Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 3. szám - DOKUMENTUM - Molnár András: Deák Ferenc "cenzúrázott" követjelentése / 49–57. o.

nak, mind pedig Felséges Asszonyunknak kegyelmes válaszait, mellyeket mi 3 ./. és 4 . /. alatt ezennel alázatosan ide mellékelünk. Ezután általmentek az Országos Karok és Rendek a Primási Palotába, s ott a Fenséges Thronus előtt öszvesereglettek, s meg jelenvén közöttök hangos öröm kiál­tások között ö Felsége Koronás Fejedelmünk, 16 — miután Fő Cancellár Öxellen­tiája 17 ezen 5 ./. alatt ide mellékelt beszédet tartotta, Fő Mlsgu Primás Ö Herczeg­sége pedig ö Felségét az Országos Rendek nevében hódoló tisztelettel honni nyelven megüdvözlötte, ö Felsége Koronás Királyunk a kegyelmes Királyi Előadásokat által adta. Jelen volt ugyan ekkor a karzaton Felséges Asszonyunk is, s általános és több­ször ismételt öröm kiáltások között fogadtatott, örömmel jelentjük mi ezeket a Te­kéntetes Karoknak és Rendeknek, mert századok óta ez az első eset, mellyben Nem­zetünk Koronás Fejedelmét honni nyelven tisztelte meg. Az általadott kegyelmes Királyi Előadások az Ország Palotájában elegyes ülés­ben azonnal kihirdettettek, s azoknak ki nyomtatása meg rendeltetett. Ide mellékel­jük 6 ./. alatt ezen kegyelmes Királyi Előadásokat következő alázatos észrevételekkel: 1-ször: A visszacsatolt Részek közül Zaránd Vármegyének Követei már meg je­lentek, Kraszna és Közép-Szolnok Vármegyének követei pedig naponként váratnak, Kővár vidéke azonban még hivó Királyi Leveleket nem kapott, holott az 1832/36-ik e[sztendei] 21. czikkely 1-ső szakasza határozottan azt rendeli, hogy Kővár vidéke az Ország Gyűlésére ezentúl meghivattasson. Mivel pedig a törvénynek tellyes betöl­tését sürgetni legszorosabb kötelességünk, szükségesnek véljük: hogy ez eránt az Or­szág Rendéi különös felírást készíttsenek. 2-szor: Az újonczok kiállítása eránt a Tekéntetes Karok és Rendek a szükséges utasíttásokkal már elláttak bennünket; mi Követi kötelességünk szerint annak min­den pontjait sürgetni fogjuk; a kivánt számra nézve azonban a Királyi Előadások­ban semmi nem foglaltatik — mi tehát e részben bővebb utasítást csak akkor fo­gunk kérhetni, ha a szükség már fel fedezve lessz. 3-szor: A Katona tartás eránt kiküldött Országos Választmány munkáját is ta­nácskozás alá vétetni sürgetik a Királyi Előadások, mihelyst ez bé fog mutattatni, azonnal a jelentést bővebb utasítás nyerése végett alázatosan meg fogjuk küldeni. 4-szer: A Királyi Előadások következő pontja, melly a Dunának és egyébb vi­zeinknek szabályozását, s éz által fő Városunknak biztosítását tárgyazza, meg felel a Nemzet közohajtásának. Jelentették már a Tekéntetes Karok és Rendek az alapos utasításban, hogy ezen nagy tekintetű nemzeti, s honni kereskedésünket lényegesen elő mozdító vállalat sükeresitésére tetemesebb áldozatokra is készek, s a czélnak el­érését nagyobb Országos ajánlat által is örömmel fogják elősegíteni. Mi tehát buzgó készséggel fogunk kezet ezen utasításnál fogva is az Ország egyébb Képviselőivel e szent és tetemes hasznú tárgynak kifejtésében; de mi előtt a szükséges ajánlat meny­nyiségéről szó lehetne, meg kell az ide tartozó terveket és javaslatokat Ország Gyü­lésileg vizsgálni, mihelyst ez meg történt, azonnal fogunk az ajánlat mennyiségére nézve is szabályos utasításért esedezni. 5-ször: Óhajtottuk volna ugyan, hogy az Ország előleges sérelmeire szinte egyébb sérelmekre is, mellyek már 3. éve ö Felségéhez felterjesztettek, a kedvező Királyi válasz most már kiadatott volna, ennek azonban minél előbbi kiadását ö Felsége kegyelmesen meg igéri, mihelyst az megérkezend, nem késünk azt a Tekintetes Ren­deknek alázatosan meg küldeni. Ujabb igen súlyos sérelmeinket pedig igyekezni fo­gunk minden más tárgyak előtt ő Felségéhez minél előbb felterjeszteni. A Királyi Előadások kihirdetése után más napon, az az folyó hónap 7-én kegyes­kedtek ö Felségek Felséges Urunk és Asszonyunk a Követeket magoknak egyenként bémutattatni s minket a Fő Méltóságú Gróf Megyénk Fő ispánja mutatott be ö Fel­ségeknek. Folyó hónap 8-án tartatott az első Kerületi Ülés, mellyben Palóczi László Borsód Vármegyének érdemes Követe eggyik Kerületi Jegyzőnek köz felkiáltással azonnal meg választatott, a többi Jegyzőknek és Censoroknak, titkos szavazás által leendő meg választása pedig meg rendeltetett. — Indítványt tettek ezen Ülésben a Királyi Városok Ország Gyűlési szavazataik meg adása eránt, mellyre mi is szabályos uta­sításaink rendeletét elő adtuk. Kérték továbbá a Városi Követek azt is, hogy közü­lök is választassanak Kerüli Jegyzők és Censorok, mellyre mi kijelentettük meg egyezésünket abban, hogy ők is válasszanak a magok köréből egy Kerületi Jegyzőt és Censorokat, de a Megyei Követekből választandó Jegyzők felett valamint eddig, úgy ez után se szavazzanak, a többség azonban a városok; ezen kérelmét határozot­tan félre vetette. — Felszóllalt az Egyházi Rend is az Ország Gyűlési szavazatok eránt, sőt szót tevének e részben a jelen nem lévők Követei is, de mind ezekre nézve az Országos Rendek az eddigi gyakorlatnál kívántak meg maradni. [Végre a leg első Országos Ülésben már felhozta Pest Vármegyének eggyik Kö­vete azon Királyi Rescriptumot, melly mellett G[róf] Ráday Gedeon Pest Vármegyé­53

Next

/
Oldalképek
Tartalom