Levéltári Szemle, 44. (1994)
Levéltári Szemle, 44. (1994) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: A La Gazette des Archives 1991-es évfolyama / 74–78. o.
sek-rendezések egyébként is mindig csak egy-egy (beszállított) mennyiségre vonatkoznak, tehát a levéltárosnak nincs teljes áttekintése a fondról. Másrészt nincs szükség különleges tudásra — mint például a régi iratoknál a latintudás ill. a paleográfiai ismeretek —, harmadrészt mert nincs meg az egyediségnek az a különleges öröme, amit egy régi irat jelent. A jelenkori fondókról szóló segédletnek sokféle követelménynek kell eleget tennie. Nemcsak az iratok fartalmát kell benne leírni, hanem meg kell adni minden hasznos információt az iratképző történetéről és az irategyüttes provenienciájáröl. Nagyon fontos a bevezető tanulmány, ahol a levéltáros a tárgyra, a környezetre vonatkozó ismereteit át tudja adni a kutatónak, és meg tudja világítani az összefüggéseket. A jó bevezető akkor is megállja a helyét, ha az irategyüttest a későbbiekben — a további iratbeszállítások következtében — át kell rendezni. Érdekes összegző cikket ír Marie-Paule Arnauld a francia megyei levéltárak 10 éves segédletkiadási munkájáról (1978—1988). 3 [Segédletek alatt kalauzokat, (alap)leltárakat, repertóriumokat kell érteni.] 4 Az adott időszakban a vizsgált 101 megyei és területi levéltár összesen 284 segédletet publikált, ami átlag 2,8 darabot jelent. Természetesen a valóságban nagy a szóródás, hiszen pl. a Felső-, ill. az Álsó-Rajnai Megyei Levéltár esetében ez a szám 27, ill. 13, de Gironde megye (Bordeaux) is 10 segédletet publikált. A számsor másik vége: 28 megye csak egy-egy, 26 pedig egyetlen kötet nyomtatott segédletet sem készített. Érdekes megnézni, hogy mely sorozatokból (nálunk kb. a fondfőcsoportoknak felelnek meg) született a legtöbb segédlet: „J" sorozat (családi, egyházi levéltárak) 25 segédlet „M" sorozat (1790 utáni általános közigazgatás és gazdaság) 15 Állami és egyházi anyakönyvek 13 ,,L f ' sorozat (1790—1940 közötti megyei közigazgatás) 12 1969-ben a Francia Levéltári Igazgatóság azt a célt tűzte ki, hogy 1980-ig minden megyei levéltár ki fog adni egy általános kalauzt. A határidő lejárta után 10 évvel mindössze 52 jelent meg, tehát az érintettek kb. fele teljesítette a feladatot. A vizsgált periódus elején még évente 2 kalauz látott napvilágot, a végén viszont már csak egy, tehát a lassú ütem még tovább lassult. A cikkíró természetesen értékeli a fenti adatokat. Általában is alacsonynak tartja a produktumot, de különösen aggasztónak találja, hogy a megyei levéltárak negyede semmit sem publikált. Magyarázatot is keres a jelenségre: több levéltár a sok adminisztratív feladat miatt nem tud időt szakítani az elmélyült munkát igénylő segédletkészítésre. Sajnálatos emellett, hogy az alapleltárt a szakma kezdi elfelejteni, mert úgy tűnik, hogy a publikum nem ezt a fajta segédletet igényli (?). Ezzel szemben viszont egyre több repertóriumot készítenek a levéltárosok, mert ez jobban megfelel a mai rendezési gyakorlatnak, és jobban kielégíti mind a levéltáros, mind a kutató igényét (?). A XX. század végén, ha levéltári segédletekről beszélünk, nem lehet kihagyni a képből a számítógépet. Most már a segédletek is computer segítségével készülnek, méghozzá úgy, hogy a legtudatosabb levéltárakban az informatikai rendszer — itt nem hardverre kell gondolni — egyik illeszkedő elemét alkotja. A rendszerben gondolkodás egyik jó példáját adja Anne Lajeune—Isabelle Pébay—Dániel Pierre szerzőtrió cikke a Nemzeti Levéltár Sirius programjáról. Ebben a nagy intézményben az egyes részlegek természetes törekvése volt, 75
