Levéltári Szemle, 43. (1993)

Levéltári Szemle, 43. (1993) 2. szám - DOKUMENTUM - Németh Jánosné: Az idegenforgalom és az emigráció kérdése az MSZMP Politikai Bizottságe előtt 1960-ban: forrásközlés / 42–65. o.

Biszku Béla elvtárs: Csak részben vannak benne. Ezeket úgy kezeljük, mint akiknek többsége nem folytat ellenséges tevékenységet a Magyar Népköztársaság ellen. Nehéz kiválogatni persze azokat, akik ezek közül az ellenséges hírszerző szervek áltál be lettek szervezve. Kiss Károly elvtárs: Néhány szót az előterjesztéshez, amin sokat dolgoztunk és közösen vizsgáltuk meg a Külügyminisztériummal, Belügyminisztériummal és az Adminisztratív Osztállyal. A vizsgálat folyamán ennél több anyag jött össze, amit nem lett volna célszerű beírni az előterjesztésbe. Ezért szeretnék hozzászólni. Az elmúlt négy évben az előbbi időkhöz mérve összehasonlíthatatlanul megnőtt az utazások száma. Elértük a békeévek csúcskülföldi utazásának számát a kiutazás tekintetében. Annyi jelenleg a Magyarországról kiutazó, mint amennyi 1937-ben volt. (Ez volt a Horthy-rendszer legkimagaslóbb éve a kiutazások szempontjából.) Az országba való beutazás az akkorinak 50 százaléka. Egy kis összehasonlítást: a szomszédos népi demokratikus országok — beleértve a Szovjetuniót is — ilyen mértékű kiutazást nem engedélyeznek. Egyéni kiutazást ilyen mértékűt, mint ami Magyarországon van, egyetlen szomszédos ország sem engedélyez a fizetési mérleg szempontjait véve figyelembe. Ennek ugyanis komoly kihatásai vannak. Ez év nyarán tapasztaltuk, hogy igen jelentős forintkiajánlás, törvénytelen forintkiajánlás és kivitel is folyik a privát kiutazások folyamán. Le lehet ezt mérni azon is, hogy a Béccsel megnőtt turistaforgalom következtében és az egyéni kiutazások következtében a magyar 100 forintért régebben 70 Schillinget fizettek azokon a tőzsdéken, ahol nyíltan kiírták, hogy itt magyar forintért lehet vásárolni,— ez a szám a nagyfokú forintkiajánlás miatt 40 Schillingre esett vissza. 1960. nyarán szinte elárasztották Bécset magyar forinttal. Hogyan védekeznek egyes szomszédok az ilyen jelenségekkel szemben? A Csehszlovák Népköztársaság nagyobb ország mint mi, mégis 50 százalékát engedi a mienkhez viszonyítva a magánkiutazásoknak. A lengyelek igen drágán mérik az útlevelet és megfizettetik a külföldi egyéni célból, luxus, vagy rokonlátogatásra utazókat. Különböző országokba való utazáshoz különböző díjakat állapítanak meg. Annak, aki Amerikába akar utazni, 7000 zlotyit kell fizetnie, Jugoszláviába 4000 zlotyiért adnak útlevelet stb. A szomszédos népi demokratikus országokba való utazás általában szerződéses alapon megy és fedi egymást. Ahol nincs ilyen forgalmunk — mint pl. Bulgáriával — az azon múlik, hogy nem ad helyet ilyen utazásoknak, mert valutaszerzés céljából minden helyét nyugaton próbálta eladni és a mi IBUSZ-utazásainkhoz olyan árat szabott meg, ami nagyon drága. Megnőtt a Szovjetunióval való forgalmunk is, de ez kölcsönösen fedi egymást. Nyomás van a kispolgári elemek részéről az utazással foglalkozó szervek felé. Ezeknek ugyanis forintjuk bőven van és csatangolni szeretnének Nyugat-Európában az ismerőseik között. Igen nagy a nyomás. Ezren es ezren akarnak Olaszországba, Angliába, Svájcba utazni mondván, hogy van pénzem. Ennek nagy kihatása van a fizetési mérlegre. Igen alacsony a vonatköltségünk, vasúti tarifánk. Még egy problémát említenék meg, azt amivel felszólalását befejezte Biszku elvtárs és amivel én egyetértek. Valóban tanulmányozni kell és megfelelő javaslatot kell kidolgozni arra, hogyan tudjuk megvalósítani a disszidensek hazatérését, a hozzátartozók kiutazását és hogyan tudunk a jelenlegi helyzeten javítani. Ezen gondolkozni kell, mert nyersen, nem kidolgozva ma úgy áll a helyzet, hogy a 180—185 ezer diszszidensből 40—41 ezer hazajött, a többi kint van. Ezeknek egy része megfelelő, emberi körülményeket tudott magának biztosítani. Ez kb. a kintlévők fele. Közülök sokan annak idején itt hagyták feleségüket, nagy gyermekeiket és most jelentkeznek az igénnyel, hogy a hozzátartozók utazzanak utánuk. A befutott ilyen igényeket öszszesítettük és kijött egy 35—40 ezres szám. Elvben mi állást foglaltunk, hogy kivételes esetekben öreg anyát, apát — ha nem ellenséges elemekről, bűnözőkről van szó — ki lehet engedni nem nagy tömegben. Ilyen tömeg kiengedését és velük megemelni a disszidensek számát nem tartanám helyesnek. Politikailag járhatatlan ez az út. Biszku Béla elvtárs: Ez megváltozik, ha mi az emigránsok közül haza engedünk. 54