Levéltári Szemle, 44. (1994)

Levéltári Szemle, 44. (1994) 2. szám - MÉRLEG - Nyulásziné Straub Éva: A Turul 1993. évi évfolyama / 89–93. o.

gyarországon megtelepedett és a malomiparban majd sörgyártásban jelentős szerepet játszó testvérek fényes karrierjét és genealógiáját a szerző későbbi tanulmányában mutatja be. Berényi László egy elfelejtett Esterházy életpályáját mutatja be. Esterházy Farkasról van szó, aki Pál (gróf, a későbbi hercegi és nádor, a fraknói grófi és hercegi ág ősapja) unokatestvére volt. A családi tradíciókkal ellentétben Farkas báró nem lépett közéleti pályára, annak ellenére, hogy magas szintű jogi tanulmányokat végzett Bécsben és Rómában. Tudását arra használta fel, hogy a családi vagyont védje, melyre azért is nagy szükség volt, mert az idősebb ág kiskorú örökösei vagyona — a korszakban megszokott módon — éles támadásoknak volt kitéve a család oldalágai részéről. Farkas báró szívós küzdelemben sikerrel teljesítette feladatát. Élete mesterműve annak a házasságnak a megszervezése volt, melyet Esterházy Pál az unokahúgával, féltestvérének, Lászlónak lányának között. A legnagyobb titokban és minden támadási lehetőséget előre kivédve szerezte meg a világi és egyházi hozzájárulást a rokoni házassághoz. Ezzel a házassággal Magyarország legnagyobb földesurává tette a későbbi nádort. Farkas 52 éves korában nősült meg, házassága azonban gyermektelen maradt, ami valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a család „szürke eminenciása" a gyors feledésbe merült. Dan Cerovodeanu, a Román Akadémia Heraldikai, Genealógiai és Pecséttani Bizottságának alelnöke áttekintést ad szakterülete tudományágairól az 1940—1990 közötti időszakban. A Román Királyság idejében nagy súlyt fektettek a heraldikára, genealógiára és pecséttanra az 1924-ben alapított École des Chartes égisze alatt. Ezzel egy időben alakult a Cercle des généaligistes Roumains és jelent meg folyóiratuk, az Archív généalogique roumain. A kezdeti lendületet és virágzást 1944-ben a katonai diktatúra, majd később a kommunista rendszer törte meg, sújtotta teljes tilalommal e tudományágak művelését. A 60-as években éledt fel ismét a szakterület, amikor a Szovjetunióban is megengedték a heraldika művelését. Heraldikai bizottságot állítottak fel, mely arra volt hivatva, hogy a városok (47) és kerületek (39) hivatalos címerét meghatározza. A címerek megalkotásánál az irányadó elv az volt, hogy a hagyományos elemeket és a szocializmus vívmányait tükröző elemeket összhangba hozzák. A szakértelem hiánya miatt a hozzáértő kevesek jó szándéka nem volt elegendő a hosszú ideig tiltott területen szakmailag megfelelő címerek alkotásához. A román szakemberek nemzetközi kongresszusokra, ülésekre való meghívása a szakmai kapcsolattartás minimumát meg tudta őrizni, így a politikai váltás után a heraldika, genealógia és pecséttan tudományának újjáéledésére a lehetőség meg van, mint ahogy erre Románia 1992-ben elfogadott államcímere is utal. A Nekrológ rovat Komjáthy Miklós (1909—1993) életét és munkásságát méltatja. A Könyvismertetés két szakirodalmi munkára hívja fel a figyelmet. Gyetvai Péter: A Tiszai korona-kerület telepítéstörténete c. háromkötetes műve az 1751-ben alapított autonóm területet mutatja be. A középkorban sűrűn lakott, majd a török időkben jelentősen elnéptelenedett terület betelepítés utáni történetét tárgyalja. A 20 000 nevet tartalmazó mutató jelentős genealógiai forrása a területen élt, zömében paraszti, kisebb részben elszegényedett kisnemesi családoknak. Karlai K. Károly poszthumusz könyve, mely 1990-ben, magyar nyelven jelent meg Dallasban, A címerekről címet viseli. A kötet a címertanról ad összefoglalást, történeti és gyakorlati szempontból, feldolgozva az 1950-es évektől külföldön megjelent, magyar vonatkozású irodalmat. Feltehetően a szerző halála miatt elmaradt a munka szerkesztési finomítása, melynek hiánya sajnálatos módon befolyásolja a kötet szakmai értékét. 91