Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - Székely György: Magyar tanárok és hallgatók az európai egyetemeken az Árpád-korban / 3–13. o.

összefüggésbe helyezve tárgyalta a kérdést angliai kutatása alapján Laszlovszky József (1991): Nicholaus clericus, egy magyarországi egyházi személyiség tanulmányokat folytatott az oxfordi egyetemen, és ezalatt a királyi számadások (Pipe Rolls) szerint Oroszlánszívű Richárd udvarából kapott anyagi támogatást. A király fogsága ül. a hazatért király újabb távolléte alatt is zavartalan volt a magyar diák ellátmánya. 1193 óta tartózkodott és 1194-től 1196-ig tanult Oxfordban, a kiutalásokat vagy közvetlenül a királyi kincstártól vagy az oxfordi sheriff tői kapta. Egy időben heti 5 shillinget kapott és ehhez olykor külön Összegek járultak. 1193. szeptember 29. és 1194 közt az összeget felemelték. 1196 húsvétjától augusztus l-ig 14 héten át fél márkát kapott hetente. Helyzete előkelőségét mutatja, hogy két szolgája költségeire külön kiadást biztosítottak. Laszlovszky azt is felfedte, hogy magyarok előfordulnak a lincolni székesegyház forrásaiban. Oklevelek tanúnévsorában 1179. és 1189. években bukkan fel először Péter de Hungária neve, bár ezek talán csak az 1190-es években keletkeztek. Egyértelmű adat 1196-ból van, s ekkor magisterként szerepel, tehát egyetemi tanulmányok után került a székesegyházhoz vagy talán lincolni tanulmányok után lett mint magister a püspökség klerikusa. 1200 után kanonok és városbeli háza volt, majd több házzal és birtokkal rendelkezett Lincoln környékén 1236-ig, s 1239-ben már halottként említik. Öccse, Henricus de Hungária 1200-ban szerepel először Lincolnban, és gyakran szerepel a tanúnévsorokban, főleg az 1210-es évektől. 1244-ben még élt. Ez utóbbival gyakran együtt említik a tanúnévsorokban Johannes de Hungaria-t 1210 és 1220 között. Mindez a lincolni székesegyházi iskola jelentőségére is utal Laszlovszky szerint, amelynek az 1190-es évek a virágkorához tartoztak. A hangsúly a kánonjogi képzésen volt. Lincolni kanonokok részt vettek I. Richárd külföldi diplomáciai szolgálatában. Témánk szempontjából azonban egyelőre nem bizonyítható, legfeljebb Magyarországi Miklós esetében feltételezhető, hogy az Angliában tanultak hazatértek és a magyarországi művelődést gazdagították volna. A két angliai művelődési központ összefüggésére Doris Mary Stenton utalt (1976) azzal, hogy Róbert Grosseteste 1214 óta oxfordi iskolák mestere volt, nagy tanító, sok fiatal hallgató támogatója, 1229 előtt előadott ferences szerzeteseknek és ő biztosította az oxfordi egyetem és a rend kapcsolatát. 1235-ben lincolni püspök lett. Mint az oxfordi egyetem kancellárja segítette egyeteme kiváltságos helyzetét, ebben Cambridge is osztozott. Ez abban is megnyilvánult, hogy a király nem engedett versenytársat: 1234-ben eltiltotta a civiljog tanulását a londoni iskolákban. Oxford és Cambridge 1229-ben képes volt befogadni a párizsi egyetem ideiglenes zavarai miatt Angliába verődött hallgatókat. Mivel a domonkosrendiek saját iskolaszervezete kidolgozottabb volt, a két angol egyetemen a ferencrendiek voltak aktívabbak. Mindezek miatt a ma gazdagabban látott angliai magyar egyetemjárás epizód maradt. Gábriel Asztrik arra hívja fel a figyelmet, milyen vonzóerőt jelentett Fülöp Ágost francia király 1200-ban kiadott privilégiuma a Párizsban tanuló scholarisok biztonságára (de securitate autem scholarium) (1992). De ez már meghatározott egyházi korlátokba ütközött, amelyeket Herbert Grundmann állított egybe (1960). 1219-ben III. Honorius pápa megtiltotta a párizsi egyetemen a jus civile oktatását és tanulását, mivel Franciaországban a világiaknak nincs szükségük a római császárok törvényeire, a klérusnak pedig elegendő a kánonjog. A párizsi egyetem viszont központja lett a XII. század óta latinra fordított Arisztotelész-iratok tanulmányozásának a természetfilozófia és metafizika terén, gazdagítva a hittudományi és filozófiai képzést. Erre volt ellenhatás a domonkosrend 1228 májusi párizsi nagykáptalanjának tilalma: e szerzetesek a pogányok és filozófusok könyveiben ne tanulmányozzanak, egyben a hórára felügyeljenek. A tudományt azonban nem lehetett feltartóztatni. A XIII. század híres h