Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 1. szám - Székely György: Magyar tanárok és hallgatók az európai egyetemeken az Árpád-korban / 3–13. o.

töredékeket Abélard korából, amelyeket összekapcsolt XII. századi „pannon" hallgatókkal Laonban (1975). Laszlovszky József is szól arról, hogy magyar diákok már voltak Laonban (1991). III. Béla király és utódai alatt megélénkültek a párizsi egyetemi tanulmányok. 1180 körül többen is tanultak ott a Saint Geneviéve monostor iskolájában: Bethlehem, Jakab, Mihály és Adorján növendékpapok. Kiküldésükben az uralkodónak — jól képzett klerikusokra szüksége lévén — közvetlen szerepe lehetett, mert Bethlehem halálakor Étienne apáttól —• aki 1178 előtt még Orléansban volt apát — a szülőkön túl III. Béla hivatalos értesítést kapott. Ebben az elhunyt dicséretére vonatkozott, hogy semmiféle adósságot nem hagyott hátra, sem kereszténynél, sem zsidónál. (Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy diákok említése nemcsak a tanulmányi, de az életvitellel kapcsolatos forrásokban is kereshető.) A túlélők pályáját Györffy György (1968) és Kristó Gyula (1984) figyelemmel kísérte. Hazatérte után Jakab prépost lett, hercegi kancellár, majd váci püspök; Adorján III. Béla jegyzője, 1185—88 során budai prépost és királyi kancellár, végül két évtizedig erdélyi püspök. A szóban forgó négy magyar hallgató korában tanár volt az angol Vilmos, aki a Mont Saint Geneviéve-n működve viselte hazatérve a de Montibus (Montanus, de Monté) melléknevet. III. Béla 1192-ben Párizsba küldte Elvinust zenei tanulmányokra (ad discendam melódiám) s ennek testvére Boleszló korábban budai prépost, királyi oklevélkiállító, majd Imre és II. András idején váci püspök volt. Ebben lett utóda a Pá^ rizsban említett Jakab. A két váci püspök ellen kifogások merültek fel, az előbbit Imre iránti hűség hiánya, az utóbbit az egyházi épületek elhanyagolása árnyékolta be. Egészében azonban mindez a francia dinasztikus és szerzetesi orientációnak felelt meg, és a francia egyetemen tökéletesített írástudás, okleveles gyakorlat tette alkalmassá a magistereket magyarországi írástudói beosztásokra (capellani). Fallenbüchl Zoltán feltételezése szerint (1975) a kialakuló aragon dinasztikus kapcsolatok arra is vezettek, hogy magyar papok spanyolországi egyetemeken tanultak. Angliában az egyetemi oktatás kezdetei a XII. században ragadhatok meg, de a képzés jellege és iránya körül küzdelem folyt. Doris Mary Stenton már 1150 elé teszi tanult emberek Oxfordban élését és tanító munkáját (1976). Theobald canterburyi érsek (1138—61) a nagy képzési hagyományt képviselő Bee kolostorából jött Angliába és környezetébe válogatott fiatal embereket gyűjtött. Az érsek 1143 körül elhívta Vacarius civil — és kánonjogászt — aki olasz volt — jogi tanácsadójául. Ez Angliában maradt, és egy ideig Oxfordban előadott, megalapítva a civiljogi iskolát. Szegény diákok számára ilyen szövegkönyvet is írt (Liber Pauperum). A jogtanár már a yorki érsek szolgálatában állt 1154 után, majd southwelli javadalmas volt 1167-től, s talán a XII. század végét is megérte. Csakhogy közben — amint Herbert Grundmann kiemelte (1960) — István angol király 1150 körül a római jog. új tanát királyságában megtiltotta, amiről John of Salisbury emlékezik meg (a regno iussae sünt leges Romanae... Ne quis etiam libros retineret edicto regio prohibitum est). Ez maga is az itáliai iránytól eltérő franciás egyetemi típust sugallta. 1167-ben azután párizsi eltanácsolt hallgatók telepedtek meg Oxfordban és 1170-től számítják ott a Stúdium Generale-t. Mindezek folytán inkább a politikai orientációbővülést, mint valami egyetemi profilváltást kereshetünk abban, hogy magyar hallgató felbukkant Angliában. Ezt hangsúlyozva is évtizedeken át egyedi esetnek látta a magyar történetírás. Azt, hogy Magyarországi Miklós (Nicolaus de Hungária) az első ismert nevű oxfordi diák, akinek költségeit maga I. Oroszlánszívű Richárd angol király — Margit magyar királyné sógora — fizette (1193—9b), tudta Fest Sándor (1934), Radisics Elemér (1944), Kristó Gyula (1984). Sokkal részletesebben és bővebb 5