszermunka vagy hangyamunka? Szériaproduktum vagy tudományos mű?* A szerző szerint óriási különbség van a régi, történeti iratokat leíró, és a jelenkori, nagy tömegű anyagot taglaló segédletek között, és csak kevés levéltárosnak adatik meg, hogy mindkettővel foglalkozzék. A kétfajta segédlet (munka) között a szakadék egyre növekszik, mert a modern iratok tömege egyre nagyobb, a kapcsolódó munka egyre több (selejtezés, beszállítás, jegyzékek ellenőrzése), következésképpen egyre felszínesebb, mert a levéltárosnak egyre kevesebb ideje van az iratok tartalmával foglalkozni, örök dilemma, hogy milyen részletességű legyen a készülő segédlet. Szó sem lehet immár darabszintű segédletekről, ezt csak némely kiválasztott, az ancien régime korából származó irategyüttes feldolgozásánál képzelhető el. Ilyen tekintetben a szerző szerint nem érdemes a történészektől tanácsot kérni, mert ők általában a saját területükre helyezik a hangsúlyt, emellett még azt is jó néven vennék, ha a levéltáros polihisztor lenne. A levéltáros mindenképpen tudományos munkát végez, amikor a segédletekhez bevezetőt ír, felvázolja a szerv történetét, kialakítja a segédlet szerkezetét, kiválasztja a megfelelő feldolgozási módszert. Ezeknél a feladatoknál maximálisan ki kell aknáznia az anyagismeretét, történeti, jogi, közigazgatási tudással, és nagyfokú szintetizáló képességgel kell rendelkeznie. Hasonló kérdéseket feszeget Bruno Galland, „A jelenkori levéltárak kezelése: mechanikus vagy tudományos munka?" c. cikkében.

2 A szerző általános eszmefuttatással kezdi: az utóbbi évtizedekben a levéltáros munkája alapvetően megváltozott. Már nem egyedi, lezárt fondok-sorozatok gazdája, amire minden energiáját fordíthatja, hanem pár éve keletkezett, óriási tömegű, gyakran a kutatás előtt meg sem nyitott iratokkal kell foglalkoznia. Ez az új helyzet sok levéltárosban frusztrációt okoz: van-e haszna az erőfeszítéseinek, igazából mi is az ő feladata? Ráadásul sokan le is nézik ezt a fajta munkát. Ügy tűnik, hogy a frusztráció elsődleges oka az, hogy a jelenkori anyag rendezése és feldolgozása nem okoz intellektuális megelégedettséget a levéltárosnak, nem érzi tudományos munkának. Ennek több oka van. Ellentétben a régi iratokkal, az újonnan beszállítottak egyenkénti átnézésére, elemzésére nincs idő. A végzett selejtezé74