Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - MÉRLEG - Nyulásziné Straub Éva: A Turul 1993. évi évfolyama / 89–93. o.

netének dokumentumait mutatja be a Mária Terézia által adományozott városi privilégium óta. A források első csoportját az uralkodói oklevelek, második csoportját az összeírások, a harmadikat vegyes jellegű, de a város helytörténete szempontjából jelentős dokumentumok alkotják, odor Imre Baranya megye jelképei c. munkája a megye címerének, pecsétjének és zászlójának történetét foglalja össze. A Turul 1993-as összevont füzete rövid hírek, közlemények, hazai és nemzetközi hírek, szerkesztőségi közlemények és a kérdezz-felelek rovat mellett német és francia nyelvű összefoglalót is tartalmaz. 1993/3. szám: A szigeti Antimus család idősebb ága történetének bemutatása után Borsa Iván cikke harmadik (befejező) részében az ifjabb ág tagjainak, János nádorhelyettes fiainak, éspedig Miklósnak és ifjabb Jánosnak és leszármazottainak történetét ismerteti. 1455-ben Miklós elkísérte Luxemburgi Zsigmondot Rómába a császárrá koronázásra, 1441-ben Újlaki Miklós oldalán I. Ulászló választásán és koronázásán vett részt. Itteni szereplése után nyerte el a család idősebb ágának hanyatlása után annak birtokait, nemcsak az elŐnevet adó Sziget várát, hanem részben dunántúli, részben a Dráva és Tisza melléki birtokokat. Birtokai testvérére, Jánosra szálltak, aki nemcsak rosszul kezelte azokat, de hatalmaskodások sorával magára hozott perekben gyors ütemben el is veszítette. Négy fia közül csak egy érte meg a nagykorúságot, de ő is meghalt még apja életében. A birtokok egy része még János életében sógora, enyingi Török Ambrus kezébe került, így a már említett szigeti birtok nagy része is, birtokai többi része halála után szállt Ilonán keresztül a Török családra. Az Antimus család ezzel, mintegy 250 éves virágzás után letűnt a magyar történelem színpadáról, s csak a szerző jóvoltából ismerhettük meg e korai történelmünkben jelentős, majd teljesen elfelejtett családot. Kóczy László a magyar—lengyel kapcsolatokat áttekintő sorozatának harmadik (befejező) része néhány olyan család történetét mutatja be, akik Lengyelországban telepedtek le. Ezek között találunk politikai menekülteket, továbbá olyan családokat, akik Báthori István fejedelem, a későbbi lengyel király (1576) kíséretében érkeztek Lengyelországba, s ott megtelepedtek. Jelentős — kétirányú — mozgás figyelhető meg a kézműves polgárcsaládok körében. Külön csoportot képeznek azok, akik a Habsburg Monarchia nemzetek feletti arisztokráciájához tartozva házassági kapcsolatok révén játszottak fontos szerepet a két ország életében, jelentős genealógiai összefonódást alkotva. A tanulmányt egy bibliográfia és egy névmutató egészíti ki, mely segít eligazodni a gazdag lengyel genealógiai és heraldikai szakirodalomban. Pékár Zsuzsa tanulmányában egy régi nemzetség 19. században Winterthurból (Svájc) Magyarországra áttelepült ágának eredetét ismerteti. A tárgyalt Haggenmacher család neve a 15. századtól szerepel a winterthuri anyakönyvekben, s érdekesség, hogy a foglalkozást jelentő név eredetileg csak az említett helységben alakult ki. „Hacken" Ül. „Hagge" fegyver-tartó kampót jelent, „Haggen-Macher" pedig kampó-, ill. kampós-puska gyártót. Foglalkozási házjegyként a 16. század közepéről maradt fenn egy ábrázolás, mely átlósan helyezett kampót mutat, a 18. században szimbolikus ábrázolása a család címerének egyik motívumaként szerepel. A származási helyén igen szerteágazó család egy-egy ága különböző jelekkel, elnevezésekkel különböztette meg magát. Ezek közül a Fortuna-ágból származó két testvér (az elnevezés a család vendéglőjének jelvényéből ered) került Magyarországra. Mind Heinrich, mind Károly molnár volt, a Haggenmacherok között korábban ezt a foglalkozást senki nem űzte. A szakmához zseniális érzéket mutató két testvér — a szerző kutatásai alapján — édesanyja vonaláról örökölhette a tehetséget. Anyjuk, Anna-Marie Weidmann egy 200 éves molnár hagyományokkal rendelkező családból származott. A Ma90