Levéltári Szemle, 43. (1993)
Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - MÉRLEG - Bezdán Sándor: Adatbank egy városi társadalomhoz: Hábermann Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Szeged, 1992 / 86–88. o.
Az egyház- és iskolaügy (piaristák!) mellett az infrastruktúra- és háztörténet is támpontokat lel a kötetben. Az MTA mai szegedi székháza pl. előbb Wagner Szálló volt, majd Ferencsevics György — baráti körben Kotyel Gyurka — társbérletben üzemeltette Hungária étteremként. Az országos és egyetemes történelem jeleseinek bemutatása talán még jobban szorítkozhatott volna a szegedi kötődésre. További rövidítésekkel helyet kaphattak volna az alapműben megőrzött fotók. A néhány gépelési hiba vagy betűrendi zavar (cs — ez, v — w stb.) nem csökkenti a mű értókét. A korrekciókat részben az élet produkálja (pl. a Klebelsberg-tábla már ismét a helyére került), részben a helyismereti szakemberek. A bírálatot elsősorban az önként vállalt feladathoz kell mérnünk. Egy szélesebb tablóval nyerhetett volna a várostörténet, így is megismerkedhetünk azonban a helyi közélet alakítóival. A Casinót alapító atyák után felvonultak az újabb generációk: egyesülettörténetileg tehát úttörő munkát kaptunk. Hiányérzetünk éppen az egyesületek második világháború utáni megszüntetése miatt támadhat, ill. a centenáriumi mű és ez az életrajzokból álló tagnévsor igényt támaszt a Casino hátralévő évtizedeinek földolgozására. A szerkesztő, Blazovich László tudományszervező eredményei garantálják, hogy a Csongrád Megyei Levéltár erre a kihívásra is válaszol. Ismertetésünket abban a reményben zárjuk, hogy szerzőnket további számos alkotóév múltán e régi híres társaság immár égi közgyűlése majd tiszteleti tagul választja „egyes akarattal". Bezdán Sándor 83