Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: Beszámoló a III. Európai Levéltári Konferenciáról: Bécs, 1994. május 11–14. / 58–62. o.

Beszámoló a III. Európai Levéltári Konferenciáról (Bécs, 1994. május 11-14.) Az európai konferenciák sorozata kilenc évvel ezelőtt Budapestről indult.

1 Azóta ez a fórum intézménnyé vált, és a harmadik találkozó — négyévenként tartatik egy — a császárvárosban volt. A konferencia témája ezúttal az európai levéltárak nemzetközi kapcsolatrendszere volt. Az elmúlt évtizedben bekövetkezett változásokat jól szemlélteti, hogy míg az első rendezvényen 30 ország 57 képviselője volt jelen, addig most 38 országból 73-an, ami jelzi, hogy kontinensünkön megszaporodtak az országok — igaz, néhány el is tűnt. Nyilvánvaló, hogy az európai országoknak égetően szükségük van a nemzetközi kapcsolatokra, senki sem választhatja a fényes elszigetelődést. Az egymásrautaltság elsődleges oka maga a történelem, aminek következtében a levéltári iratok is „reménytelenül összefüggnek". A magyar helyzet közismert: a történelmünkre vonatkozó iratok többsége országhatáron kívül található, de van nálunk sokkal rosszabb helyzetben lévő ország is: Bulgáriában alig maradt 1870-es évek előtti levéltári anyag. Bár Kelet-Európa ebben a tekintetben is hátrányos helyzetben van, azaz forráshiánnyal küszködik néhány déli szomszédjával egyetemben, a relatív forrásbőséggel bíró egyes nyugatiak (németek, hollandok) is hangsúlyozták a külföldi iratok jelentőségét.

2 Az egymásrautaltság másik gyökere a közös, illetve hasonló szákmai problémákban rejlik. Ezeket még nemzetközi összefogással-tapasztalatcserével is alig, vagy nehezen lehet megoldani, de végképp elveszett az az ország, amelyik egyedül próbál megoldást találni például az elektronikus adathordozód archiválásának problémájára. Az elmúlt évtized legizgalmasabb levéltári változásai kétségkívül KeletEurópában következtek be.

3 A létező szocializmussal együtt összeomlott a szocialista levéltárügy is, és maradt a szakma a maga gondjaival. A térség országai — ha eddig áltatták volna magukat — rádöbbentek a felhalmozódott problémákra és elmaradottságukra, és egyöntetűen a fejlett Nyugat felé fordultak. Minél inkább el voltak zárva korábban, annál nagyobb a csodavárás most — és annál nagyobb lesz a csalódás később. A nyugati kollégákban megvan a jószándék és a segíteni akarás. A jelek szerint a Nemzetközi Levéltári Tanácsban (NLT) irányváltás történt. Az előző évtizedekben a hangsúly a harmadik világ levéltárügyének segítésén volt, azaz a Tanács maximális támogatást igyekezett nyújtani a fiatal önálló államoknak, hogy kiépítsék a levéltári szervezeteiket, illetve, hogy ez a kultúra egyáltalán meggyöberesedjen. A kelet-európai fordulat után új politika kezd kirajzolódni a párizsi irodában: segíteni kell a régiónkat, hogy fel tudjon zárkózni a nyugatihoz. Az első konkrét lépések már megtörténtek, az NLT most dolgozik egy átfogó programon, amely révén az eddig szinte ötletszerű nyugati segítséget koordinálni lehet, tehát remény szerint nem lyukas hordóba fogják Önteni a pénzt és energiát. Nagyon okosan, elsősorban a 58