Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - MÉRLEG - Bezdán Sándor: Adatbank egy városi társadalomhoz: Hábermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Szeged, 1992 / 86–88. o.

mesék és honoratiorok is beléptek. 1834—39 között könyvekre és újságokra 3000 váltóforintot fordítottak, tehát nemcsak mulatságra egyesültek (bár a kulturált szórakozás megszervezése sem mellékes a társadalom csinosbodásában). A nemzetiségeket tekintve is színesítő a megfelelés hazánk és Szeged múltjában. A négy náció — magyar, német, szerb, bunyevác — éppen a polgárosodás századában, az urbanizációs olvasztótégelyben ötvöződött egységesen magyarrá, a XX. század elején már-már hírhedten legmagyarabbá. Az asszimiláció formális jeleként több hullámban zajlott ja névmagyarosítás. Sok német család vállalta ezt a betagozódást már az 1840-es években (Oexel — Rónay, Pfann — Zászlósi, Danne — Dani, Müller — örhalmi). Az alkotmányosság időleges visszaállítását további néwáltások kísérték (Wéber — Szőnyi, Kogler — Kéry). A századfordulón az állam is siettette a természetes asszimilációt (Löwinger — Lövész, Kasch — Kass). A délszlávok közül a bunyevácok, katolikusok lévén, könnyebben lettek magyarrá, mint a görögkeleti szerbek, akiket még a szabadságharc tehertétele is sújtott. Érdekesen alakult ki belőlük a Ligeti család (1848 Misics, 1865 Leszics). A befogadó készség kedvezően érintette a zsidóságot, akiknek akárcsak országosan, Szeged polgárosodásában is nagy szerep jutott. (Freyler — Szabadi már a forradalom előtt városi polgár, Rothék 1881-ben kétszeresen is Szögediek lettek.) Sokan a kultúra és hivatás polgárai lettek, mások a termelésben vagyonosodtak olykor a világhírig (Pick szalámi). Az emancipáció jegyében beléphettek a különféle egyletekbe, míg máshol a tilalomfa további elzárkózásra szorította őket. Az egyesületek sokasága tagolta a város társadalmát. Az önszerveződés alapja lehetett társadalmi helyzet (kaszinók és társalgó körök), politikai pártállás (Szabadelvű Kör), foglalkozás (kereskedelmi kör), kulturális érdeklődés (dalárda, Dugonics Társaság, műkedvelő kör), sport (korcsolyázó és csolnakázó egylet) stb. A Belvárosi Casinó tagsága és vezetése koronként mutatja, hogy az elit milyen pozíciókat töltött be a város és megye hivatalaiban, gazdasági és kulturális életében. Polgári dinasztiák erősödték meg vagy buktak el. Egyszer a meghatározó családok vezető szerepét őrzik az új generációk, máskor egy-egy tag maradandósága tűnik fel (Babarczy Imre 89 életévéből 69 egyleti évet élt meg.) A tagok születési és halálozási helye jelzi a földrajzi migrációt. Nemcsak a város holdudvarából (Tápé, Dorozsma, Szőreg) kerültek ki a jeles férfiak, hanem a szomszédos Vásárhely, a távoli Erdély és Felvidék is „táplálta" a várost. 1879 szomorúan emlékezetes éve a félszázados Casinónak. A nagy árvíz nemcsak házsorokat sodort el, hanem családokat is. Később a rekonstrukció viszont sok kezdeményező alkotót vonzott a társadalom minden rétegéből. Az elemi csapások mellett a társadalmi viharok is — szabadságharc, világháború, forradalmak — okoztak egyéni és közösségi tragédiákat. Kötetünk egyben névtani forrásul is szolgálhat: megőrizte a nemesi előneveket, melyek további vizsgálata (az öröklött és szerzett címek) fényt vet e privilegizált réteg belső tagoltságára. A szorosabb társadalmi és családi kapcsolatok miatt természetes a becenevek (Táti, Pepi bácsi, Csosza), a gúnynevek (Paszuly Pista, tarka tímár) és ragadványnevek (parasztbáró, Színházi Miska, Meszes Tóth) föltüntetése. A násznagyok megemlítése mai szemmel feleslegesnek tűnik, de a múlt században még minősítette a családi-társadalmi köteléket. A részletes adattár az elit demográfiai analízisére is módot nyújt: bősége?, gyermekáldás, növekvő életkor stb. E körben is megjelenik a megyénkben máig jellemzően „népszerű" öngyilkosság. Az ügyvéd úr jól tájékozott a társasélet bizalmas szféráiban is, mivel a szerelemgyerekek nacionáléja is majdnem teljes. 87