Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 4. szám - Hudi József: A történetkutatás és történetírás Veszprém megyében, 1779–1949 / 13–25. o.

dás a dualizmus kezdeti időszakában sem történt, így az egyházkerület a mil­lenáris ünnepélyre nem tudta elkészíttetni a vágyott történeti monográfiát. Érezte azonban a hiányt, s a huszadik század elején elhatározta: 1917-re, a re­formáció négyszázéves évfordulójára megíratja a monográfiát. Ugyanekkor szor­galmazta azt is, hogy addigra minden gyülekezet és esperesség állítsa össze a maga történetét. A nagy tervnek azonban csak töredéke valósulhatott meg. A pápai születésű soproni teológiai tanár, Payr Sándor vállalkozott a mo­nográfia megírására. Először az okleveles anyagot gyűjtötte össze és adta ki (1910). Az okmánytár első kötete főként a 16—17. századi forrásokat vette szám­ba. Kutatómunkáját a háború szakította félbe. Meg kellett elégednie több ki­sebb tanulmány közreadásával. 30 A megyebeli zsidóság körében a történeti kutatások fontosságát elsőként Löw Lipót (1811—1875) pápai, majd szegedi rabbi ismerte fel. A zsidó neológus irányzat vezéralakja 1847-ben A magyar zsinagóga címmel folyóiratot adott ki Pápán, hogy a zsidóság magyarosodását és polgárosodást elősegítse. Szegedi rab­biként megalapozta a magyarországi zsidó történetírást. 31 Löw kortársa és barátja, Hochmuth Ábrahám (1816—1889), aki 1859-től kezdve töltötte be a veszprémi rabbiszéket, számos történeti cikket, tanulmányt tett közzé. 1851-ben könyvet írt a magyarországi zsidó iskolákról, 1881-ben ki­adta a veszprémi Chevra Kadisa történetét. Halála után emlékfüzetben méltat­ták érdemeit. 32 Munkásságának a veszprémi hitközségben később is akadt folytatója. Szép Lipót 1905-ben a hitközség támogatásával megírta és megjelentette a zsidó elemi iskola történetét. 1805-ben alapított, s kezdetben a palotai hitközséggel közösen fenntartott nyilvános elemi iskola az egyik legrégebbi volt az országban. 33 A várpalotai híres rabbi, Peszach Singer fia, Singer Ábrahám (1849—1916) volt az első a palotai rabbik sorában, aki rendszeres kutatómunkát végzett. Ada­tokat gyűjtött a hazai és palotai zsidóság történetéhez. Műveinek csak egy része jelent meg nyomtatásban. A palotai hitközség múltjáról szóló tanulmányát 1885­ben a Chevra Kadisa 125 éves évfordulójára készítette el. Ez képezte alapját annak a három kötetre tervezett monográfiának, amely a város, a zsidó hitköz­ség, valamint'a hitközségi intézmények történetét foglalta volna magában. 1910­ben meg is kezdte művének sajtó alá rendezését, de munkáját betegsége miatt befejezni nem tudta. A mű első kötetét fia és a rabbiszékben utóda, Singer Leo 1921-ben adta ki Budapesten. 34 A többi kötet nem jelent meg. Á történészkedő rabbikon és tanítókon túl a zsidó értelmiség számos tagjá­nak történeti írásaival is találkozunk a helyi lapok hasábjain. Bemutatásuk ön­álló tanulmányt igényelne. Akárcsak a többi világi értelmiségié, akik — mint Simoga György, Gyurikovits György, Pap Ignác, Cseresnyés Sándor, Miskolczy Károly, Karácson János és mások — hozzájárultak ahhoz, hogy a történetírás látószöge felülemelkedjen a felekezeti elfogultságokon és előítéleteken. 35 Közü­lük csupán egy személyt kell vázlatosan bemutatni: Véghely Dezsőt (1840—1897). Véghely Dezső, Veszprém vármegye alispánja a „dunántúli történetkedve­lők" köréhez tartozott, Ráth Károlynak, Nagy Imrének a barátja volt. Közre­működött az első történeti folyóirat (Győri Történelmi és Régészeti Füzetek) alapításában, majd a Magyar Történelmi Társulat szervezésében. Már másod­éves joghallgató korában, 1860-ban elhatározta, hogy megírja a vármegye mo­nográfiáját. Ehhez a következő évtizedekben az anyagot össze is gyűjtötte, fel­dolgozását azonban már nem végezhette el. Egyik szerkesztője volt a Hazai Ok­mánytárnak, a zalai és Zichy-okmánytárnak. Megírta Veszprém város 18—19. századi történetét. Az 1890-es években szorgalmazta a megye helyneveinek ösz­szegyűjtését. Életműve torzó maradt. Sorsa annyiban tipikusnak tekinthető, hogy a vidéken élő történészek azon része, amely egzisztenciálisan nem volt független, nagy terveit nem tudta megvalósítani. 36 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom